Na jó, eddig csak melegítettünk, de most végre eljött a pillanat:
November 1-jén a Barhole-ban találkozzunk a PULSE. első önálló buliján! Lesz minden, ami kell: az első nagylemezünk, az ősszel érkező SZEMTELEN EP dalai, még a legfrissebb dalunkat is elhozzuk, a CSICSKÁT, csak hogy szó ne érje a ház elejét!
Opció van, kifogás nincs, veled találkozunk?
Ui: Lehet hogy Pali még az eper jelmezt is felveszi
Akik már biztos elkísérnek minket erre a bulira:
❌BAD SYTEM❌
A Szeghalomról indult modern metal csapat 2022 óta hozza a a dropolt’ riffek és a dallamos, könnyen megjegyezhető refrének kombóját. Dalaink egyszerre húznak be a zenei világba, és engedik, hogy már az első hallgatás után a fejedben ragadjanak. A zenekar maga mögött tudhat egy EP-t, valamint számos single megjelenést is – köztük a legutóbbi: a ,,Szomorú valóság’’ ami nem titkoltan egy készülő nagylemez előfutára. A terv szerint 2026-ban érkezik az első teljes albumunk.
Legnagyobb erénye a bandának, a közvetlen jelenlét, az iszonyatosan túlbuzgó energia, és az a fajta élmény, amit nem lehet körülírni – csak átélni.
❌ TAKE A WAY ❌
A 2010-ben alakult budapesti progresszív rockzenekar az elmúlt évek során sok változáson ment keresztül. Dallamos gitárszólók, húzós dalok, esetenként angol, de főként magyar szöveggel.
A zenekar eddig 1 kislemezt adott ki és egy klipet “Nem kell várnom” címmel.
Ének/gitár: Vas Vince
Szólógitár: Csány András
Basszusgitár: Czerny Dániel
Billentyűk: Petik Ábel
Dob: Frecot Barna
Also check out other Music events in Budapest, Entertainment events in Budapest.