

# Event Details

- **Event Name**: Közel-keleti ütőhangszeres elvonulás Franczia Danival - Szólókör és szólóelemek I.
- **Event Start and End Date**: Fri, 24 Apr, 2026 at 11:30 am – Sun, 26 Apr, 2026 at 03:00 pm (+02:00)
- **Event Description**: Sok szeretettel hívlak Benneteket a felnőtteknek szóló, de családias hangulatú darbukás-ütőhangszeres elvonulásunkra a Bakonyba, melyre április 24-26. között kerül sor Pápateszéren!
Ide elsősorban azokat várjuk, akik játszanak már egy ideje darbukán, illetve voltak már legalább két elvonulásunkon. 

A programokról
Az elsődleges cél, hogy jól érezzük magunkat. Ezen túl elsősorban az improvizációra és a szólókra helyezzük a hangsúlyt. A saját tudásszintjének megfelelően bárki fejlődhet ezen a hétvégén, valamint a korábban tanult alapritmusokban való jártasságod is elmélyed majd. Ezen túl minden nap gyakoroljuk az improvizációt, és közösségi „flow dobolunk”.

Kitekinthetünk más hangszerekre is, mint például a handpan, keretesdobok, nyelvesdobok, tapan, cajon és mindenre, ami a honlapom hangszerei között megtalálható, sőt még továbbiakra is. Előfordul, hogy hastáncosok is eljönnek, kipróbálják, megismerik a ritmusokat, dobolnak, táncolnak, ujjcineznek, amikor, ami jólesik. 🙂

Az elvonulás résztvevői oktatóanyagokhoz is hozzáférést kapnak, amelyek segítségével később otthon is tudják gyakorolni a hétvégén megismert ritmusokat.

A hangszeres programokon kívül lehetőségünk lesz:
- túrázni
- „csak úgy” együtt lenni
- közösen örömzenélni-örömtáncolni.

(Az elvonulás alatt egyetlen program sem kötelező. 😊)
Étkezés: Ha van bármilyen különleges igényetek, kérlek jelezzétek a jelentkezéskor (vega, vegán, érzékenységek, stb.)

Szállás:
2-4 ágyas szobákban.
Érkezés pénteki napon 11.30- órától, hangolódás, szobák elfoglalása. 13 óra körül közös ebéd. Az első program péntek 14 órakor kezdődik, és vasárnap kb. 15 órakor végzünk. Ha valaki később érkezik, kérem jelezze nekem!

Ár: 74.000 Ft.
Az ár tartalmazza a programokon való részvételt, a szállást és a napi 3x étkezést, teljes ellátást. Érdemes hozni magunkkal polifoamot, de ennek hozatala nem feltétel.

Jelentkezést ezen az űrlapon tudjátok leadni: https://forms.gle/jQHjkEmFoZqC2RpFA
 Regisztráció után levélben küldöm az utalási adatokat. A fennmaradó összeget a helyszínen tudjátok befizetni. Ha valamiért mégsem tudsz eljönni, a foglaló átruházható másra, vagy felhasználható egy következő elvonulásunkra.
Maximális létszám: 17 fő.

Bármilyen kérdés/kérés esetén, forduljatok hozzám bizalommal a +3630 4266099-es telefonszámon, vagy a francziadani@gmail.com e-mail címen.

Sok szeretettel várlak Benneteket!
Dani :)
- **Event URL**: https://allevents.in/veszprem/közel-keleti-ütőhangszeres-elvonulás-franczia-danival-szólókör-és-szólóelemek-i/200029344726027
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 18

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Veszprem
- **state**: VM
- **country**: Hungary
- **location**: HUG - Hungarian Handpan & Worldmusic Gathering
- **lat**: 47.359336114896
- **long**: 17.895934581757
- **full address**: HUG - Hungarian Handpan &amp; Worldmusic Gathering, Veszprem, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Közel-keleti ütőhangszeres elvonulás Franczia Danival - Szólókör és szólóelemek I.
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events9/banners/14c6f1058fd378f10079af43f297eca2b494bdefd2ba34bfbd855b7faac45bcb-rimg-w1200-h900-dc907c62-gmir?v=1774515442

## FAQs

- **Q**: When and where is Közel-keleti ütőhangszeres elvonulás Franczia Danival - Szólókör és szólóelemek I. being held?
  - **A:** Közel-keleti ütőhangszeres elvonulás Franczia Danival - Szólókör és szólóelemek I. takes place on Fri, 24 Apr, 2026 at 11:30 am to Sun, 26 Apr, 2026 at 03:00 pm at HUG - Hungarian Handpan &amp; Worldmusic Gathering, Veszprem, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Közel-keleti ütőhangszeres elvonulás Franczia Danival - Szólókör és szólóelemek I.?
  - **A:** Közel-keleti ütőhangszeres elvonulás Franczia Danival - Szólókör és szólóelemek I. is organized by Dániel Franczia.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Közel-keleti ütőhangszeres elvonulás Franczia Danival - Szólókör és szólóelemek I. is ideal for learners, working professionals, and skill-builders looking to gain hands-on knowledge and practical expertise in a focused, interactive setting. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Veszprem, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If Közel-keleti ütőhangszeres elvonulás Franczia Danival - Szólókör és szólóelemek I. sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Közel-keleti ütőhangszeres elvonulás Franczia Danival - Szólókör és szólóelemek I.",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events9/banners/14c6f1058fd378f10079af43f297eca2b494bdefd2ba34bfbd855b7faac45bcb-rimg-w1200-h900-dc907c62-gmir?v=1774515442",
        "startDate": "2026-04-24T11:30:00+02:00",
        "endDate": "2026-04-26T15:00:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/veszprem/közel-keleti-ütőhangszeres-elvonulás-franczia-danival-szólókör-és-szólóelemek-i/200029344726027",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "HUG - Hungarian Handpan & Worldmusic Gathering",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "name": "HUG - Hungarian Handpan &amp; Worldmusic Gathering, Veszprem, Hungary",
                "addressLocality": "Veszprem",
                "addressRegion": "VM",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.359336114896",
                "longitude": "17.895934581757"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Sok szeretettel hívlak Benneteket a felnőtteknek szóló, de családias hangulatú darbukás-ütőhangszeres elvonulásunkra a Bakonyba, melyre április 24-26. között kerül sor Pápateszéren!\nIde elsősorban azokat várjuk, akik játszanak már egy ideje darbukán, illetve voltak már legalább két elvonulásunkon.",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Dniel Franczia",
                "url": "https://allevents.in/org/dániel-franczia/26361143"
            }
        ]
    }
]
```