

# Event Details

- **Event Name**: Vendégbabák - perinatális gyászcsoport VÁC
- **Event Start and End Date**: Wed, 26 Nov, 2025 at 06:00 pm – Wed, 26 Nov, 2025 at 08:00 pm
- **Event Description**: Nem vagy egyedül! ❤️?
A perinatális veszteség – amikor a várandósság, a szülés körül vagy közvetlenül utána veszítjük el gyermekünket – olyan fájdalom, amiről kevesen mernek/tudnak/akarnak beszélni. Pedig nagyon sokakat érint, és nagyon fontos teret adni ezeknek az érzéseknek, hogy azok lassan átalakulhassanak.

Kinek szól a csoport?
Bárkinek, aki elveszítette a kisbabáját. Lehet, hogy meg sem fogant… az is egy komoly veszteség, lehet, hogy pár hetes volt, talán néhány hónapos. Többeket érint a szüléskor vagy az első pár órában/napban bekövetkező veszteség. Mind emberfeletti erőt kíván, a társadalom mégsem ismeri el vagy támogatja ezt a gyász folyamatot megfelelően. Lépj túl rajta, lesz majd másik és hasonló bántalmazó mondatokkal találkozhatunk. 
Ajánlom ezt a csoportot, ha úgy érzed, kell egy hely, ahol szabadon megélheted az érzeseidet, ahol támogatást kapsz és értenek téged. Ahol nem vagy sok és nem vagy nehéz. 

Az anyukák gyakran egyedül viszik ezt a terhet - főleg a korai veszteség esetén -, de az apák is érintettek. Nehéz nekik is, hiszen az elvárások szerint nekik kell erősnek lenni. Ám az anyák és apák egyaránt érintettek, és gyakran különböző módon élik meg a fájdalmat. Ezért kifejezetten ajánlott pároknak együtt érkezni – a közös út, közös feldolgozás is támogatást adhat.


⸻

Miért csoportban?

A gyász sokszor magányos élmény. A társadalom ritkán ad teret annak, hogy kimondjuk: „a gyermekemet gyászolom”. És félünk is az összeomlástól, a reakcióktól… és egyébként is magánügy. 
A csoportban azonban biztonságos, megtartó közösségben lehetsz együtt másokkal, akik pontosan értik, min mész keresztül.
Ez egy sorsközösség, ahol kimondhatod, amiről máshol hallgatni kell, és ahol a fájdalom mellett a reménynek és az erőforrásoknak is helye van.

⸻

Részletek:
	10 alkalom, kéthetente, kb. 2 órás találkozók
	Helyszín: Vác (a nagyállomástól pár perc séta)
        6–10 fő jelentkezhet
	Részvételi díj: 4000 Ft/alkalom (ami ha nehézséget okoz mindenképpen jelezd!)

Időpontok:
2025. november 26. december 10. december 30. (ez utóbbi, ha a csoportnak megfelelő)
2026. január 7. 21.  február 4. 18.  március 4. 18. április 1.
A harmadik alkalom után a csoport zárttá válik.

A csoportvezetők:
Iványi Zsofi - gyászcsoport vezető, művészetterapeuta
Kiss-Németh Anita dúla

Jelentkezés ezen az űrlapon lehetséges, azt követően megkeresünk egy rövid beszélgetésre: https://forms.gle/7aL7qVmruEYyVi6o7

A részvétel előzetes egyeztetéshez kötött, hogy mindenki számára biztonságos legyen a közös munka.

Ha további kérdésed van, keress minket messengeren. 

⸻

✨ Nem vagy egyedül.
A gyász közös úton könnyebben hordozható.
- **Event URL**: https://allevents.in/vac/vendégbabák-perinatális-gyászcsoport-vÁc/200029159543149
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 1

## Ticket Details

- **Ticket URL**: https://forms.gle/7aL7qVmruEYyVi6o7?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=vac-events

## Event venue details

- **city**: Vac
- **state**: PE
- **country**: Hungary
- **location**: Vác Hungary
- **lat**: 47.7807977
- **long**: 19.1300275
- **full address**: Vác Hungary, Vac, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: BOHO design - BOHÉM otthon (https://allevents.in/org/boho-design-bohÉm-otthon/20946331)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/ed429e2f1a7bc1e9d6450d6602dbf1a275967fbdb2de4751b91351ace49ef079-rimg-w1200-h675-dcaa9076-gmir?v=1763384898
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/5a9441489718106e3a3f58c5ba6743780a86353ac9048f2045b0633ac7552ca0-rimg-w300-h300-dca98f75-gmir?v=1763384898

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Wed, 26 Nov, 2025 at 06:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Vác Hungary, Vac, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** BOHO design - BOHÉM otthon
- **Q**: What type of event is this?
- **Q**: Where can I find ticket details about Vendégbabák - perinatális gyászcsoport VÁC ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Vendégbabák - perinatális gyászcsoport VÁC",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/ed429e2f1a7bc1e9d6450d6602dbf1a275967fbdb2de4751b91351ace49ef079-rimg-w1200-h675-dcaa9076-gmir?v=1763384898",
        "startDate": "2025-11-26",
        "endDate": "2025-11-26",
        "url": "https://allevents.in/vac/vendégbabák-perinatális-gyászcsoport-vÁc/200029159543149",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Vác Hungary",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "name": "Vác Hungary, Vac, Hungary",
                "addressLocality": "Vac",
                "addressRegion": "PE",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.7807977",
                "longitude": "19.1300275"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Nem vagy egyedül! ❤️?\nA perinatális veszteség – amikor a várandósság, a szülés körül vagy közvetlenül utána veszítjük el gyermekünket – olyan fájdalom, amiről kevesen mernek/tudnak/akarnak beszélni. Pedig nagyon sokakat érint, és nagyon fontos teret adni ezeknek az érzéseknek, hogy azok lassan átala",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "BOHO design - BOHM otthon",
                "url": "https://allevents.in/org/boho-design-bohÉm-otthon/20946331"
            }
        ]
    }
]
```