Augusztus 2-án kellemes kerékpártúrán keresztül ismerkedünk a Szigetközben termesztett mézédes dinnye és finom kolbászfajták ízeivel.
Győrladaméron betérünk a Kolbász Kamra műhelybe, ahol igazi csabai kolbász- és egyéb ízvilág élményeket fogunk átélni. A műhelyben lehet vásárolni kolbászféleségeket, a kóstolás ingyenes. Ezután kitekerünk a dinnyeföldre, ahol már várnak bennünket a mézédes dinnyék ingyenes kóstoltatásával, ahol megtudhatjuk, hogyan „készül” a dinnye, mennyi és milyen munkák kellenek a finom édes dinnyéhez. Megtudhatjuk azt is, mi alapján és hogyan válasszunk dinnyét a boltban. A kóstolás után bemutatják nekünk a precíziós, GPS alapú földművelés érdekességeit.
Ezután megtesszük a klasszikus Bolgányi-kört, azaz Dunaszeg érintésével átkelünk a Bolgányi-hídon, majd Kunsziget után Öttevény, Abda következik. Abdán a Billy Pub-ban oltjuk szomjunkat, aki akar ehet finom pizzát, vagy melegszendvicset, majd az egésznapos kulináris élmények után hazatekerünk.
---------------------------------------------------------------------------------
A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg.
A rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz részt!
A túrán való részvétel feltétele a bukósisak használata és a műszakilag megfelelő kerékpár.
A KRESZ szabályainak betartása kötelező!
A túrán való részvétellel hozzájárul, hogy a túráról készült fotó és videó felvételek megjelenhessenek nyilvános fórumokon.
A túrához kapcsolódó regisztrációban szereplő személyes adatokat a törvényeknek megfelelően kezeljük. (GDPR)
Részvétel ingyenes!
Ha tetszik a program akkor 1.000 Ft adományt elfogadunk, amivel támogathatod a Bringa Mánia Győr programjainak szervezését, környezetvédelmi programjainak megvalósítását. Az adományt induláskor a helyszínen átadhatod.
A részvétel regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni a
YnJpbmdhbWFuaWFneW9yIHwgZ21haWwgISBjb20= email címen kell, a telefonszám, név és életkor megadásával, valamint írd meg, hogy hol csatlakozol be a túrába, illetve, hogy részt veszel-e a kenutúrán.
Kérjük, ha valaki nem Győrből jön, írja meg azt is.
Találkozó 9:30 órakor a Jedlik híd Egyetem felöli oldalán, az Erzsébet-híd (Vásárhelyi Pál híd) emlékműnél. Rövid eligazítás után legkésőbb 9:30-kor indulunk.
Indulás: 2025.08.02. 9:45 órakor
Érkezés: 2025.08.02. 17:00 órakor a Jedlik híd Egyetem felöli oldalán, az Erzsébet-híd (Vásárhelyi Pál híd) emlékműnél.
Táv: 39 km
Tempó: átlagos
Túravezető: Laposa Tibor +36 70 286 3665
okleveles kerékpártúra vezető (VAVÖ)
idegenvezető
Nehézségi fok: könnyű, családbarát
A program változtatásának jogát fenntartjuk!