Muntean/Rosenblum // Many Kinds of Silences
A kiállítást megnyitja: Dr. Petrányi Zsolt, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese és a Jelenkori Gyűjteményvezetője.
Markus Muntean (1962, Graz) és Adi Rosenblum (1962, Haifa) 1992-ben indult közös munkássága a kortárs festészet egyik legkövetkezetesebb és legizgalmasabb vállalkozása, amely több mint három évtizede a képiség határait és a kollektív tapasztalatok reprezentációs lehetőségeit kutatja. A művészduó alkotásai egyszerre idézik meg a klasszikus festészettörténeti referenciákat és a jelenkori médiakultúra vizuális nyelvezetét. Kettős referenciahasználatuk pedig olyan feszültségterek létrehozására törekszik, amelyekben a múlt és a jelen, a valóság és a fikció, az intimitás és az elidegenedés folyamatosan párbeszédben áll egymással.
A festmény és szobor kompozíciók középpontjában többnyire olyan fiatal személyek állnak, akik színházi tableau vivant-szerű jelenetekben elevenednek meg. A divatfotókról, közösségi médiából vagy saját fotóarchívumból átemelt alakok nem egyéni portrék, hanem stilizált „típusok” formájában válnak az egzisztenciális állapotok megtestesítőivé. Bár a kompozíciókon egymás közvetlen közelében helyezkednek el, tekintetük, gesztusaik és egész testbeszédük inkább a belső elzárkózás, a magány és az időtlenség érzését közvetítik. Ezt a paradox helyzetet erősíti a művek erőteljes fény-árnyék dramaturgiája, valamint a jelenetekhez és alakokhoz társított irodalmi idézetek Eliot-tól Woolfig és Shakespeare-től Beckettig. A vizuális konstrukciókhoz illesztett szövegek a feszültség fokozásával egy időben megnyitják és el is zárják a jelentést, következetesen elutasítva minden egyértelmű olvasatot.
A művek sajátossága, hogy miközben erőteljesen kötődnek az európai festészettörténet hagyományaihoz, kísérletet tesznek a kortárs vizuális kultúra ikonográfiájának újraértelmezésére is. A közösségi média önreprezentációs kódjai, a divatfotó pózai vagy a filmkultúrából kölcsönzött narratív töredékek egyaránt jelen vannak bennük, de nem illusztrációként, hanem a kulturális emlékezet és a jelen idejű tapasztalat közötti átjárásokként. Ez a kettősség különösen érzékelhető abban, ahogyan a művek egyszerre idézik meg a Warburg-féle Pathosformel hagyományát és reflektálnak arra, miként veszítette el a művészet a patosz közvetlen kifejezésének monopóliumát a reklám és a populáris média térfoglalásának következtében.
A „non-place” (nem helyek) fogalma – Marc Augé nyomán – kulcsfontosságú az életmű értelmezésében. Muntean és Rosenblum festményeinek gyakori helyszínei repülőterek, várótermek és olyan más átmeneti terek, amelyek tranzitpontok, és a köztes állapot színtereinek atmoszféráját idézik meg. Ezekben a terekben az alakok közelsége sem oldja fel az elszigeteltséget, sőt inkább felerősíti azt, és a néző számára is a „közösségben való magány” tapasztalatát közvetíti.
- Zsikla Mónika
/////////////////////////////////////////////
ENG
Muntean/Rosenblum // Many Kinds of Silences
Opening speech by: Dr. Zsolt Petrányi, Deputy Director for Science and Head of the Contemporary Collection at the Hungarian National Gallery
The collaboration between Markus Muntean (1962, Graz) and Adi Rosenblum (1962, Haifa), which began in 1992, stands as one of the most consistent and compelling undertakings in contemporary painting. For over three decades, the artist duo has been exploring the boundaries of pictorial representation and the possibilities of articulating collective experience. Their works simultaneously invoke references to classical art history and the visual language of contemporary media culture. Their dual use of reference seeks to generate zones of tension in which past and present, reality and fiction, intimacy and alienation remain in constant dialogue.
At the center of their paintings and sculptural arrangements are often young figures, who appear within theatrical, tableau vivant-like scenes. Drawn from fashion photography, social media, or their own photographic archive, these figures are not individual portraits but stylised ‘types’ that embody existential states. Although placed in close proximity within the pictorial space, their gazes, gestures, and overall body language convey a sense of inner withdrawal, solitude, and timelessness. This paradox is heightened by the dramatic play of light and shadow, as well as by the literary quotations—from Eliot to Woolf and Shakespeare to Beckett—inserted into the scenes. The accompanying texts, while intensifying the tension, simultaneously open up and shut down meaning. By doing so, these consistently intensify the tension, while systematically resisting any unambiguous interpretation.
What distinguishes their practice is that, while firmly rooted in the traditions of European art history, their works simultaneously attempt to reinterpret the iconography of contemporary visual culture. The codes of self-representation on social media, the poses of fashion photography, and narrative fragments borrowed from cinema. These all appear in their oeuvre, not as illustrations but as passages between cultural memory and present-day experience. This duality is particularly evident in the way their works both recall Warburg’s notion of the Pathosformel and reflect upon how art has relinquished its monopoly on pathos to the realms of advertising and mass media.
The concept of the ‘non-place’, as defined by Marc Augé, is central to interpreting their oeuvre. Airports, waiting rooms, and other transitional spaces often serve as settings for their paintings, evoking the atmosphere of transit and in-betweenness. Within these spaces, physical proximity does not dispel isolation; rather, it amplifies it, confronting the viewer with the paradoxical experience of solitude within community.
- Mónika Zsikla
Also check out other Arts events in Budapest, Fine Arts events in Budapest, Festivals in Budapest.
|
