

# Event Details

- **Event Name**: Sose halunk meg - Pannon Várszínház
- **Event Start and End Date**: Tue, 10 Mar, 2026 at 07:00 pm
- **Event Description**: 2026. március 10. kedd 19.00
Dés László, Nemes István, Koltai Róbert, Nógrádi Gábor: 
Sose halunk meg - musical - Pannon Várszínház
Karinthy bérlet
Kálmán Imre Művelődési Központ, színházterem

Koltai Róbert felejthetetlen filmje ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem bennünket is végig kísér a 60-as évek elejének Magyarországán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg. Ez a derűs történet egyben egy kis ember szenvedéstörténete, egy igazi pesti vagányé, akinek alakjában jól ismert hősök köszönnek vissza: A tizedes meg a többiek főhőse, A régi idők focija Minarik-ja, természetesen mindenek előtt Koltai Róbert filmbéli figurája. A Pannon Várszínház előadásának egyik érdekessége, hogy a filmes dramaturgia nem technikai eszközökkel, hanem az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.

Szereposztás

Gyula: Koscsisák András
Imi: Szelle Dávid
Anya: Oravecz Edit
Apa: Keresztesi László
Boldi: Molnár Ervin / Pintér Zoltán Dániel
Nusi: Lovas Juci
Simula, Hentes, Pap: Németh Ádám
Pucus, Fakanalas, Balog II.: Jónás Szabolcs
Zöldséges, Irma, Deutsch néni: Fekete Linda
Deutsch bácsi: Krámer György
Teréz: Pap Lívia
Ellenőr, Orvos, Priznyák: Lukács Félix
Ancika, Hangos, Kendőárus, Évike, Ica, Asszony: Farkas Fruzsina
Rendőr: Pintér Zoltán Dániel / Csabai Pál
Művelődési Ház igazgató: Kuti Gergely / Perger Titán
Zongorista: Perger Titán / Mihalecz Balázs
Asszony: Magashegyi Nóra / Fekete Linda

Valamint:
Balázs Nikolett, Csabai Pál, Farkas Fruzsina, Horváth Vanda, Kovács Zsófia, Kuti Gergely, Lukács Félix, Magashegyi Nóra, Mihalecz Balázs, Perger Titán, Pintér Zoltán Dániel, Szalontai Borbála, Takáts Boglárka

Díszlettervező: Kovács Yvette Alida
Jelmeztervező: Justin Júlia
Koreográfus: Krámer György
A rendező munkatársai: Balázs Nikolett, Magashegyi Nóra
Rendező: Vándorfi László

Az előadás időtartama: 2 óra 30 perc, szünettel

Jegyek kaphatóak minden hétköznap 12-18-ig a KIMK jegypénztárában illetve a kimk.jegy.hu oldalon:
https://kimk.jegy.hu/program/sose-halunk-meg-pannon-varszinhaz-181927
- **Event URL**: https://allevents.in/siofok/sose-halunk-meg-pannon-várszínház/200029679109553
- **Event Categories**: live-music
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 50

## Ticket Details

- **Ticket URL**: https://kimk.jegy.hu/program/sose-halunk-meg-pannon-varszinhaz-181927?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=siofok-events

## Event venue details

- **city**: Siofok
- **state**: SO
- **country**: Hungary
- **location**: Fő tér 2, Siófok, Hungary, 8600
- **lat**: 46.90517
- **long**: 18.05356
- **full address**: Fő tér 2, Siófok, Hungary, 8600, Fő tér 2, Siófok 8600, Magyarország, Siofok, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Kálmán Imre Művelődési Központ (https://allevents.in/org/kálmán-imre-művelődési-központ/24439263)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/575fff85c6ee4d6d0cc986bda89bad22f3383c5e3583824146cbb30f18eb1e19-rimg-w1200-h670-dc1b152d-gmir?v=1772009967
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/2f4523711bc299a8e19330d0c94f334c410079a308e24a3299a307b7a4f39cc3-rimg-w300-h300-dc171318-gmir?v=1772009967

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Tue, 10 Mar, 2026 at 07:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Fő tér 2, Siófok, Hungary, 8600, Fő tér 2, Siófok 8600, Magyarország, Siofok, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Kálmán Imre Művelődési Központ
- **Q**: What type of event is this?
  - **A:** live-music
- **Q**: Where can I find ticket details about Sose halunk meg - Pannon Várszínház ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Sose halunk meg - Pannon Várszínház",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/575fff85c6ee4d6d0cc986bda89bad22f3383c5e3583824146cbb30f18eb1e19-rimg-w1200-h670-dc1b152d-gmir?v=1772009967",
        "startDate": "2026-03-10",
        "url": "https://allevents.in/siofok/sose-halunk-meg-pannon-várszínház/200029679109553",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Fő tér 2, Siófok, Hungary, 8600",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Fő tér 2, Siófok 8600, Magyarország",
                "addressLocality": "Siofok",
                "addressRegion": "SO",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.90517",
                "longitude": "18.05356"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "2026. március 10. kedd 19.00\nDés László, Nemes István, Koltai Róbert, Nógrádi Gábor: \nSose halunk meg - musical - Pannon Várszínház\nKarinthy bérlet\nKálmán Imre Művelődési Központ, színházterem\n\nKoltai Róbert felejthetetlen filmje ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg. A v",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Klmn Imre Mveldsi Kzpont",
                "url": "https://allevents.in/org/kálmán-imre-művelődési-központ/24439263"
            }
        ]
    }
]
```