Murányi Sándor Olivér író fenti címmel megjelent kötetének bemutatójára kerül sor május 23-án, pénteken 16 órától a Sepsi Aréna Körönd helyiségében, a sepsiszentgyörgyi SepsiBook rendezvény keretén belül. A könyvet JÁSZ ATTILA költő verse és DR. FRIED ISTVÁN irodalomtörténész ajánlása jegyzi:
Hisz indiánok vagyunk mind a nap alatt,
mindegy, hogy fejünkön tolldísz van vagy kalap.
Mindegy, hogy egyszer, meg hol voltunk, vagy hol nem,
indiánok vagyunk mégis mind odabenn.
JÁSZ ATTILA / CSENDES TOLL
„A vadőr még azok közé a kevesek közé tartozik, akiknek saját történeteik vannak. Füvekről, virágokról, fákról, erdőről és az erdőknek vadjairól, akiket a nyomuló ember mind szűkebb helyekre szorít. A vadőr négy generáció tapasztalatát, tudását és természetszeretetét közvetíti, csöndesen bölcs szavakkal próbálja meggyőzni a hozzáfordulókat, hogy ápolják az erdőt, mert ápolásra szorul, s ha pusztítják, önmaguk ellen cselekszenek, hagyják a vadakat, éljék a maguk életét, tartsák meg a természetben kialakult, kinek-kinek a létezés lehetőségeit biztosító rendet.
Murányi Sándor Olivér nemcsak azért társult a vadőrrel, hogy történeteiről faggassa, vagy hogy elkísérje erdőt fürkésző foglalatosságaiban, hogy segítse az állatok gondozásában, hanem azért, hogy példáján mutathassa meg: ember és természet között megőrizhető a harmónia.”
FRIED ISTVÁN
A szerző beszélgetőtársa Kemény István költő és a kötet főszereplője, Pál Ágoston vadőr. Az esemény támogatója a Természet és Irodalom Egyesület, valamint a SepsiBook. A kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható, az író dedikálja.
Mindenkit szeretettel várnak.