

# Event Details

- **Event Name**: Ha szeretsz, miért nem szeretsz - #itthonotthon special edition
- **Event Start and End Date**: Sat, 22 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: **Hogy is van ez a dolog a szeretettel? Mi több a szerelemmel?**

Az őszi évad utolsó felnőtteknek szóló KultPult-programja magát a „szeretve lenni” vágyát helyezi a középpontba: a vágyat az egymásra találásra, az együttlétre. Ezért hívtam Áron Andrást és Schoblocher Barbarát, akik nemcsak az #itthonotthonukról mesélnek majd, hanem főleg közös dalaikkal ölelik körbe az estet.

András és Barbara mindketten a Black Circle Orchestra tagjai;

András szóló fellépései mellett – amelyek közül egy tavaly óriási sikert aratott a bécsi közönség előtt is – a Lazarvs és a Trillion együttesek frontembere, bluesban és rockban is kimagasló, Fonogram-díjas zenész-énekes, aki a 6. nagylemezét Nashville, Tennessee-ben rögzítette a Prime Recording Stúdióban Derek Garten producerrel, aki többek között olyan előadókkal dolgozik, mint Taylor Swift.

Barbara a jazz irányából érkezett a a beat-rock és pop-soul világába, a 2010-es évek elejétől a Blahalousiana énekese. Az együttes első albumát 2016-ban jelentette meg, és az azóta eltelt időszakban a magyar fesztiválok és klubok rendszeres fellépője lett: a művészek teljesítményét a szakma Junior Artisjus- és Fonogram-díjjal is elismerte. Az együttes repertoárjában angol és magyar nyelvű szerzemények is szerepelnek, legújabb lemezük 2024 áprilisában jelent meg.

**És hogy az est címének második felét is megvilágítsuk: beszélgetni fogunk a nem szeretésről is; arról, amikor enyhén szólva nem rózsaszín minden. Közelebb megyünk a nárcizmus és a bántalmazás témájához.**

Egyáltalán mi a bántalmazás?
Miben különbözik a bántástól?

Utóbbit minden egészséges kapcsolatban csinálják egymással az emberek, oda és vissza, kisebb vagy nagyobb mértékben, a kérdés inkább az, milyen/mennyi bántás fér bele egy egészséges, EGYENRANGÚ kapcsolatba, és hol kezdődik a bántalmazás, azaz az egyenlőtlenséget létrehozni akaró, hatalomra, a másikon való uralkodásra és kontrollra alapozó dinamika?

Lassan kiderül, szinte mindenki érintett. Így vagy úgy. Kisebb, vagy nagyobb mértékben, közvetve, vagy közvetlenül. Párkapcsolatban, szülő-gyerek viszonyban, barátságban, munkahelyen.

Dobray Sarolta író, újságíró, egyebek mellett az Üvegfal és a Közel című kötetek szerzője és
Dr. Bánki György pszichoterápiával foglalkozó pszichiáter, a nárcizmus kiemelkedő hazai szakértője, író, publicista, akinek első önálló könyve, „A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról”, lesznek a beszélgetőpartnereim ebben a témában.

Velük fejtegetjük az este során a nárcisztikus karakterjegyeket, a bántalmozó kapcsolatok dinamikáját, körbejárjuk a rejtett bántalmazás felismerésének lehetőségét, és számba vesszük az esetleges kilépési technikákat. Az est során bemutatjuk Dobray Sarolta Üvegfal című regényének második részét is.

A bécsi „Ha szeretsz, miért nem szeretsz special edition” egy akusztikus koncertbe ágyazott irodalmi-önismereti est, amely során kérdéseket teszünk fel a szeretetről, a szerelemről, #itthonotthonokról, és míg a Dobray-Bánki páros élményszerű – és humort sem nélkülöző – ismeretterjesztéssel hozza közelebb hozzánk a témát, addig az Schoblocher-Áron duó a blues és a pop-soul művészi eszközeivel ragadja meg életünk legmeghatározóbb témáját.

Együttműködő partnerek: Lean in Femspace és Budapest Bistro
- **Event URL**: https://allevents.in/wien/ha-szeretsz-miért-nem-szeretsz-itthonotthon-special-edition/200028707058724
- **Event Categories**: music, entertainment, pop, taylor-swift
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 179

## Ticket Details

- **Ticket URL**: https://kultpult.eu/ha-szeretsz-miert-nem-szeretsz-special-edition/?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=wien-events

## Event venue details

- **city**: Wien
- **state**: WI
- **country**: Austria
- **location**: Loffice Wien
- **lat**: 48.20562
- **long**: 16.34292
- **full address**: Loffice Wien, Schottenfeldgasse 85, 1070 Wien, Österreich, Wien, Austria

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: KultPult (https://allevents.in/org/kultpult/26494025)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/74a52c885a7b180791a1b7ceaf41ad8dac286dc9338a5bbe42826340694bdca8-rimg-w1200-h675-dcd0ced1-gmir?v=1763462863
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/5b8d6fe1ac718ba045ee3c0d49b17371295ef5c0b03af0264c9e28b8b4769f42-rimg-w300-h300-dcd1cfd2-gmir?v=1763462863

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Sat, 22 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Loffice Wien, Schottenfeldgasse 85, 1070 Wien, Österreich, Wien, Austria
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** KultPult
- **Q**: What type of event is this?
  - **A:** music, entertainment, pop, taylor-swift
- **Q**: Where can I find ticket details about Ha szeretsz, miért nem szeretsz - #itthonotthon special edition ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "Ha szeretsz, miért nem szeretsz - #itthonotthon special edition",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/74a52c885a7b180791a1b7ceaf41ad8dac286dc9338a5bbe42826340694bdca8-rimg-w1200-h675-dcd0ced1-gmir?v=1763462863",
        "startDate": "2025-11-22",
        "url": "https://allevents.in/wien/ha-szeretsz-miért-nem-szeretsz-itthonotthon-special-edition/200028707058724",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Loffice Wien",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Schottenfeldgasse 85, 1070 Wien, Österreich",
                "addressLocality": "Wien",
                "addressRegion": "WI",
                "addressCountry": "AT"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "48.20562",
                "longitude": "16.34292"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "**Hogy is van ez a dolog a szeretettel? Mi több a szerelemmel?**\n\nAz őszi évad utolsó felnőtteknek szóló KultPult-programja magát a „szeretve lenni” vágyát helyezi a középpontba: a vágyat az egymásra találásra, az együttlétre. Ezért hívtam Áron Andrást és Schoblocher Barbarát, akik nemcsak az #ittho",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "KultPult",
                "url": "https://allevents.in/org/kultpult/26494025"
            }
        ]
    }
]
```