

# Event Details

- **Event Name**: Szomszédolás - a Hargita Székely Néptáncszínház előadása Topolyán
- **Event Start and End Date**: Wed, 14 Oct, 2026 at 07:00 pm (+02:00)
- **Event Description**: 2026. október 14-én (szerda) 19.00 órakor Topolyán a Művelődési Ház színháztermében:

Szomszédolás

Hargita Székely Néptáncszínház
2026

Az előadás Erdély tájait, közösségeit és hagyományait idézi meg – tánccal, dallal, írók és költők gondolataival kísérve.

Erdély tája több, mint hegyek, folyók és falvak együttese: szülőföld, emlékezet és történelmi sors.
Amit a nép évszázadokon át táncával, viseletével, zenéjével és szokásaival megtartott, azáltal üzeni ma is a világnak a megmaradás akaratát, a játék örömét és a közösség erejét.
Ugyanezt fogalmazzák meg az írók és költők is – van, aki fájdalommal, van, aki rajongással beszél róla.
Az előadás a vándorló bukovinai székelyek hontalanságát megidézve indul, aztán a vízmelléki falvak táncainak játékosságát hangsúlyozva, jut el a mezőségi tánc méltóságához, majd a sóvidéki székelyek forgós táncaival érkezik hazai tájra: Csíkba és Gyimesbe. A Gyimesi-havasok és a Csíki-medence találkozásánál mutatja meg az otthont, ahol két szomszédos táj eltérő viselettel, hasonló dallal és tánccal, de ugyanazon szóval és hittel tartja és védi a helyet, ahol született és ahol élni akar.
Ebben a gondolatban érvényes mindenhol a haza, az otthon érzése, amelynek megléte néha olyan természetes, mint a lélegzet, néha pedig küzdeni kell érte.

A Szomszédolás a tánc, a zene, a viselet, a szó, az anyanyelv erejében bízik, és vallja, hogy „megmaradni annyi, mint beszélni úgy, ahogy apáinktól tanultuk itt lent, a viharok közt konokul remélni, s megőrizni a tiszta, belső mindent”. (Páskándi Géza)

Az előadáson Kányádi Sándor, Sütő András, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos és Áprily Lajos idézetei hangzanak el.

A műsort szerkesztette: Szabó László
Koreográfusok:
Fekete Etelka, Radák János – Bukovinai táncok
Kelemen Gabriella, Kelemen Szilveszter – Kölpényi táncok
Gábos Endre – Sóvidéki táncok
Szabó Júlia, Szabó László – Balázstelki táncok
Antal Zsolt, Péter László – Csíki és gyimesi táncok
Zenei szerkesztő: Mihó Attila
Narrátor, szerkesztőtárs: György Katalin
Művészeti munkatárs, igazgató: András Mihály

A részvétel ingyenes, előzetes helyfoglalás ajánlott!
Telefon: 024-713-515 vagy a Művelődési Ház oldalának küldött üzenetben
- **Event URL**: https://allevents.in/senta/szomszédolás-a-hargita-székely-néptáncszínház-előadása-topolyán/200030834272851
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 101

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Senta
- **state**: VO
- **country**: Yugoslavia
- **location**: Glavna 12, 24300 Backa Topola, Serbia
- **lat**: 45.81297
- **long**: 19.63135
- **full address**: Glavna 12, 24300 Backa Topola, Serbia, Улица Главна 12, 24300 Бачка Топола, Србија, Senta, Yugoslavia

## Event gallery

- **Alt text**: Szomszédolás - a Hargita Székely Néptáncszínház előadása Topolyán
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/ca8e058c5fbe073d1cf1fba1e6f90076e7d21ea73a9920b58ebf01ad3e22c233-rimg-w1200-h659-dcd8d8c8-gmir?v=1791974750

## FAQs

- **Q**: When and where is Szomszedolas - a Hargita Szekely Neptancszinhaz előadasa Topolyan being held?
  - **A:** Szomszedolas - a Hargita Szekely Neptancszinhaz előadasa Topolyan takes place on Wed, 14 Oct, 2026 at 07:00 pm to Wed, 14 Oct, 2026 at 07:00 pm at Glavna 12, 24300 Backa Topola, Serbia, Улица Главна 12, 24300 Бачка Топола, Србија, Senta, Yugoslavia.
- **Q**: Who is organizing Szomszedolas - a Hargita Szekely Neptancszinhaz előadasa Topolyan?
  - **A:** Szomszedolas - a Hargita Szekely Neptancszinhaz előadasa Topolyan is organized by Dom kulture opštine Bačka Topola-Topolya kozseg Művelődesi Haza.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Szomszedolas - a Hargita Szekely Neptancszinhaz előadasa Topolyan is ideal for music lovers, fans of all genres, and anyone who wants to celebrate the power of music - from intimate gigs and live sessions to festivals and cultural performances. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Senta, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 100+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Szomszédolás - a Hargita Székely Néptáncszínház előadása Topolyán",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/ca8e058c5fbe073d1cf1fba1e6f90076e7d21ea73a9920b58ebf01ad3e22c233-rimg-w1200-h659-dcd8d8c8-gmir?v=1791974750",
        "startDate": "2026-10-14T19:00:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/senta/szomszédolás-a-hargita-székely-néptáncszínház-előadása-topolyán/200030834272851",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Glavna 12, 24300 Backa Topola, Serbia",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Улица Главна 12, 24300 Бачка Топола, Србија",
                "addressLocality": "Senta",
                "addressRegion": "VO",
                "addressCountry": "YU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "45.81297",
                "longitude": "19.63135"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "2026. október 14-én (szerda) 19.00 órakor Topolyán a Művelődési Ház színháztermében:\n\nSzomszédolás\n\nHargita Székely Néptáncszínház\n2026\n\nAz előadás Erdély tájait, közösségeit és hagyományait idézi meg – tánccal, dallal, írók és költők gondolataival kísérve.\n\nErdély tája több, mint hegyek, folyók és",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Dom kulture optine Baka Topola-Topolya kzsg Mveldsi Hza",
                "url": "https://allevents.in/org/dom-kulture-opštine-bačka-topola-topolya-község-művelődési-háza/3393237"
            }
        ]
    }
]
```