150 évvel ezelőtt született Klebelsberg Kuno kultuszminiszter, aki meghatározó szerepet játszott a kolozsvári egyetem Szegedre kerülésében, a Dóm tér, valamint az egyetemi és klinikai épületek létrehozásában, a város tudományos és kulturális életének fellendítésében. Az évforduló alkalmából az SZTE Kulturális Irodája drámapályázatot hirdetett, melynek győztes pályaművét dr. Csíkos Csaba, az SZTE BTK Neveléstudományi Intézet egyetemi tanára írta. Az ő művéből rendezett felolvasószínházi előadást november 13-án, Klebelsberg Kuno születésnapján mutatják be a Szegedi Nemzeti Színház művészei a Reök-palotában.
Közreműködnek a Szegedi Nemzeti Színház társulatának művészei.
KLEBELSBERG KUNO, miniszter Szegezdi Róbert
SAROLTA, a felesége Tánczos Adrienn
SZENT-GYÖRGYI ALBERT, tudós Rédei Roland
DEMÉNY KORNÉLIA, NAGYNELLI, a felesége Sziládi Hajna
MAGYARY ZOLTÁN, köztisztviselő Vatamány Atanáz
KAMENSZKY BÉLA, iskolaigazgató Polák Ferenc
GLATTFELDER GYULA, püspök Szívós László
ISSEKUTZ BÉLA, egyetemi rektor Bánvölgyi Tamás
Dramaturg: Varsányi Anna
Rendezte: Barnák László
A 29. Őszi Kulturális Fesztivál keretében megrendezett eseményen való részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött:
Z3lha29ybm9rIHwgc3plZ2VkaXN6YWJhZHRlcmkgISBodQ==
You may also like the following events from Reök Szeged: