Csehy Zoltán, Jókai Mór és Pozsony a fókuszban
A 2025-ös Debreceni Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok mottójához híven – „Nyitott kapu – nyitott könyv” – valamennyi korosztály számára felkínálja a könyvekkel, az olvasmányokkal és az irodalmárokkal való személyes és meghitt találkozás lehetőségét. Az író díszvendég mellett Debrecen idén is vendégül lát egy könyves várost, ezúttal Pozsonyt, Szlovákia fővárosát.
Meggyőződésünk, hogy a „könyves városfigyelem” erősíti Debrecen közép-európai irodalmi ambícióit, vezető kulturális szerepét, és évekre izgalmas, egyben változatos keretezést biztosít a Könyvhétnek.
Az olvasók szlovákiai magyar szerzők – Forgács Miklós, Németh Zoltán, N. Tóth Anikó, Polgár Anikó, Szalay Zoltán, Száz Pál – mellett megismerkedhetnek a kortárs könyvkiadás kínálatával, a Bázis kulturális szervezet működésével, Pozsony nevezetességeivel, gasztronómiai különlegességeivel, többek között a pozsonyi kifli titkaival is.
A két várost néhány történeti hasonlóság mellett (például a trónfosztó Debrecen és a koronázó Pozsony is volt a magyar királyság fővárosa) közös személyiségek is összekötik. Közülük a könyvhéten emlékkiállítással idézzük meg Segner János Andrást, a jeles polihisztort (matematikus, orvos, fizikus, egyetemi tanár, a vízturbina feltalálója), Pozsony szülöttjét, a Debreceni Református Kollégium egykori diákját. Segner neve nemcsak Debrecen művelődéstörténetébe, hanem a város térképére (Segner tér) és hangzó szövetébe (közlekedési csomópontként naponta több ezer cívis fülébe jut el a Segner hangsor) beíródott.
Író díszvendégünk Csehy Zoltán József Attila-díjas költő, a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékének vezetője lesz. Ő írja legújabb, Fogli D’Album című verskötetének 91. oldalán a következőket: „Kitenni valakit egy szigeten annyi, / mint határokat adni neki, melyekkel kedve szerint játszadozhat.” És valóban, a nyelvi szigetek felfedezésére irányuló érzéki és intellektuális törekvés, sőt, határsértés Csehy Zoltán aprólékos és szenvedélyes költészetének egyik fő ismérve. Csehy számára Ovidius, Petronius Martialis és Petrarca fordítójaként, az antik és középkori latin nyelű irodalmak avatott tudósaként az irodalom valóban létállapot és folyamatos világértelmezés.
Az idei évfordulós szerzők közül a 200 éve született Jókai Mór emlékének külön tematikus napot is szentelünk június 15-én: városséták, könyvbemutatók, szakmai beszélgetések teszik elevenné a kormánnyal együtt 1849 januárjában négy hónapra Debrecenbe költöző pályakezdő szerző, valamint a beérett, Debrecent és a Hortobágyot számos művében megidéző (például A debreceni lunátikus, Sárga rózsa, Útleírások) író alakját egyaránt.
A délelőtti programsávokban könyves és múzeumpedagógiai foglalkozások, kézműveskedés, papírszínház, interaktív társasjáték, gyermekkoncert, bakelitlemez-hallgatás várja a legifjabb olvasókat, a napokat városi séták szövik át (Ady Endre, Jókai Mór, péntek 13-ai szellemes kóborlás), és verskoncerttel (Horváth Florencia & Karádi Gergő), zenés irodalmi előadással (Prieger Zsolt és Magyar Bori Szerb Antal legendája című estje), kassai multimediális színházi előadással (Az ibolya illata. Forgács-Forgács-Eszes Dialóg) és felföldi táncházzal zárulnak.
A 2025-ös Könyvhét kiemelt vendégei között köszönthetjük Áfra Jánost, Gimesi Dórát, Harcos Bálintot, Iancu Laurát, Mészöly Ágnest, Röhrig Gézát, Szécsi Noémit és Szlavicsek Juditot is.
Fontos változás, hogy idén a Debreceni Ünnepi Könyvhét otthonául városunk egyik legnépszerűbb kulturális intézménye, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár szolgál. Megszokott rendezvényhelyszínünktől – a Csapó utcai sétálóövezettől – annak átépítése miatt búcsút kellett vennünk. Alapos megfontolásokat követően végül úgy döntöttünk, hogy ebben az esztendőben a könyv ünnepét – számolva az egészségre veszélyes hőséggel és a váratlanul lecsapó viharokkal – egy klimatizált, esőbiztos, szociális blokkokkal és rendezvénytermekkel bíró, humán erőforrásokkal jól ellátott intézményben szervezzük meg. Megvizsgáltuk a nemzetközi jó példákat a frankfurti könyvvásártól a csíkszeredaiig, a Sepsibooktól a Győri Könyvszalonig. Mindezek után a választásunk a programot évek óta koordináló Méliusz Juhász Péter Könyvtárra esett.
Kedves Könyvbarátok! A könyvtár kapuja minden olvasó, minden érdeklődő előtt nyitva áll. Ne feledjék, a „nyitott könyv” arra is emlékeztethet bennünket, hogy egy olvasmány nyitottá tétele az olvasón múlik; és arra is, hogy egy jó könyvön mindig van megismerni és másként ismerni való. Valamennyiünknek izgalmas felfedezéseket kívánok!
Korpa Tamás
költő, a könyvhét kurátora