A ZSÁMBÉKI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA záróprogramja a varázslatos Romtemplom ódon falai között különleges zenei élményt kínál...
,,Gyönyörű, ég felé nyújtózó női hangok, amelyek külön-külön is egy-egy teljes világ, de a hangok együtt mozognak, együtt szólnak, együtt nyújtóznak.”
Palya Bea
A NAPFONAT energikus, női a cappella együttes, ami ütőhangszerekkel teljesedik ki. Öt szabad hang összefonódása, ami együtt valami többet alkot. A Napfonat a magyar és más népek kultúrájának közös zenei magjához nyúl le, miközben saját dalaikkal frissen reflektálnak a bennük és körülöttük zajló világra. Polifonikus egységük néha kórusra emlékeztető erővel szól, máskor egy-egy lágy egyéni hang lép előtérbe. Ötük harmóniáját elemi ritmus kíséri.
A formáció rendszeres fellépője a magyar könnyűzenei és világzenei fesztiváloknak, koncerteztek már Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és 2022 telén adventi műsorukkal Észtországban és Finnországban is bemutatkoztak.
Több alkalommal meghívott vendégei voltak Palya Beának, szerepeltek a Hangfoglaló 2020-as nyertesei között, énekeltek a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson Ferenc Pápa zárómiséje előtt a Hősök Terén Sena Dagaduval, felléptek a Művészetek Palotájában A népzene ünnepén, a Magyar Zene Házában, valamint a DAL 2022 döntőjébe is bekerültek a "Mint a zápor" c. dalukkal.
Első lemezüket 2022-ben „az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele” kategóriában Fonogram díjra jelölték.
2023-ban második nagylemezük a World Music Charts Europe világzenei toplistán 11. helyezést ért el.
TAGOK:
Szalay Heni
Szarka Anita
Tóth Eszter
Tóth Orsi
Volkova Krisztina
JEGYÁRAK:
Felnőtt - 2.000.-Ft
Nyugdíjas - 1.000.-Ft
Diák - 1.000.-Ft
14 éves kor alatt ingyenes
Támogató:
Hangfoglaló Program
#hangfoglaloprogram #zene #kultura #zsambek #napfonat #kikapcsolodas #muzeumokejszakaja #romtemplom #mizsambekunk
You may also like the following events from Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár:
Also check out other
Concerts in Vac.