

# Event Details

- **Event Name**: BETELT! - Kurátori tárlatvezetés a Halász-kastélyban
- **Event Start and End Date**: Sat, 25 Apr, 2026 at 01:00 pm (+02:00)
- **Event Description**: TELJES A LÉTSZÁM, EZ AZ ALKALOM BETELT.

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel ismét egy kivételes tárlatvezetésre invitáljuk Önöket!

2026. április 25-én, szombaton 13 órától különleges tárlatvezetésre várjuk az érdeklődőket 2 turnusban a kápolnásnyéki Halász-kastélyba, az „Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei” című kiállításunkba. 

A program során Dr. Felföldi Szabolcs régész, egyetemi adjunktus, a tárlat kurátora vezeti végig a látogatókat a kiállításon, betekintést nyújtva az agyaghadsereg felfedezésének történetébe, az első kínai császár korába, valamint a kiállítás létrejöttének szakmai és tudományos hátterébe. A rendhagyó tárlatvezetés kivételes alkalmat kínál arra, hogy a résztvevők hiteles forrásból mélyebb ismereteket szerezzenek a világ egyik legjelentősebb régészeti leletegyütteséről, és annak kulturális, történeti jelentőségéről.

A rendezvény kastélybelépővel látogatható.

Kérjük, részvételi szándékukat előre jelezzék az info@halaszkastely.hu e-mail címen.
- **Event URL**: https://allevents.in/szekesfehervar/betelt-kurátori-tárlatvezetés-a-halász-kastélyban/200029775638412
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 81

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://facebook.com/200029775638412?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=szekesfehervar-events

## Event venue details

- **city**: Szekesfehervar
- **state**: FE
- **country**: Hungary
- **location**: Halász-kastély, Kápolnásnyék
- **lat**: 47.240810334957
- **long**: 18.671504291432
- **full address**: Halász-kastély, Kápolnásnyék, Kazinczy utca 21, Kápolnásnyék 2475, Magyarország, Szekesfehervar, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Halász-kastély, Kápolnásnyék (https://allevents.in/org/halász-kastély-kápolnásnyék/12140620)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events1/banners/71881cae3887ed750ffc197b8907b7d9d2e5eb0293bacf085b766521124d0f44-rimg-w1200-h675-dc5d2715-gmir?v=1774886682
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events1/banners/45437e74e3be172426a7a90e23a3fcc83b5b3f947578abc75dcd81ab4ea212f8-rimg-w300-h300-dc5d2614-gmir?v=1774886682

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Sat, 25 Apr, 2026 at 01:00 pm (+02:00)
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Halász-kastély, Kápolnásnyék, Kazinczy utca 21, Kápolnásnyék 2475, Magyarország, Szekesfehervar, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Halász-kastély, Kápolnásnyék
- **Q**: What type of event is this?
- **Q**: Where can I find ticket details about BETELT! - Kurátori tárlatvezetés a Halász-kastélyban ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "BETELT! - Kurátori tárlatvezetés a Halász-kastélyban",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events1/banners/71881cae3887ed750ffc197b8907b7d9d2e5eb0293bacf085b766521124d0f44-rimg-w1200-h675-dc5d2715-gmir?v=1774886682",
        "startDate": "2026-04-25T13:00:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/szekesfehervar/betelt-kurátori-tárlatvezetés-a-halász-kastélyban/200029775638412",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Halász-kastély, Kápolnásnyék",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Kazinczy utca 21, Kápolnásnyék 2475, Magyarország",
                "addressLocality": "Szekesfehervar",
                "addressRegion": "FE",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.240810334957",
                "longitude": "18.671504291432"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "TELJES A LÉTSZÁM, EZ AZ ALKALOM BETELT.\n\nA hatalmas érdeklődésre való tekintettel ismét egy kivételes tárlatvezetésre invitáljuk Önöket!\n\n2026. április 25-én, szombaton 13 órától különleges tárlatvezetésre várjuk az érdeklődőket 2 turnusban a kápolnásnyéki Halász-kastélyba, az „Agyagkatonák – Az els",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Halsz-kastly Kpolnsnyk",
                "url": "https://allevents.in/org/halász-kastély-kápolnásnyék/12140620",
                "description": "A Halász-kastély 1810 körül épült majd 1910-ben építtette át tulajdonosa, Halász Gedeon barokk kastéllyá. A második világháború és az államosítás pusztításait követően 2016-ban újjászületett az épület és parkja."
            }
        ]
    }
]
```