Korda Bonifác Tiszazug című drámájának, Móricz Zsigmond Tiszazugi méregkeverők című írásának, valamint Bazsó Adrienn családon belüli erőszak-túlélőkkel készített interjúinak felhasználásával szerkesztette: Widder Kristóf
Új előadásunk kortárs magyar ősbemutató, ami a tiszazugi arzénmérgezések (1912–1929) történetét dolgozza fel, amikor asszonyok a mérget „gyógyszerként” használták, hogy megszabaduljanak bántalmazó férjeiktől vagy elviselhetetlen terheiktől.
A múlt tragédiáját kortárs történetekkel állítjuk párhuzamba, bemutatva a nők mai Magyarországon tapasztalt kiszolgáltatottságát és tehetetlenségét a párkapcsolatokon belül. Az előadás bántalmazott nőkkel készített interjúk és a tiszazugi történet feldolgozásával azt a kérdést járja körül, hogy változott-e és hogyan a magyar családmodell és benne a nők cselekvési lehetőségei. Egyszerre szembesít és kérdez: mit jelent ma a hatalom, a biztonság és a család?
Az előadás utáni programot a társulat és a Rakpart3 elismert drámapedagógusai tartják a résztvevő csoportoknak közvetlenül az előadást követően, a Színházteremben, a teljes program igy két és fél órát vesz igénybe.
A párkapcsolaton belüli bántalmazás és a nők elleni erőszak jelenségét a foglalkozás nem pusztán önmagában vizsgálja, hanem rendszerszinten, hiszen a jelenség mögött elsősorban azok az átörökített patriarchális mintázatok húzódnak, melyek újraírása közös társadalmi felelősségünk, és az ezzel kapcsolatos közös gondolkodást hasznos kamaszkorban elkezdeni.
Színészek, alkotók: Balogh Orsolya, Feuer Yvette
Látványtervező: Kupás Anna
Felvételről közreműködik: Rába Roland
Produkciós asszisztens: Bánfalvi Anna
Rendező: Widder Kristóf
You may also like the following events from Szkéné Színház:
Also check out other
Sports events in Budapest.