

# Event Details

- **Event Name**: PUNK, azaz: P.F.A., Boline Ritual, 13Demölisher87, Ketamin  // after: Catmoneygun
- **Event Start and End Date**: Sat, 21 Feb, 2026 at 08:00 pm – Sat, 21 Feb, 2026 at 11:59 pm
- **Event Description**: P.F.A.

A PFA egy punkzenekar Veszprémből. Zenéjük agresszív és intenzív. A zenekar első inkarnációja, a Cukorborsó, 2001-ben alakult. 2009-re a tagok már a húszas éveik elején jártak, így a korai időszakuk vitatható módon csak néhány említésre méltó pillanatot tartogatott. Teljesen amatőr hozzáállással ezek a tinédzser fiúk háromakkordos dalokat játszottak többnyire "furcsának” nevezhető témákról. Ezek az évek már megmutatták a PFA egyik máig jelen lévő vonását: még gyerekként sem törte meg semmi a zenélés iránti szenvedélyüket. A PFA név 2006 körül született meg, tagcseréket követően és egy jóval professzionálisabb hozzáállással. A PFA az Animal Farm Pigs fordított rövidítése, utalás George Orwell Állatfarm című regényére. Az új név alatt több demót is készítettek, amelyeket olyan skatepunk zenekarok hatásai formáltak, mint a NOFX és a Propagandhi. Mára a veszprémi P.F.A. a látszat ellenére egy nagyon komoly zenekar, fajsúlyos szövegekkel és pengére kidolgozott zeneiséggel. A munkásságukat nem olyan nehéz átfutni, mivel több lemezük sem éri el a 10 perces terjedelmet, viszont ezek a 10 percesek igen velős kivonatát képezik rendre a nyers, erőteljes és trendektől mentes punkzenének. A zenekar által elérhető összes kiadvány, amelyek valóban tükrözik az aktuális karakterüket, megtalálható a bandcamp oldalukon.

https://pfaquitcallingusthrashcore.bandcamp.com/

 

Boline Ritual

Veszprémi doom-metal trió. Komoly, nehéz atmoszférájú dalok, melyek szinte egytől egyig ugyanazon az ultralassú doom tempókra vannak megírva. Dalaik témaváltásait, vagy inkább izgalmát a még lassabb tempókba való átváltásaikkal, valamint az elszállós pszichedéliát nyújtó szólóikkal fokozzák. Egyedinek egyedi, és kellően piszok is. A tagokat tekintve ha ismerősen cseng a Krampüs, az Escalate vagy a Ten Years Suffering máris borítékolható a minőség.

https://bolineritual.bandcamp.com/

 

13Demölisher87

A jelenlegi hazai punk egyik legprominensebb és legnyersebb formációja. Budapesti székhelyű, kíméletlen energiájú hardcorepunk csapat, az underground színtér aktív szereplője. Zenéjüket a gyors tempó, a nyers megszólalás és a társadalomkritikus, dühös dalszövegek jellemzik.

https://13demolisher87.bandcamp.com/

 

Ketamin

A Ketamin egy budapesti gyökerekkel rendelkező, stílusát tekintve leginkább a hardcorepunk és a diy raw punk határain mozgó formáció. A zenekar az underground színtéren aktív, zenéjükben a nyers punk energiák találkoznak olykor meglepő elemekkel, szövegviláguk pedig provokatív és direkt.

https://ketaminzenekar.bandcamp.com/

After: Catmoneygun

A program ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A belépés és a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
Teljes programajánlatunk: https://www.facebook.com/holtszezon/events 
Szállások Veszprémben: :
https://www.veszpreminfo.hu/hu/helyek/szallas
- **Event URL**: https://allevents.in/veszprem/punk-azaz-pfa-boline-ritual-13demölisher87-ketamin-after-catmoneygun/200029643676221
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 86

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Veszprem
- **state**: VM
- **country**: Hungary
- **location**: TEREM
- **lat**: 47.092998384079
- **long**: 17.90665224101
- **full address**: TEREM, Szabadság tér 1.,Veszprém, Veszprem, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: PUNK, azaz: P.F.A., Boline Ritual, 13Demölisher87, Ketamin  // after: Catmoneygun
  - **Image URL**: https://dyn-image.allevents.in/generate-image?v=4&title=PUNK%2C+azaz%3A+P.F.A.%2C+Boline+Ritual%2C+13Dem%C3%B6lisher87%2C+Ketamin++%2F%2F+after%3A+Catmoneygun&date=Sat%2C+21+Feb%2C+2026+at+08%3A00+pm&bg=2

## FAQs

- **Q**: When and where is PUNK, azaz: P.F.A., Boline Ritual, 13Demölisher87, Ketamin  // after: Catmoneygun being held?
  - **A:** PUNK, azaz: P.F.A., Boline Ritual, 13Demölisher87, Ketamin  // after: Catmoneygun takes place on Sat, 21 Feb, 2026 at 08:00 pm to Sat, 21 Feb, 2026 at 11:59 pm at TEREM, Szabadság tér 1.,Veszprém, Veszprem, Hungary.
- **Q**: Who is organizing PUNK, azaz: P.F.A., Boline Ritual, 13Demölisher87, Ketamin  // after: Catmoneygun?
  - **A:** PUNK, azaz: P.F.A., Boline Ritual, 13Demölisher87, Ketamin  // after: Catmoneygun is organized by Holtszezon Irodalmi Fesztivál.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** PUNK, azaz: P.F.A., Boline Ritual, 13Demölisher87, Ketamin  // after: Catmoneygun is ideal for music lovers, fans of all genres, and anyone who wants to celebrate the power of music - from intimate gigs and live sessions to festivals and cultural performances. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Veszprem, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 80+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "PUNK, azaz: P.F.A., Boline Ritual, 13Demölisher87, Ketamin  // after: Catmoneygun",
        "image": "https://dyn-image.allevents.in/generate-image?v=4&title=PUNK%2C+azaz%3A+P.F.A.%2C+Boline+Ritual%2C+13Dem%C3%B6lisher87%2C+Ketamin++%2F%2F+after%3A+Catmoneygun&date=Sat%2C+21+Feb%2C+2026+at+08%3A00+pm&bg=2",
        "startDate": "2026-02-21",
        "endDate": "2026-02-21",
        "url": "https://allevents.in/veszprem/punk-azaz-pfa-boline-ritual-13demölisher87-ketamin-after-catmoneygun/200029643676221",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "TEREM",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Szabadság tér 1.,Veszprém",
                "addressLocality": "Veszprem",
                "addressRegion": "VM",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.092998384079",
                "longitude": "17.90665224101"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "P.F.A.\n\nA PFA egy punkzenekar Veszprémből. Zenéjük agresszív és intenzív. A zenekar első inkarnációja, a Cukorborsó, 2001-ben alakult. 2009-re a tagok már a húszas éveik elején jártak, így a korai időszakuk vitatható módon csak néhány említésre méltó pillanatot tartogatott. Teljesen amatőr hozzáállá",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Holtszezon Irodalmi Fesztivl",
                "url": "https://allevents.in/org/holtszezon-irodalmi-fesztivál/25310848"
            }
        ]
    }
]
```