Budapest Ragtime Band
A Budapest Ragtime Band, a magyar tradicionális jazzélet talán legpatinásabb együttese, 1980-ban alakult főiskolát, illetve Zeneakadémiát végzett művészekből.
A zenekar célja a ragtime muzsika hagyományainak ápolása mellett több tradicionális amerikai zenei műfaj bemutatása, életben tartása és népszerűsítése a magyar közönség körében.
A ragtime a századforduló idején rendkívül népszerű zenei műfaj volt Amerikában. Scott Joplin és más nagyszerű komponisták eredetileg zongorára írták ragtime-jaikat. A régi zongorakottákat a Budapest Ragtime Band porolta le, és a darabokat 8–10 tagú együttesre hangszerelte át. Ehhez adott volt a kiváló hangszeres tudással rendelkező zenészekből álló csapat, valamint egy olyan hangszerpark, amely lehetővé tette az egészen különleges hangszerelési megoldásokat.
Később a ragtime-ok mellé swingmelódiákat, dixieland-slágereket és virtuóz hangszerszólókat is műsorukba vettek. A negyvenes évek Amerikájában népszerű Spike Jones együttesének show-műsorai inspirálták őket arra, hogy komolyzenei műveket (pl. Kék Duna keringő, Kardtánc, Monti-csárdás, Brahms: Magyar táncok, Puccini: Tell Vilmos-nyitány, Bizet, Rossini, Liszt stb.) humoros, „Budapest Ragtime-stílusú” feldolgozásokban, paródiákban szólaltassanak meg.
Műsoraikban rendszeresen szerepelnek magyar operett- és tánczenei feldolgozások is, többek között Kálmán Imre, Ábrahám Pál, Fényes Szabolcs, Seress Rezső, Zerkovitz Béla és Szenes Iván dalainak ragtime-os, gegekkel tűzdelt, szórakoztató átiratai.
Ezek az átdolgozások nagy sikert aratnak itthon és külföldön, és különleges, egyedülálló hidat képeznek a komoly- és könnyűzene között. Annak ellenére, hogy a ragtime amerikai gyökerű műfaj, a zenekar évek óta küldetésének tekinti, hogy a hazai komoly- és könnyűzenei kultúra kiemelkedő alkotásait is megismertesse a közönséggel – itthon és külföldön egyaránt.
A zenekar már a kezdetektől fogva feszegeti a ragtime repertoár határait. A Budapest Ragtime Band koncertjeinek elmaradhatatlan része a show, a vidámság és a humor – a „fejbelőtt zenésztől” a cipőpucolóig.
Repertoárjukat – ahogy az elmúlt 45 évben – ma is folyamatosan bővítik újabb darabokkal, zenei humorral és különleges hangszerelési megoldásokkal, a közönség örömére. Mert nincs olyan ember, akit ez az egyedi zenei hangzás hidegen hagyna.
A zenekart magas színvonalú hangszeres tudása, önfeledt előadásmódja és a színpadi show-val fűszerezett koncertprogramja Európa és a világ elismert tradicionális jazzegyüttesei közé emelte.
A Budapest Ragtime Band évente mintegy 100 meghívásnak tesz eleget. Többször felléptek a Berlini Filharmónia nagytermében, rendszeresen turnéznak Angliában, kétszer vendégszerepeltek a Kanári-szigeteken, hatszor jártak az Egyesült Államokban, meghívást kaptak Mexikóba is. Európa szinte valamennyi országában megfordultak, számos német, svájci, lengyel, olasz fesztiválon léptek fel, és gyakori vendégek külföldi jazzklubokban is.
Olyan világsztárokkal koncerteztek együtt, mint Dave Brubeck, Chris Barber, Clark Terry, John Scofield vagy Johnny Griffin.
A BRB tagjai különösen fontosnak tartják a határon túli magyarsággal való kapcsolattartást. Már a kilencvenes évek elejétől aktív résztvevői a magyar közösségek kulturális életének, világszínvonalú, magyar nyelvű műsoraikkal a nemzettudatot is erősítik.
Rendszeresen és nagy sikerrel lépnek fel a határon túli magyar területeken, valamint gyakran vállalnak jótékonysági koncerteket is.
Külföldön – ahogyan az elmondottak is mutatják – eddig is jelentős sikereket értek el, és méltón, magas színvonalon képviselték Budapestet és Magyarországot a világ minden táján, ahol megfordultak.
A Budapest Ragtime Band jól ismert a hazai jazz- és könnyűzene-kedvelők körében, népszerűségük évtizedek óta töretlen. A hazai zenei élet egyik meghatározó tradicionális jazzzenekara. Itthon minden évben hivatalosak az ország különböző pontjaira – elegáns koncerthelyszínekre, bálokra éppúgy, mint falunapokra. A zenekar otthona az Óbudai Társaskör.
A tagok különösen szívükön viselik a gyermekek zenei nevelését is. Ifjúsági műsoraikkal – a Nemzeti Filharmóniával karöltve – húsz éve járják az ország általános és középiskoláit, formálva az ifjúság zenei ízlését.
Ezzel egyfajta kulturális missziót is betöltenek. A zenekar ismeretterjesztő gyermekműsora kiváló alkalom az örömzene megismertetésére és megszerettetésére.
A Budapest Ragtime Band megalakulása óta tizenegy hanghordozót jelentetett meg: három LP-t és nyolc CD-t.
A zenekar tagjai:
• Gayer Ferenc – zenekarvezető, bőgő
• Csapó Krisztián – harsona, ének
• Varga Tivadar – zongora
• Csárics Sándor – trombita
• Széki József – ütőhangszerek, xilofon, ének
• Antal Tibor – hegedű
• Weszely János – dob
Also check out other Music events in Szolnok, Entertainment events in Szolnok, Concerts in Szolnok.