Szabó Marcell adventi koncertjére igazi bensőséges, meghitt műveket válogatott össze, hogy a karácsonyi kapkodások közepette legyen lehetőségünk kicsit lelkileg is megpihenni.
Schubertet gyakran nevezik „klasszikus romantikusnak” – művészete egyszerre folytatja Mozart és Beethoven klasszikus hagyományait, miközben már a romantika új érzékenységét, szabadságvágyát és érzelmi mélységeit is magán viseli. Zenéjében a klasszikus formák fegyelme mellett megjelenik a vándorlás, a természet iránti rajongás, a magány és a nosztalgia; ezek a romantika alapélményei.
Debussy a romantika korszakában kezdte pályáját, de hamar elfordult annak hagyományos formáitól, és új, impresszionista hangzásvilágot teremtett. Műveiben a hangszínek, hangulatok, pillanatnyi benyomások kerülnek előtérbe, a hagyományos harmóniákat és szerkezeteket bátran újította meg. Zenéje óriási hatással volt a későbbi zeneszerzőkre, köztük Bartókra és Kodályra is.
Ez a koncert nemcsak Schubert és Debussy zsenialitását ünnepli, hanem azt az átmenetet is, amelyen keresztül a zene a klasszika kötöttségeitől a romantika szabadságán át a 20. század modernségéig eljutott.
A belépés ingyenes!
A Budaörsi Advent eseményeinek támogatója Budaörs Város Önkormányzata
Helyszín:
PostART Kulturális Színtér
2040 Budaörs Clementis László utca és Ébner György köz sarok
Megközelítés:
Budapestről a Móricz Zsigmond körtérről a 240-es, a Széll Kálmán térről a 140-es és a 140A, Kelenföldről a 40-es, 40B, 40E, 88-as, 88A és 88B számú autóbusszal (Templom téri megálló)
Részletes menetrendek bkk.hu
You may also like the following events from Budaörsi Advent:
Also check out other
Concerts in Budapest.