🟡május 10. szombat
A Budaörs Fesztivál szombati napja a Szabadság út lezárt szakaszán lesz, a Kisfaludy utca és Károly király út között.
Rengeteg programmal várjuk a gyerkőcöket és szüleiket!
10.00 Farkasházi Réka és a Tintanyúl
Amióta 2006-ban az öttagú zenekar elkezdte a kortárs gyerekvers-irodalmat zenei formában népszerűsíteni, azóta minden koncert egy varázslatos utazás, amelyen a zene és a szavak egyesülnek, hogy szórakoztassák és elgondolkodtassák a legkisebbeket és a felnőtteket egyaránt. Az igényes, élő előadások, a gondosan kiválasztott szövegek és a zenei kreativitás együttesen biztosítják, hogy minden egyes előadás valódi élmény legyen.
Alkotók:
Farkasházi Réka (ének)
Kálmán Tamás (gitár, ének)
Csiszár Ferenc (gitár, ének)
Studniczky László (basszusgitár)
Delov Jávor (dob)
11.00 All in Two – porondon a fűrészpor!
Műsorukban láthatják a megrettent állatidomárt, rettenthetetlen oroszlánjaival, a gyengélkedő erőművészt, a vak kés dobálót, a négy fülű zsonglőr párost és az együgyű bűvészt. Kihagyhatatlan lehetőség, vissza nem térítendő alkalom.
Az All in Two duó produkciójában a két előadó az utcai előadóművészet eszközeihez nyúlva interaktív jelenetekkel és frappáns humorral bontja le a falat színpad és nézőtér között.
Előadók: Kiss Gergely, Turai Bálint
12.00 Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar
Mesevilágba bújó koncertre hívunk minden gyereket és gyereklelkű felnőttet, ahol megelevenedik a történet a zene és persze a gyerekek segítségével. A dalok, hangok, hangszerek mind a mese szereplőivé válnak, akiknek kalandjait a gyerekek is alakíthatják ötleteikkel. Gyerekdalok és kortárs költők megzenésített versei kísérnek minket utunkon, aminek a végére talán új zenekari tagokat is találunk a gyerekek körében.
"Dallamok, versek, bábok, buborékok, ukulele, gitár, dob, derbuka és társai pörögnek ezerrel. Kárász Eszter játszik, táncol, énekel, hadonász, varázsol, miközben viccesen és kedvesen vagy szomorkásan csengnek-pengnek a dalok. Jó kis koktél, dupla buborékkal, alkoholmentesen." (Lackfi János)
A zenekar tagjai:
Kárász Eszter - ének, ukulele
Bata István - gitár
Rózsa István - tuba
Szirmai Pál - dob
Veér Csongor - hegedű
Gólyalábas hökkentő - interaktív játék a közönséggel, zászlóforgatás, gólyalábas táncház és egyéb gólyaságok. Kötéltánc veszedelmes magasságokban, védőháló nélkül, gólyalábas kötéltolás és húzás! Izgalmas, a nézőket is megmozgató humoros, látványos előadás fél órában.
Zsonglőr játszóház - elég egy zsebkendőnyi tér és bárki belekóstolhat a cirkuszba. Szakavatott tanáraink nemcsak segítenek a tanulásban, de időről időre
bemutatóikkal szórakoztatják a nagyérdeműt.
Tintaló Cirkusz - A Tintaló Cirkusz egy szokatlanul kicsi cirkusz, ahol 16-20 gyerek számára van férőhely. És csak gyerekek számára! Ide bizony a szülők nem léphetnek be! Ők a sátor oldalán elhelyezett lyukakon keresztül kukucskálhatnak, miközben csemetéik közvetlen közelről láthatják a mechanikus bábok tizenöt perces műsorát. Az aprócska porondon fából faragott elefánt, bohócok, légtornás, egyensúlyozó-művész ejti ámulatba a nagyérdeműt.
Jakob Bleyer Helytörténeti Gyűjtemény standjánál - Pumukli Budaörsre költözött! Pumukli a kobolddal kapcsolatos kézműves foglalkozások, színező,
kirakó, kvíz várják a kicsiket és nagyokat. Az ügyes kezű asztalos tanoncok pedig kipróbálhatják Eder mester szerszámait is.
(A Pumukli és pajtásai − A német és magyar animáció kapcsolatai című kiállítás a nyár végéig látogatható, a Jakob Bleyer Helytörténeti Gyűjteményben (2040 Budaörs, Budapesti út 45.)
Jókai. Jókai Mór Művelődési Ház standjánál - workshop
utcatárlat - képzőművészeti kiállítás, művészetterápiás workshop gyerekeknek, felnőtteknek
Nemlétező tárgyak tárlata – Halvány lila dunsztja sincs, hogy nézhet ki a radai rosseb? A kutyafáját! Akkor jöjjön el, és nézze meg!
