Event

SZERETETLÁNG – DICSŐÍTŐ IMAEST ÉS KONCERT A RAM-BAN

Advertisement

Az Eucharist együttes és az előadók gyerekei egy színpadon! Igazi családias koncert a nyár végén Istennek hálát adva és az Ő dicsőségére. A Szeretetláng lelkiségi mozgalom által őrzött egyik üzenet és feladat, hogy „legyen minden család szent hely”. Ennek jegyében hívjuk a családokat, szülőket, gyerekeket, a házasság előtt állókat és a fiatalokat, az idősebbeket, a papokat és a szerzeteseket, hogy gyűljünk össze Jézus körül, aki a Dicsőítésvezető. Ő tanít meg bennünket az Atya tökéletes szeretet-tervének az elfogadására. Fogjuk meg az Ő édesanyjának kezét, és kövessük Mária hibátlan példáját az igen-mondásban!

Ma a sátán kifejezetten támadja a házasságokat és a családok egységét. Saját erőnkből elbuknánk a gonosz támadásaival szemben. Jézussal, a Győztessel, azonban már a győztesek oldalán állhatunk. Ehhez nem kell mást tennünk: élő kapcsolatban kell lennünk Jézussal, aki szól hozzánk személyesen, lángra gyújtja a mi szívünket az Ige és az Eucharisztia által. Az Ő szívében lobogó Szeretetláng életet és fényt ad nekünk, ha ezt elfogadjuk és átvesszük Tőle.

Augusztus 29-én gyertek el a RAM nagytermébe! Vegyük át közösen ezt a Szeretetlángot a dicsőítésben! Gyújtsuk meg erről a Lángról a családi tűzhelyeinket! Adjuk át a vezetést a Szentléleknek az életünk felett, aki Jézus valóságos jelenlétébe vezet el bennünket – egészen különleges és teljes módon az Oltáriszentségben. Jézus pedig tanít bennünket: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű”. Megtanít bennünket arra, hogy mindenek fölé helyezzük az Atya akaratát az életünkben! Hogy képesek legyünk kimondani Ővele a dicsőítés alapmondatát: „de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd!” Hogy beléphessünk ezáltal a Szentháromság vérkeringésébe és a dicsőítés őszinte dinamizmusába! Hogy Isten nagy családjának lehessünk egyenként is a tagjai, Jézus ígéretére építve: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám.”

A Szeretetláng Dicsőítő Imaest 18:00 órakor kezdődik, amelyre a belépés díjtalan. Szeretettel várunk!!!

Másnap pedig folytatjuk a dicsőítést és az időt Istennel Máriaremetén a SZERETETLÁNG FESZTIVÁLON!

Aug. 29. Szeretetláng Dicsőítő Imaest (RAM Colosseum);
Aug. 30. Szeretetláng Fesztivál (Máriaremete)
szeretetlang.hu/esemenyek
dicsoitosziget.hu

https://fb.me/e/81bpHkPY4



Advertisement
Share with someone you care for!

Best of Budapest Events in Your Inbox