

# Event Details

- **Event Name**: Dési Huber István 130 – Életmű és gyűjtemény I a kiállítás finisszázsa
- **Event Start and End Date**: Fri, 16 Jan, 2026 at 04:00 pm
- **Event Description**: Tárlatvezetés és előadás Martincsák Illés ötvösmester és Szántó István képzőművész közreműködésével

2026. január 16. (péntek), 16.00–17.00
Ezüstben dolgozó festő – Dési Huber István és a pesti nemesfémipar

A tárlatvezetéssel egybekötött előadás Dési Huber István életének egy kevéssé ismert, ugyanakkor meghatározó korszakát mutatja be: azt az időszakot, amikor az 1920-as években Erdélyben, majd Budapesten, rövid ideig pedig Milánóban ötvösként és ezüstművesként dolgozott. Nem művész-ötvösként, hanem manufakturális keretek között, trébelt és kalapált ezüsttárgyak készítésével biztosította mindennapi megélhetését.
Az előadás kitér a virágkorát élő pesti nemesfémművesség közegére, valamint két kapcsolódó műre: az 1928-ban készült Ezüstműves műhely című grafikára és a két évvel későbbi Az ezüstkovácsok című táblaképre.

Az előadást Martincsák Illés, ötvösmester, arany- és ezüstműves, ötvös szakoktató, az ELTE SEK BDPK Vizuális Művészeti Tanszék levelezős hallgatója tartja.
A rövid tárlatvezetést Szántó István DLA, festőművész, az életmű-kiállítás egyik kurátora, az ELTE SEK BDPK Vizuális Művészeti Tanszék adjunktusa vezeti.

A belépés ingyenes.
- **Event URL**: https://allevents.in/szombathely/dési-huber-istván-130-Életmű-és-gyűjtemény-i-a-kiállítás-finisszázsa/200029483299321
- **Event Categories**: festivals
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 40

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Szombathely
- **state**: SH
- **country**: Hungary
- **location**: Rákóczi Ferenc utca 12., Szombathely, Hungary, 9700
- **lat**: 47.22822
- **long**: 16.62287
- **full address**: Rákóczi Ferenc utca 12., Szombathely, Hungary, 9700

## Event gallery

- **Alt text**: Dési Huber István 130 – Életmű és gyűjtemény I a kiállítás finisszázsa
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/3552318908388838686c96bfbe4c1cd65abd4ab324c0e9f027106d06485283eb-rimg-w1200-h628-dc605f61-gmir?v=1768173801

## FAQs

- **Q**: When and where is Dési Huber István 130 – Életmű és gyűjtemény I a kiállítás finisszázsa being held?
  - **A:** Dési Huber István 130 – Életmű és gyűjtemény I a kiállítás finisszázsa takes place on Fri, 16 Jan, 2026 at 04:00 pm to Fri, 16 Jan, 2026 at 04:00 pm at Rákóczi Ferenc utca 12., Szombathely, Hungary, 9700.
- **Q**: Who is organizing Dési Huber István 130 – Életmű és gyűjtemény I a kiállítás finisszázsa?
  - **A:** Dési Huber István 130 – Életmű és gyűjtemény I a kiállítás finisszázsa is organized by Szombathelyi Képtár.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Dési Huber István 130 – Életmű és gyűjtemény I a kiállítás finisszázsa is ideal for art lovers, trade professionals, collectors, and exhibition enthusiasts exploring the latest in their field. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Szombathely, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If Dési Huber István 130 – Életmű és gyűjtemény I a kiállítás finisszázsa sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Dési Huber István 130 – Életmű és gyűjtemény I a kiállítás finisszázsa",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/3552318908388838686c96bfbe4c1cd65abd4ab324c0e9f027106d06485283eb-rimg-w1200-h628-dc605f61-gmir?v=1768173801",
        "startDate": "2026-01-16",
        "url": "https://allevents.in/szombathely/dési-huber-istván-130-Életmű-és-gyűjtemény-i-a-kiállítás-finisszázsa/200029483299321",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Rákóczi Ferenc utca 12., Szombathely, Hungary, 9700",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Rákóczi Ferenc utca 12, Szombathely 9700, Magyarország",
                "addressLocality": "Szombathely",
                "addressRegion": "SH",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.22822",
                "longitude": "16.62287"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Tárlatvezetés és előadás Martincsák Illés ötvösmester és Szántó István képzőművész közreműködésével\n\n2026. január 16. (péntek), 16.00–17.00\nEzüstben dolgozó festő – Dési Huber István és a pesti nemesfémipar\n\nA tárlatvezetéssel egybekötött előadás Dési Huber István életének egy kevéssé ismert, ugyana",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Szombathelyi Kptr",
                "url": "https://allevents.in/org/szombathelyi-képtár/26412849"
            }
        ]
    }
]
```