Ezúttal (is) egy izgalmas területére hívlak benneteket, szeretettel és rengeteg tanulni valóval várlak benneteket a MintaMókus Szövöde 4 napos duplaszövetekre fókuszáló szövőtáborába.
Saját felvetésben, a 4 nyüstös alapváltozatokon keresztül lépésről lépésre haladva mélyülünk el a duplaszövés varázslatos technikájában.
A MintaMókus az itt folyó magas szintű szakmai munkán túl a barátságos és biztonságos alkotó teréről is ismert. Ez a 4 nap is a tanulás, inspiráció és közös alkotás mellett lehetőséget ad a feltöltődésre, új barátságok születésére is.
Amit végigveszünk:
- a duplaszövetek készítésének logikáját,
- 4 nyüstös szövőszék felvetését, befűzését,
- kétszínoldalas vászon és sávoly kötésű duplaszövet
- duplaszéles (egy oldalon összeszőtt) szövet
- zsák (két oldalon kapcsolt) szövet
- két független réteg egyidejű szövését.
A kurzus végére saját mintakendőddel és nyomtatott jegyzeteddel térhetsz haza, no meg az együtt töltött idő örömével és a szövés iránti lelkesedéseddel.
Ezt az alkalmat elsősorban azoknak ajánlom, akik saját szövőszékkel rendelkeznek, és a szövés alapjait már elsajátították.Teljesen kezdő szövőknek ez első élménynek attól tartok túl intenzív lenne.
Javasolt minimális életkor: 16 év.
A tábor minimum 2 jelentkezővel indul, a maximális létszám 4 fő.
A 4 napos szövőfoglalkozás részvételi díja 80.000 Ft, amely tartalmazza az alapanyagot és eszközhasználatot valamint a frissítőket.
Jelentkezni a
aGVsbG8gfCBtaW50YW1va3VzICEgaHU= email címen tudtok. Kérem, hogy aki még nem járt nálunk, az írja meg a számlázási adatait is.
Helyeteket 50% előleg befizetésével tudjátok biztosítani, a fennmaradó részt legkésőbb a kurzus kezdete előtt 2 héttel kérem, hogy fizessétek be.
Várlak benneteket szeretettel,
Dénes Ági
Lemondási feltételek:
A magam részéről mindent megteszek, hogy rugalmasan kezeljek minden felmerülő helyzetet, írjatok, egyeztessünk, ha valami felmerül.
Általános szabályként, a MintaMókus Szövöde programjaira való jelentkezés a részvételi díj ütemezés szerinti befizetésével válik érvényessé.
Ezt követően lemondani a foglalkozás előtti 8. napig 50% visszatérítéssel tudjátok. 100%-os díjvisszatérítésre akkor van mód, ha lesz a helyetekre fizető résztvevő.
A kezdés előtti 7 napon belüli lemondásnál nem tudok visszatéríteni számotokra a díjból csak akkor, ha lesz a helyetekre fizető résztvevő. Ebben az esetben viszont a teljes összeget visszaadom.
Pótlási lehetőséget konkrétan erre a kurzusra nem tudok sajnos felajánlani, de mindig törekszem olyan megoldást találni, ami nem okoz kárt egyikünknek sem. Amennyiben jelentkeztél, de mégsem tudsz eljönni, egyeztessünk kérlek mihamarabb.
You may also like the following events from MintaMókus Szövöde: