Itt a második kiadás a hegyi buliból!
Gyere és menekülj el egy estére a város hőségétől és nyüzsgésétől! Táncolj a hegyen, a szabad ég alatt! :-)
Szuper hangulatú volt az első is, de sok mindenen változtatunk, hogy szuper élményt kaphass.
- A bachata teret, mint az első buliban is, kinyitjuk, két masszív légbefúvóval frissítjük. Ez jól bevált az első bulin is.
- A bachata előtti fedett részt közösségi térként használjuk, hogy itt is legyen egy kis hely még ücsörögni, beszélgetni.
- Megoldjuk a hangulatvilágítással kapcsolatos kérdéseket.
- Minket is váratlanul ért, hogy sok öltözőszekrény nem működött, ezért lesz ruhatár (ingyenes).
- A bachata workshopot 8-kor kezdjük (kinti tánctér), hogy 9-től már mindkét buli indulhasson.
Itt fent a hegyen:
- ha szeretnél, táncolhatsz óriásit, hiszen egész este két tánctéren kínálunk ízes muzsikákat;
- ha tanulnál egy jó kis bachata figurát vagy technikát, akkor gyere a workshopra a buli elején;
- ha beszélgetnél, akkor leülhetsz a buli mellett az asztaloknál, vagy a fűben, hogy megszámold a csillagokat (itt látszik a Tejút!), vagy a számtalan pad egyikén az erdőszélen;
- ha sétálnál egy jót, itt az erdő, a fák mögött pedig az egész város kilátásában gyönyörködhetsz;
- ha innál egy bambit, vagy meghívnál valakit egy koktélra, akkor fullos bár áll a rendelkezésedre.
Program:
20 - 21: Bachata workshop (Carlos & Evelin)
21 - 02 Bachata party (jól levegőztetett beltér)
21 - 02 Salsa Party (kültér, balettszőnyeg)
Salsa: Adalberto, DJ Greg
Bachata: DJ Detre
Megközelítés: autóval a Normafa mindkét nagy parkolója kb. 2 perc sétányira van. (Ingyenes) A Széll Kálmán térről a 21-es vagy a 221-es busz 22 perc alatt ér fel a hegyre. Éjszakai járat is van, a 990-es, óránként jár, ugyanazon az útvonalon, mint a 21-es busz. Jöhetsz még gyermekvasúttal is (Normafa megálló), fogaskerekűvel (10 perc séta), esetleg bringával. Helikopterleszállónk sajnos még nincs.
A belépő 3200 Ft.
A bulin való részvétellel a résztvevő:
- elfogadja, hogy a rendezvényen kép és hangfelvétel készülhet, melyen való szerepléshez a hozzájárulását adja;
- vállalja, hogy az értékeit a ruhatárban helyezi el, amennyiben ezeket mégis magánál tartja, elfogadja, hogy azokért a helyszín és a szervezők felelősséget nem vállalnak;
- vállalja, hogy a belépéskor kapott karszalagot a távozás pillanatáig magán tartja;
- kijelenti, hogy elfogadja és betartja a helyszín házirendjét.
Also check out other Dance events in Budapest, Entertainment events in Budapest, Workshops in Budapest.