✨Dobos-táncos hafla Veszprém szívében!✨
Dob-, és tánctanítás, örömzene, örömtánc
Szeretettel hívunk minden zenélni, és táncolni vágyót 2025. október 31-én pénteken Franczia Dani és Stúber Gyöngyi közös rendezvényére.
Ha van kedvetek, beöltözhettek, hiszen 🎃Halloween🎃 estéjén gyűlünk össze. Dani és Gyöngyi meglepetés jelmezben fogadja a résztvevőket! ;)
Az est folyamán egy izgalmas ritmussal ismerkedhetünk meg, melynek neve: saidi (ejtsd: szaidi). Ezt a ritmust, és az ehhez kapcsolódó táncot az egész arab világban ismerik, szeretik, dobolják, és táncolják összejöveteleken, ünnepségeken, esküvőkön. Sőt, kedvelt pop zenék alapja is!
A ritmust Danival tanuljuk meg dobon, a hozzá tartozó tánclépéseket pedig Gyöngyi fogja nekünk megmutatni.
FIGYELEM!
Ez az alkalom férfiaknak és nőknek EGYARÁNT nyitott! Dobolni, és táncolni mindenkinek nyílik alkama, hiszen ez a folklór tánc, mely eredetileg férfi tánc volt, mára már teljesen nyitottá vált mindkét nem számára.
Az esten való részvételhez semmilyen előképzettség nem szükséges! Olyanok is részt vehetnek, akik még sosem doboltak, nincsen táncos tapasztalatuk.
Az esemény első felében dobolunk, táncolunk, majd egymást kísérve, követve elmerülünk a saidi tánc rejtelmeiben. Az est második felében pedig örömzene és örömtánc következik, kötöttségek nélkül.
Időpont és helyszín: 2025. október 31. péntek 18:00-22:00, Veszprém, Ruttner Ház
Már 17:00-re is érkezhettek, elfogyaszthattok egy jó kávét/teát, bármi finomságot.
A belépő díj 4.000 Ft, mely tartalmazza a doboktatást, dobhasználatot, tánctanítást, és a kötetlen bulit.
Max. létszám 25 fő!
Jelentkezési határidő 2025. október 24. péntek éjfél! A jelentkezés a részvételi díj megfizetésével válik véglegessé.
FIGYELEM! A befizetett jelentkezési díjat nem áll módunkban visszatéríteni, azonban a jelentkezés másra átruházható.
Itt tudtok jelentkezni:
https://forms.gle/bT3bCuNgZno6xxh18
FIGYELEM!
Az est végén lehetőség van helyben elfogyasztani egy ínycsiklandó menüt! Igazi kókusztejes harira levest ehettek frissen sült kovászos kenyérrel.
Húsos és vegán változatban is készül a ház. A menü ára 2.900 Ft. Ha szeretnétek velünk enni, a jelentkezési lapon jelöljétek be ezt az opciót. Nem kötelező!
Más városokból érkezőknek lehetőségük van a Ruttner Házban üzemeltetett hostelben megszállni. Ezirányú igényetek szintén jelezhetitek a jelentkezési lapon, és ez esetben küldünk tájékoztatást.
Szeretettel várunk mindenkit!