💥 Az Európa Kiadó és a Balaton zenekar ismét elhozza a mára már hagyománnyá volt nyárbúcsúztató koncertjüket! 💥
🎶Európa Kiadó:
A nyolcvanas évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros-énekes-igazgató köré épülő Európa Kiadó története nem hagyományos zenekartörténet. Különféle korszakaiban más és más felállásokban működött, más és más narratívák mentén fogalmazta meg, fogalmazta újra magát.
Ezek lenyomatait őrzik a zenekar lemezei és lemezanyagai, a Love ’82, a Jó lesz ’84, a Popzene, a Szavaz rám, az Itt kísértünk – Love ’92, az Annak is kell, a …Valahol lenni…, és a Nincs kontroll.
Az Európa Kiadó az idők során úgy tudott újra és újra megújulni, hogy közben sosem lett a mainstream része, egyéni stílusát és működése független szellemiségét, valamint jelenidejűségét fennállása során végig következetesen megőrizte.
A zenekar több mint 30 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Herr Attila és Gyenge Lajos a zenekar tagjai.
🎶Balaton:
Balaton alternatív zenét játszó csapat. Víg Mihály és Hunyadi Károly alapította 1979-ben. A kezdetekben az alapítók saját szerzeményeiket, valamint Vető János és Kozma György verseit zenésítették meg és adták elő diavetítésekkel egybekötve a BME Bercsényi kollégiumában, a Kassák Klubban.
1992-ben két archív koncertfelvételt tartalmazó kazetta jelent meg, az első stúdiólemez pedig 1996-ban látott napvilágot A fény közepe a sötétség kapujában címmel.
2020-ban Live at Hunnia címmel koncertlemezt rögzítettek a klubban. 2021-ben négy lemezen jelent meg a 40 éves zenekar 44 dalt tartalmazó összegző kiadványa, melynek érdekessége, hogy a dalokat koncerthez hasonló körülmények között, egyhuzamban vették fel, szintén a Hunnia Bisztróban.
Tagok:
Víg Mihály - ének,gitár
Bujdosó János - gitár
Horváth Gábor - basszusgitár
Dudás Zsombor - dobok
Rósz Görgy - (gitár kispad)
A Balatonnal a nyolcvanas évek óta egyfajta szimbiózisban él a csapat, a Kobuci kertben immár évek óta hagyomány, hogy közösen lép fel a két zenekar.
🎫Jegyárak:
Kedvezményes elővétel (július 31-ig): 5500 Ft
Normál elővétel: 5900 Ft
A koncert napján: 6500 Ft
You may also like the following events from Európa Kiadó:
Also check out other
Concerts in Budapest.