Műsor:
VIVALDI: C-dúr szimfónia RV 112
VIVALDI: d-moll concerto „Madrigalesco” RV 129
VIVALDI: e-moll fagottverseny RV 484
VIVALDI: h-moll szimfónia „Santa Sepolcro” RV 169
VIVALDI: e-moll concerto csellóra és fagottra RV 409
VIVALDI: A-dúr szimfónia RV 158
VIVALDI: B-dúr fagottverseny „La Notte” RV 501
VIVALDI: G-dúr concerto „Alla rustica” RV 151
Közreműködik:
Auer József
fagott
Kárász András Péter
gordonka
Mendelssohn Kamarazenekar
Művészeti vezető: Kováts Péter
Auer József fagottművész zenei pályafutása a hegedű és fuvola után a fagottal teljesedett ki. A budapesti Zeneakadémián végzett, majd Belgiumban és Hollandiában tanult ösztöndíjasként. 1992 óta a Dél-Holland Filharmonikusok szólamvezető fagottosa, ahol számos jelentős művet – köztük John Williams The Five Sacred Trees című fagottversenyét – mutatott be. Pályája során többek közt Bernstein, Abbado, Haitink és Fischer Iván vezényletével játszott. Két évtizeden át tanított a genti és a tilburgi zeneakadémiákon.
Kárász András Péter csellóművész a szegedi Zeneművészeti Főiskolán végzett, és már tanulmányai alatt is több versenyen ért el sikereket. Korán elköteleződött a kamarazene mellett, tagja volt az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának is. 2013 óta tagja, majd szólamvezetője a Mendelssohn Kamarazenekarnak, 2014-től a Concerto Armonico szólócsellistája, 2015-től pedig az Alba Regia Szimfonikus Zenekar szólamvezetője. 2023-tól a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti tanácsadója, 2024-től pedig saját kamarazenei fesztiváljának művészeti vezetője.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
You may also like the following events from AUER Fesztivál, Veszprém:
Also check out other
Concerts in Veszprem,
Music events in Veszprem,
Entertainment events in Veszprem.