

# Event Details

- **Event Name**: Üzenet haza – dramatikus táncszínházi előadás és a Csősz című film vetítése
- **Event Start and End Date**: Tue, 07 Apr, 2026 at 05:00 pm (+02:00)
- **Event Description**: Egy este a hagyományőrzésről, a hagyományok és az emlékek megőrzéséért! 
Mert "A kultúránk nem oszlik fel érdeklődés hiányában!" - részlet a Csősz című filmből.

PROGRAM:
17:00 Csősz című portréfilm vetítése Kovács Norbert Cimbi életéről, majd beszélgetés a filmről
18:45 Üzenet haza című táncszínházi előadás

A Petőfi Kulturális Program keretében Szombathelyre érkezik az "Üzenet Haza" dramatikus táncszínházi előadás a magyar néptánc és népzenei élet ismert, kiemelkedő személyiségeinek bemutatásában. 

Wass Albert, Márai Sándor, József Attila és Nagy László verseit, prózáit elmondja Kovács Norbert színművész-bábszínházi előadóművész. Táncol a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes, zenél a Zagyva Banda és Koncz Gergely.

A nemzet igaz híveinek lelki hullámzásán vitorlázunk a magyar nyelvterület tájegységein, az erdélyi Gyimesből elindulva, Sóvidéken, Mezőségen és Kalotaszegen meg-megállapodva, végül a határon átlépve, Szatmárba érkezve. A darab a népzenei és néptánckultúra lírai és dinamikai váltakozásával járja körbe a témát, amely minden magyarnak egyértelműen ugyanazt az üzenetet hordozza: az emberi érték nem ismer határokat!

A Fordulj Kispej Lovam Néptáncegyüttes régi igény mentén verbuválódott. Kezdetben csak a ló szeretete és a lovas élettel való kapcsolat volt a közösség formáló erő, de később rádöbbentek, hogy a legfontosabb feladatuk a tánccal, kultúrával való nevelés, az emberek népi kultúrához való kapcsolatának, viszonyának erősítése, javítása. 

Tagjaik kivétel nélkül táncmesterek, egykori oktatók és előadó-művészek, akik immár újra az amatőr művészeti mozgalomban találják meg szakmájuk értelmét. Feladatuk, hogy táncos előadóestekkel, táncházakkal hívják fel a népművészet értékeire a figyelmet. Fontos céljuk a helyi közösségek felélesztése és figyelmeztetése: a kezünkben lévő értékeket csiszolgatni, fényesíteni kell. 

Az együttes mára nagyon népszerű, ismert lett, sok előadást tartanak, egyre gyakoribbak a művészeti fesztiválokon, szakmai rendezvényeken való megjelenések. Tagságuk tíz főből áll, akik kizárólag férfiak – szükség esetén felkérnek női táncosokat a közreműködésre. Bemutatóikban a katonaélet, a pásztorvilág, vagyis a régi magyar férfiélet táncpillanatait jelenítik meg. Nagy hangsúlyt kap az improvizáció és a táncos egyéniség.

A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött a hétköznap 8-18 óra között hívható 0630/677-72-15-ös telefonszámon!

A Petőfi Kulturális Program a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet koordinációjában valósul meg.
- **Event URL**: https://allevents.in/szombathely/Üzenet-haza-dramatikus-táncszínházi-előadás-és-a-csősz-című-film-vetítése/200029871124704
- **Event Categories**: entertainment, music
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 53

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Szombathely
- **state**: SH
- **country**: Hungary
- **location**: Mmik:)
- **lat**: 47.231674316414
- **long**: 16.614977737698
- **full address**: Mmik:), Szombathely, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Üzenet haza – dramatikus táncszínházi előadás és a Csősz című film vetítése
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events3/banners/73d74af4f8a4e9dadc310335d31a2bdc3c1ddd8aa906a24c3a43e7c1a615ddf0-rimg-w1200-h1697-dcffffff-gmir?v=1774706163

## FAQs

- **Q**: When and where is Üzenet haza – dramatikus táncszínházi előadás és a Csősz című film vetítése being held?
  - **A:** Üzenet haza – dramatikus táncszínházi előadás és a Csősz című film vetítése takes place on Tue, 07 Apr, 2026 at 05:00 pm to Tue, 07 Apr, 2026 at 05:00 pm at Mmik:), Szombathely, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Üzenet haza – dramatikus táncszínházi előadás és a Csősz című film vetítése?
  - **A:** Üzenet haza – dramatikus táncszínházi előadás és a Csősz című film vetítése is organized by MMIK Művészeti Népfőiskola.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Üzenet haza – dramatikus táncszínházi előadás és a Csősz című film vetítése is ideal for music lovers, fans of all genres, and anyone who wants to celebrate the power of music - from intimate gigs and live sessions to festivals and cultural performances. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Szombathely, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 50+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Üzenet haza – dramatikus táncszínházi előadás és a Csősz című film vetítése",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events3/banners/73d74af4f8a4e9dadc310335d31a2bdc3c1ddd8aa906a24c3a43e7c1a615ddf0-rimg-w1200-h1697-dcffffff-gmir?v=1774706163",
        "startDate": "2026-04-07T17:00:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/szombathely/Üzenet-haza-dramatikus-táncszínházi-előadás-és-a-csősz-című-film-vetítése/200029871124704",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Mmik:)",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "name": "Mmik:), Szombathely, Hungary",
                "addressLocality": "Szombathely",
                "addressRegion": "SH",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.231674316414",
                "longitude": "16.614977737698"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Egy este a hagyományőrzésről, a hagyományok és az emlékek megőrzéséért! \nMert \"A kultúránk nem oszlik fel érdeklődés hiányában!\" - részlet a Csősz című filmből.\n\nPROGRAM:\n17:00 Csősz című portréfilm vetítése Kovács Norbert Cimbi életéről, majd beszélgetés a filmről\n18:45 Üzenet haza című táncszínház",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "MMIK Mvszeti Npfiskola",
                "url": "https://allevents.in/org/mmik-művészeti-népfőiskola/26947527"
            }
        ]
    }
]
```