Fedezd fel a Bükk hegység legszebb turistaházait és történelmi emlékhelyeit egy izgalmas kerékpártúrán!
Merre megyünk?
Utunkat a Bükkzsércről aszfaltozott erdei úton kezdjük, mely a Cseresznyés-patak mellett vezet felfelé, egészen annak iható forrásáig. Rövid pihenőt tartunk, megkóstoljuk a friss forrásvizet, és egy kis emelkedő után hosszú gurulás vár ránk, egész az Egert Lillafüreddel összekötő útig. A főúton gurulunk be Felsőtárkányba, megállunk a Szikla-forrás tónál. A gyönyörű tavacska mellett büfék, és mosdó is található.
Az út következő szakaszán a felsőtárkányi kisvasút mellett fogunk tekerni, egész a Vörös-kő-forrásig. Megállunk majd az Egeres-völgyi Varróház megállónál, ahol a Vadasparkban őzeket, szarvasokat, muflonokat figyelhetünk meg.
A Stimetcz-őrház után a festői szépségű Vöröskő-patak mellett fogunk feltekerni a forrásáig. A Vöröskő-forrás időszakos forrás, és talajból tör a felszínre, van mikor akár 1 méter magasra is feltör a vize. Itt lesz a mai túránk fordulópontja, innen ugyanazon az útvonalon fogunk visszatérni Bükkzsércre.
Ez a kerékpártúra sok megállóval és látnivalóval vár minket.
(A túra rossz időjárás esetén változhat, vagy elmaradhat)
Útvonal
Bükkzsérc - Völgyfő-ház - Felsőtárkány - Vöröskő-forrás - Felsőtárkány - Bükkzsérc
Program részletei
Indulás helyszíne: Bükkzsérc, Rákóczi út 229. (Bükkzsérci focipálya, Tour de Tekergők)
Regisztráció: 09:00-tól
Túra indulása: 10:00
Táv: 45 km
Időtartam: 5 óra
Dátumok - 2025
Április 27. – vasárnap
Május 31. – szombat
Június 29. – vasárnap
Augusztus 2. – szombat
Augusztus 31. – vasárnap
Október 4. – szombat
Tartalmazza
Túravezetés
Védő felszerelés
Túra igazolást
Ajánlott felszerelések
Sisak
Kesztyű
Napszemüveg
Réteges öltözet az időjáráshoz igazítva
Esőkabát
Kulacs, víz és szendvics
Részvételi díjak:
E-bike bérlettel: 9 900 Ft/fő (tartalmazza az e-bike bérleti díjat, védőfelszerelést, túravezetést és túra igazolást)
Saját kerékpárral: 2 900 Ft/fő (MTB, gravel, trekking)
You may also like the following events from Tour De-Tekergők:
Also check out other
Trips & Adventurous Activities in Eger.