Buzás Mihály fiktív-tárgyelemző és rekettyés analizátor, valamint Zugmann Zoltán degeneratív grammatikus kiállítása a magyar verbális kultúra azon szereplőiről, melyekről nap, mint nap beszélünk, de még senki sem látta őket.
HappyCopter helicopter szimulátor - Nem kell pilótajogosítvány ahhoz, hogy megvalósítsd az álmod, és magad vezess egy helikoptert. Az élmény valós, a kockázat nem!
Paprika Jancsi Csúzlizdája - Első pillantásra, azt hihetné az ember, hogy egy ódivatú bábszínházzal állunk szemben. Amíg nem vesszük észre a cégtáblát, ez így is maradhatna, de akkor miért van ott a bodega oldalára szerelve az a bicikli? A kreatívabbak ekkor már kezdenek sejteni valamit. Aztán végre megjön a csíkos pólós, keménykalapos hoppmester, és hangos szóval és kereplővel máris mindenkit játékra invitál.
Felhővadászat - A Felhővadászat egy izgalmas ügyességi játék a gyerekek számára, melyet a Pilóta a Légikisasszony segítségével irányít.
Bartha Kata Molyoldája. - Visszarepülünk az időben, körülbelül 100 évet. Olyan játékokat gyűjtöttünk / gyűjtünk / össze, melyeket vagy már elfelejtettünk vagy játsszuk, de más formában vagy esetleg ugyan úgy játsszuk ma is, de nem tudjuk, milyen régi játék is van a kezünkben.. Megpróbáljuk visszahozni a századelő hangulatát. A megvalósításban az arculatban. A "játékvezetők" ruhájukban , a környezet kialakításában ezt a hangulatot idézi egy körbekerített kis múltbéli sziget helyszínén.
Vitéz László Bábautomata - Az automatát Albertnek hívják, és minden arra járó érdeklődőnek teljesíti kívánságát. A Kemény Henrik Vitéz László bábszínházát, egy „félkarú rablót” és egy ATM-et ötvöző automata – a működtető színészek megfogalmazásával élve – reggeltől délutánig várja a kéréseket, óhajokat, memóriájában klasszikus versekkel, dalokkal, játékokkal, tréfás történetekkel. Meghökkentő, mulatságos ugyanakkor elgondolkodtató percek várnak az érdeklődőkre. Remek kikapcsolódás az egész családnak!
BÁBaKALÁCS Bábszínház - Mi az a Bábakukucs? Kívülről egy egyszerű mutatványos bódé. Ám, aki bekukkant a gömbölü likon, az igen szép gyönyörűséges dolgokat láthat benne. Kétszer sohasem teljesen ugyanazt. Ugyanis a képek odabenn életre kelnek.
Személyre szóló bábszínházunkban mesék elevenednek meg verkliszóra. A leghíresebb és egyben legkedveltebb öt Grimm mese 17 jelenete váltakozik meglepetésszerűen, a kukucskálók pedig sosem tudhatják biztosan, hogy milyen látvány várja őket odabenn. A helyszínek gyors váltakozását egy egyedi készítésű, részletgazdag térbeli képeskönyv segíti, melyek igazi mesebeli háttérrel szolgálnak az apró, szépen öltöztetett marionettbáboknak.
A boldog békeidőket idéző program vurstlik, vásárok, szabadtéri rendezvények egyedülálló látványossága.
A Bábakukucs készítője: Majoros Gyula
Bábok és képeskönyv: Fekete Anetta
Mutatványos: Szluka Judit, Tóth Anita
Kádár Ferkó Fotószínháza - A Fotószínház a régi idők vásári fotózását eleveníti meg modern technikával, modern köntösbe bújtatva. Kádár Ferkó Fotószínházában a korabeli életkép szereplőivé válhatunk az eredeti ruhadarabok és kellékek segítségével.
Néder Norbi körhintája és a BabTársulat játékai,
kézműves vásár, arcfestés, hajfonás, kürtőskalács, ínyencségek…
🟡május 11. vasárnap
📌BABtér - Budaörsi Animációs Bázis (Templom tér 12.)
9.00-10.30 és 10.45-12.15 animációs játszóház filmvetítéssel
Budaörs Fesztivál kiemelt támogatója Budaörs Város önkormányzata!
A fesztivál teljes programja itt található:
https://www.facebook.com/events/1409957420377033
Az összes program ingyenesen látogatható!
Helyszín:
Budaörs - Szabadság út lezárt szakasza a Károly király út és Kisfaludy utca között
Megközelítés:
Budapestről a Móricz Zsigmond körtérről a 240-es, a Széll Kálmán térről a 140-es és a 140A, Kelenföldről a 40-es, 40B, 40E, 88-as, 88A és 88B számú autóbusszal (Templom téri megálló)
Részletes menetrendek: bkk.hu
You may also like the following events from Budaörs Fesztivál:
Also check out other
Workshops in Budapest,
Concerts in Budapest,
Sports events in Budapest.