Ismerd meg az ütőhangszerek világát! 🥁🪘
Magyar Marcell ütőhangszeres művésztanár céljai között szerepel, hogy a tanítás és a különböző formációkban való zenélés által minél több emberhez eljuttassa és megszerettesse az ütőhangszerek világát. Az „Ütőhangszeres Műhely Magyar Marcellel – I. turnus” és az I. turnusra épülő „Ütőhangszeres Műhely Magyar Marcellel – II. turnus” tematikáját is eszerint építi fel. Célja, hogy a legkülönfélébb kézi ütőhangszerek világával megismertesse a résztvevőket kortól függetlenül, és életre szóló élményt adjon az örömzenélés által.
A 10 alkalomból álló kurzuson (I. turnus: 5 alkalom), majd az erre épülő II. turnuson (szintén 5 alkalom) a résztvevők megismerhetik többek között a conga, a bongó, a timbales, a djembe, a handpan és számos kézi ütőhangszer világát és alap ütéstechnikáját, melyen keresztül a foglalkozás utolsó óráira eljuthatnak akár az improvizálás és az alapritmusok eljátszásáig. A Műhelyen alkalmanként egyszerre max. 10 fő is részt vehet, így a résztvevők megtapasztalhatják a kamarazenélés, az együttjáték örömét.
A műhely a két alábbi részletre van osztva, melyekre külön-külön regisztrációval lehetséges a jelentkezés.
📅 I. turnus időpontjai (szombatonként 10:00–12:00 óráig):
2025. szeptember 20.
2025. október 4. 16.00-18.00
2025. október 18.
2025. november 8.
2025. november 22.
📅 II. turnus időpontjai (szombatonként 10.00-12.00 óráig):
2026. január 10.
2026. január 24.
2026. február 7.
2026. február 21.
2026. március 7.
👨🏫 Oktató: Magyar Marcell klasszikus ütőhangszerművész, a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola ütőhangszeres tanára. Számos formációban aktívan zenél, többek között az Isis Big Band kézi ütőhangszerese és kisegítő ütőhangszeres a Savaria Szimfonikus Zenekarban.
💵 Regisztrációs díj: 27.500 Ft /fő /turnus
A regisztrációs díj tartalmazza a a máhelyek ideje alatt a hangszerek használatát. Saját hangszerre nincs szükség. A programok ideje alatt frissítőket biztosítunk.
☝️ A programba való bekapcsolódás feltétele a betöltött 10. életév.
📍 Helyszín: Közösségi Ház (9825 Oszkó, Molnár Antal u. 4.)
📲 Jelentkezés:
https://nepfovasvar.hu/szolgaltatasok/muhelysorozatok-kurzusok
A regisztráció határideje: 2025.09.17.
ℹ️ Bővebb információ:
Nagy Kriszta
e-mail:
bmFneSAhIGtyaXN6dGEgfCBoZWd5cGFzenRvciAhIGh1
telefon: +36 30 585 8322
You may also like the following events from Vasvár Népfőiskola:
Also check out other
Music events in Zalaegerszeg,
Entertainment events in Zalaegerszeg.