Haydn és Beethoven
A BERLINI NEMZETKÖZI KARMESTERISKOLA (IMB)
ZÁRÓKONCERTJE a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarral
Különleges zenei esemény helyszínévé válik Sopron, hiszen a Berlini Nemzetközi Karmesteriskola (IMB) városunkat választotta idei kurzusának helyszínéül. Az IMB 2012 óta szervez mesterkurzusokat karmester hallgatóknak, azóta a világ vezető intézményévé vált e területen.
A soproni kurzust a világhírű osztrák karmester, Johannes Wildner vezeti, aki a Bécsi Zeneakadémia professzoraként, számos állami operaház dirigenseként és a BBC Szimfonikus Zenekar vendégkarmestereként vált a nemzetközi zenei élet meghatározó alakjává. A világ különböző pontjairól érkező fiatal karmesterek egy hetet töltenek városunkban, hogy támogató, inspiráló közegben fejlődhessenek és tanulhassanak.
A karmester növendékek először zongorakísérettel, majd egy teljes zenekarral dolgozhatnak együtt: partnerük a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar lesz. Az egyhetes intenzív munka csúcspontja pedig egy ünnepi zárókoncert lesz, ahol a hallgatók már közönség előtt mutathatják meg tudásukat és művészi látásmódjukat.
Ez a különleges koncert november 1-jén, a Nagyboldogasszony- /Kecske-/ Bencés templomban kap helyet – Sopron szívében, méltó környezetben Mindenszentek ünnepéhez, valamint Haydn és Beethoven halhatatlan zenéjéhez.
Jegyár: 5.000 Ft
Belépőjegyek elővételben a Pro Kultúra jegyirodájában és online a prokultura.jegy.hu oldalon válthatók, valamint koncert előtt a helyszínen.
You may also like the following events from Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar:
Also check out other
Concerts in Sopron.