Kedves Gólyák! 👋🏻
🤗Reméljük elnyerte a tetszéseteket az első Gólyatanács alkalom. Ha igen invitálni szeretnénk titeket a következő alkalmunkra , hogy jobban megismerkedjetek a Karunkon tevékenykedő különböző kari öntevékeny körökkel. Nektek már ismert helyen a Wigner Jenő kollégiumról is megtudhatok egy-két dolgot.
Ha szeretnétek még nagyobb betekintést nyerni a Karunk mindennapjaiba és kit, milyen kérdésben keressetek, akkor itt a helyetek a Gólyatanácson! 🫵🏻
😉Az őszi félév alatt tartandó négy alkalomból most el is hoztuk Nektek a másodikat, melyen az alábbi témákkal és programokkal találkozhattok:
❓Mik azok az a Öntevékeny körök, és mivel foglalkoznak❓
❓Milyen szerepe van ebben a Hallgatói képviseletnek❓
❓Hogyan csinálhattok én egy Öntevékeny Kört ❓
❓Hogyan lehetek a tagja egy öntevékeny körnek ❓
❓Milyen termeket vehetek igénybe a kollégiumban❓
❓Milyen szabályok vonatkoznak rám ha kollégiumba tartózkodok❓
Ezen az alkalom megismerhetitek majd a Karunkon jelenlévő öntevékeny köröket. Valamint a kollégiumot különböző termeit és elrejtett zeg-zugait is , amiket csak nagyon kevés hallgató vesz igénybe.🤭
⏰Időpont: 2025. Október 8. 18:00
🏘️Helyszín: Wigner Jenő kollégium
Kérlek jelöljétek be az OTT LESZEK opciót eseményen😊
❤️Várunk mindenkit szeretettel!❤️
Üdv,
GTK HK