Napjainkban sajnos egyre több pár vagy egyedülálló nő talája magát a nehezített gyermekáldás testi-lelki útvesztőiben.
Mi a CsillagKuckóban 2014 óta kísérjük a hozzánk fordulókat egyéni, illetve párkonzultációs segítő beszélgetésekkel. Emellett 2017 tavaszán megszületett a Vörös Fonal csoportprogramunk, hogy sorstársi közösséget is tudjunk biztosítani a témában.
-
Ebben a programban 12 héten át 7 alkalommal, kéthetente találkozunk. Egy önismereti és érzelemfókuszú tematika mentén haladunk, de fontosnak tartjuk azt is, hogy orvosilag éppen miben vannak a csoporttagok, hiszen ez is háttere az érzelmi megéléseknek.
Ezért rögtön az első megismerkedős és bemelegítős alkalmunk után a második estünk a résztvevők orvosi lehetőségeiről és körülményeiről szól. Ehhez kapunk segítséget Dr. Reichart Anikó ESHRE akkreditált embriológustól, aki korábban a SOTE ARC alapító munkatársa volt. Anikó szívesen válaszol majd a csoporttagok kérdéseire.
A harmadiktól az utolsó, hetedik alkalomig pedig megyünk tovább az érzelemfókuszú önismereti úton, először mélyülve, majd közösen kiérünk a partra, ahol mi csoportvezetők elengedjük majd a kezeteket, ám a csoport önsegítő jelleggel továbbra is összetarthat. Akinek pedig további egyéni szakmai segítségre van szüksége, a segítő kapcsolatot átkeretezve természetesen fordulhat hozzánk bizalommal.
-------------------------------------------------------------------------
Információk a programról:
7 alkalom, 12 hét
kéthetente péntekenként találkozunk (egy kivétellel*)
17:00-21:00
8-10 résztvevő
Ár: 105.000 Ft (=15.000 Ft/4 órás alkalom, de a program összdíja két részletben fizetendő)
.
A csoportdinamika és az egyéni hasznosság érdekében a legjobb, ha minden alkalmon részt tudsz venni, de ha ez nem megy, legalább 5-6 alkalmon vegyél részt. Mivel zárt csoportban dolgozunk, nem tudunk alkalom-díjakat levonni a program díjából. Az ár tartalmazza a 7 alkalom díját, a párhuzamosan futó zárt facebook-csoportot plusz infókkal (nem kötelező), a csoportvezetők folyamatos elérhetőségét a program menetében, az otthon végzendő feladatokat, valamint a tea-kávé kínálatot a szünetben.
.
A tematikus 4 órás együttlétek lehetőséget biztosítanak a mindennapokból való kiszakadásra és az elmélyülésre, ezért nem sietjük el a programot rövidebb időkerettel.
.
Bárhol tartasz ebben a folyamatban (elakadások a természetes próbálkozások útján, inszemináció, lombikkezelés, donorsejtes segítség, örökbefogadás), mi nyitottsággal és felkészülten várunk, ám a Te nyitottságod is segít, hogy meglásd a különböző élethelyzetekben a sok hasonlóságot és a közös szálak fonódását.
Mert a nagy vágy, ami összeköt mindenkit: az anyává válás és a családalapítás vágya.
.
Tudjuk, hogy a nehezített várakozás egy kistesóra is nagyon megterhelő lelkileg, most mégis az első gyermekükre régebb óta vágyó nőket hívjuk. Köszönjük a megértéseteket.
-------------------------------------------------------------------------
A következő, személyes jelenlétű 7 alkalmas csoport indulása:
2025. szeptember 5.
A napok (egy kivétellel* kéthetente péntekek, 17:00-21:00):
• szeptember 5.
• szeptember 19.
• október 3.
! • október 18. – szombati munkanap!! *
• október 31.
• november 14.
• november 28.
.
Gyere, kapcsolódj, csatlakozz,
- ha egyedül érzed magad ebben az élethelyzetben,
- ha tested-lelked fáj,
- ha nem tudod megbeszélni a dolgaidat kívülállókkal,
- ha elszigetelődtél a korábbi barátaidtól,
- ha a családtagjaid nem értik, miben vagy,
- ha zavarnak a laikus jótanácsok,
- ha sokszor azt érzed, érzelmi hullámvasúton ülsz,
- ha jól jönne a megértő erő és az összefogás hasonló sorsúakkal,
- ha van kedved nemcsak együtt sírni, de együtt nevetni is, és
- ha tartozni szeretnél valahova, ahol értik, miről beszélsz, mit érzel.
.
Jelentkezésedet itt várjuk szeretettel:
aW5mbyB8IGNzaWxsYWdrdWNrbyAhIGh1
● Varga Katka
okleveles reprodukciós tanácsadó
termékenységtámogató mentálhigiénés szakember
tapasztalati segítő, a CsillagKuckó alapítója
és
● Antall Gabi
életvezetési tanácsadó
kineziológus
2015 óta a CsillagKuckó munkatársa, segítő szakember
.
Eddigi visszajelzéseket ezen az oldalon, lejjebb görgetve olvashattok:
https://csillagkucko.hu/modszerek-es-munkatarsak/voros-fonal-a-babad-utja-hozzad-noi-sorstarsi-csoportprogram/
You may also like the following events from CsillagKuckó - Termékenységtámogató mentálhigiénés tér:
Also check out other
Music events in Budapest,
Entertainment events in Budapest.