TRAPSIX – „A Másik Arcunk” - Ezúttal kevesebb zaj, több érzés. Csendesebb hangulat, improvizációk és egy csipet pszichedélia.
A budapesti underground egyik különleges zenekara, a Trapsix újra színpadra lép – de most kicsit másként!
A 2016. óta létező banda, akik a stoner rock, grunge, metál és blues elemeit keverik zenéjükben, most különleges koncerttel készülnek. A 2024-ben megjelent Scenery album pszichedelikusabb, kifinomultabb hangzásvilága új utakat nyitott meg – és ezt most élőben is átélheted.
Szeptemberben egy igazán különleges estére hívunk titeket a budaörsi PostART-ba, ahol egy másik arcunkat szeretnénk megmutatni – olyat, amit koncertjeinken csak ritkán tárunk a közönség elé.
Ezúttal nem a megszokott hangos, energikus világunk kerül fókuszba: dalaink új, csendesebb, érzékenyebb formában szólalnak meg.
Több számunk ezúttal torzított gitár helyett csendesebb, visszafogottabb hangszerelésben szólal meg, és helyet kapnak improvizatív, instrumentális részek is – azok a hangulatok, amelyek gyakran megszületnek a próbateremben, de élőben csak ritkán kerülnek elő.
Felidézünk néhány dalt a rég nem játszott, intim hangulatú Something Is Changing akusztikus lemezünkről, és elhangzanak új számok is, amik a Scenery világát viszik tovább – hosszabb, lebegősebb, mélyebb hangulatokkal.
Ez az este egy különleges utazás lesz – velünk, de máshogy.
Mindenkit szeretettel várunk!
www.facebook.com/trapsixband/
www.instagram.com/trapsix_band/
https://music.apple.com/hu/artist/trapsix/1089248829?l=hu
https://open.spotify.com/artist/6Gk1sU03D2zPeD6KZHsJpU?si=RBxZXACaTm2PpEhI_hJG5w
Helyszín:
PostART Kulturális Színtér
2040 Budaörs Clementis László utca és Ébner György köz sarok
You may also like the following events from PostART:
Also check out other
Arts events in Budapest,
Music events in Budapest,
Entertainment events in Budapest.