Az ország egyik, ha nem a legszebb, élővilágban leggazdagabb, szinte érintetlen tájára invitálunk benneteket, hogy egy fantasztikus túra keretein belül ismerjétek meg a Kis-Balaton és környéke csodáit!
Sorsnavigátorok V. Önismereti, Párkapcsolati és Családi El Camino útja.
A nagy érdeklődésre való tekintettel és fantasztikusan sikerült 4 korábbi alkalom után, jöjjön a folytatás!
Hagyományteremtő túránk immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre!
A mostani utazás fő témája:
Hazatalálni Önmagunkhoz!
Ha egyedül vágsz bele, az önismeretedet mélyítheted, ha ketten a pároddal, akkor a párkapcsolatotokat erősíthetitek meg, a családdal pedig egy játékos kalandban lehet részetek együtt!
Időpont és helyszín:
2025. június 9. 10.00 órától.
8391 Sármellék, Zala utca 4. Tüskevár Ifjúsági Szállás.
Az Út végén a Sorsnavigátorok tartanak Nektek egy interaktív előadást.
Ezután beszélgetés, amiről csak akartok!
Az előadás 16:00 órakor kezdődik. (A részvétel természetesen, nem kötelező!)
Újdonság:
Három választható útvonal:
(1) 19 km, Sármellékről indulva a Kis-Balaton és a Cirill Metód emlékmű érintésével a Zala folyó menti mesebeli úton vezet végig a Récéskúti bazilika romjaihoz és tovább akár a
(2) 32 km, Kányavári szigethez.
Vagy,
(3) 14 km, Sármellék-szentgyörgyvári mélyúton valamint szőlőhegyen át-500 éves gesztenyefa,.
Itt jönnek a fordulópontok, melyek reméljük az életetekben is elhozza majd a változást!
Természetesen az útvonalak kerékpárral és minden - emberi erővel hajtott, járművel - is megtehetőek!
A kerékpáros útvonal hossza:
Sármellék-Zala folyó-Kis Balaton-Cirill Metód-Récéskúti bazilika-Zsilip kilátó-Madárvárta-Laki István-zsilip (hallépcső)-Kányavári sziget-Sármellék: 32 km.
(Biciklit hozz!)
Természetesen egyik útvonal nem zárja ki a másikat (ha "kemény" vagy)! ;)
Zarándok út önmagatokért, a párkapcsolatotokért, a családotokért és az egészségetekért!
Magyarország első olyan túra útját hoztuk létre 2023. Pünkösdkor, ami a vezetett minőségi időről szól!
Miért vezetett?
Mert az út során elgondolkodtató kérdéseket és témákat kaptok egy kis füzetben, amik segítenek közelebb kerülni egymáshoz ill. magatokhoz.
Ti is azt tapasztaljátok, hogy ebben a mai rohanó világban, nemcsak egymással nehéz kapcsolódnunk, hanem önmagunkkal is?
Nagyon nehezen szakadtok ki a mindennapok mókuskerekéből és pont azokkal töltitek el e legkevesebb időt, akik a legfontosabbak számotokra?
Ehhez szeretnénk segítséget és élményt nyújtani!
Szeretettel hívunk benneteket egy sétára, ami nem pusztán egy túra, hanem minőségi idő eltöltése önmagunkkal, párunkkal vagy a családunkkal.
Az út elején mindenki kap egy kis füzetet, melyben elgondolkodtató, önismereti kérdések lesznek.
Ha a pároddal együtt jöttök olyan témákat és kérdéseket kaptok, amik a párkapcsolatotokat fogja mélyíteni, a családok pedig szülő-gyermek kapcsolatot erősítő és mélyítő témákkal találkoznak az út során.
A „saját” El Camino ötlete onnan jött, hogy nagy álmunk és vágyunk teljesíteni a Szent Jakab Zarándokútat a híres El Caminot!
Már gyermekkorunkban mindketten olvastunk az Útról és azóta is itt motoszkál bennünk az érzés, hogy mennünk kell és menni is fogunk!
Viszont mivel ennek még nincs itt az ideje (50-ik életévem a "kitűzött" időpont, Rád nézzek, Drága Feleségem (Krisztián)), hisz kicsik a gyerekek, megalkottuk a saját kis El Camino utunkat és szeretnénk benneteket is meghívni, hogy járjátok végig velünk!
A kiinduló és végponton meleg teával, hideg frissítővel, lilahagymás zsíros vagy csicseriborsó krémes kenyérrel, valamint egyéb finomságokkal és hatalmas szeretettel várunk majd benneteket.
És ha már Transzgenerációs batyu" a központi téma, "Batyus buli" keretén belül szívesen vesszük a felajánlásokat!
Akár egyedül vágsz neki, akár a pároddal, akár családdal, igyekszünk felejthetetlen élményt nyújtani nektek!
Ha van kutyusod őt is hozhatod pórázon, persze csak akkor, ha nem tereli el a figyelmed önmagadról vagy a párodról, családodról!
Ha szeretnétek eljönni, de nem tudjátok hova "tenni" a gyerekeket, gyermekmegőrző lesz az Ifjúsági szálláson, ránk bízhatjátok Őket!
A rendezvényre a
c29yc25hdmlnYXRvcm9rICEgY2FtaW5vIHwgZ21haWwgISBjb20= e-mail címen lehet jelentkezni.
Regisztrációs díj: 2.500 Ft/fő. (egyéb költség nincs!)
Bővebb információ:
telefon:
Krisztián: 06309711737
Anikó: 06303766061
vagy a Sorsnavigátorok Facebook vagy Instagram oldalon találsz.
Addig is minden jót kíván Nektek!
Anikó és Krisztián Sorsnavigátorok
#sorsnavigátorok #minőségiidő #elcamino #önismeret #kirándulás #élmény #párkapcsolat #család #elengedés #túra #pünkösd #program #élmény #zarándokút #kis-balaton #kányavári sziget #gyesztenyefa #önazonosság #családállítás #hellinger #belsőgyermek
You may also like the following events from Sorsnavigátorok családállítás, párkapcsolati és házassági tanácsadás: