

# Event Details

- **Event Name**: Hegyizene 2 közönségtalálkozó
- **Event Start and End Date**: Sat, 15 Nov, 2025 at 05:00 pm
- **Event Description**: Szendőfi Balázs természetfilmjének, a 2024-ben nagy sikert aratott Hegyizene folytatásának vetítéssel egybekötött közönségtalálkozóját 2025. november 15-én 17 órától tartjuk. A film után vendégünk lesz a rendező. 

 A film második része is az Erdélyi-szigethegységről szól, amelynek számos területe mind tudományos feltártságában, mind a köztudatban némileg „fehér folt”. 

A filmben megszólal a táj, a valóságban is megszólít minket a mesélő hangján keresztül, és a már-már valószínűtlen, meseszerű vadregényesség bemutatása mellett kendőzetlenül szembesít bennünket azzal, mennyire lelketlenül és milyen drasztikusan pusztítjuk még a megközelíthetetlen hegyek őstermészetét is, napról napra kevesebbet hagyva belőle. 

Az első részben a bányatevékenység és a túlturizmus, itt pedig a többek közt a fakitermelés (erdőirtás), a vízerőművek és útépítések kerülnek górcső alá. A film zenéje nemcsak kísérőzene. Mint a cím is mutatja, fontos, talán a mesélővel egyenrangú szerepe van az üzenet közvetítésében, amit nem leheséges csak szavakkal és képekkel elmondani. 

Fekecs Ákos és Szendőfi Balázs handpan-basszusgitár duettjei festik alá a jeleneteket, a sziklák közt csobogó víz lágy állhatatosságával teremtve meg az Erdélyi-szigethegység hangulatát.
- **Event URL**: https://allevents.in/szolnok/hegyizene-2-közönségtalálkozó/200029139580110
- **Event Categories**: entertainment
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 7

## Ticket Details

- **Ticket URL**: https://www.tiszamozi.hu/Jegyvasarlas?v=59812&utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=szolnok-events

## Event venue details

- **city**: Szolnok
- **state**: JN
- **country**: Hungary
- **location**: Templom út 4., Szolnok, Hungary, 5000
- **lat**: 47.17181
- **long**: 20.19182
- **full address**: Templom út 4., Szolnok, Hungary, 5000

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: TISZApART MOZI (https://allevents.in/org/tiszapart-mozi/24896823)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/d8712eb8f11c385a5662c36300d8201b7fa1a48d6e23ca64704c888717bf64f8-rimg-w1200-h675-dc010000-gmir?v=1762440248
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://dyn-image.allevents.in/generate-image?v=4&title=Hegyizene+2+k%C3%B6z%C3%B6ns%C3%A9gtal%C3%A1lkoz%C3%B3&date=15+Nov

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Sat, 15 Nov, 2025 at 05:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Templom út 4., Szolnok, Hungary, 5000
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** TISZApART MOZI
- **Q**: What type of event is this?
  - **A:** entertainment
- **Q**: Where can I find ticket details about Hegyizene 2 közönségtalálkozó ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Hegyizene 2 közönségtalálkozó",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/d8712eb8f11c385a5662c36300d8201b7fa1a48d6e23ca64704c888717bf64f8-rimg-w1200-h675-dc010000-gmir?v=1762440248",
        "startDate": "2025-11-15",
        "url": "https://allevents.in/szolnok/hegyizene-2-közönségtalálkozó/200029139580110",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Templom út 4., Szolnok, Hungary, 5000",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Templom út 4, Szolnok 5000, Magyarország",
                "addressLocality": "Szolnok",
                "addressRegion": "JN",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.17181",
                "longitude": "20.19182"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Szendőfi Balázs természetfilmjének, a 2024-ben nagy sikert aratott Hegyizene folytatásának vetítéssel egybekötött közönségtalálkozóját 2025. november 15-én 17 órától tartjuk. A film után vendégünk lesz a rendező. \n\n A film második része is az Erdélyi-szigethegységről szól, amelynek számos területe m",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "TISZApART MOZI",
                "url": "https://allevents.in/org/tiszapart-mozi/24896823"
            }
        ]
    }
]
```