

# Event Details

- **Event Name**: HAGYATÉK (r.: Mészáros Gábor) – A magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya Táncegy
- **Event Start and End Date**: Sun, 22 Mar, 2026 at 07:30 pm
- **Event Description**: A magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya Táncegyüttese „Hagyaték” című, táncos-dramatikus, élőzenével kísért színpadi alkotása nem csupán egy egész estés előadás, hanem közös emlékezés, tisztelgés és lelki utazás múltunk mélyrétegeibe. A produkciót hét táncospár kelti életre, akik magas szintű technikai tudásukkal és átélt előadásmódjukkal hivatásos együtteseket idéző művészi színvonalon szólítják meg a közönséget.
Az együttes szakmai vezetői, Varga Viola és Gazsó Tibor irányításával megszületett alkotás egységes színpadi formáját Mészáros Gábor, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója öntötte végső alakba, aki érzékeny dramaturgiai szemléletével a táncnyelvet történetté, a mozdulatokat sorsokká formálta. Az alkotók elmélyült, egymásra hangolt munkájának eredményeként jött létre a „Hagyaték” című táncszínházi előadás.
Az előadás táncnyelvében a magyar néptánc mindhárom nagy dialektusa – a Dunántúl, a Középső tájegység és Erdély – egymásba fonódva jelenik meg, kiegészülve Moldva archaikus, ősi erejű tánchagyományával, amely különleges zenei és stiláris gazdagságot kölcsönöz a műnek. A produkció szerves része Szerda Ákos, óbecsei népdalénekes jelenléte, akinek tiszta, hiteles énekhangja mintegy lelki vezérfonalként kíséri végig az előadást, tovább mélyítve annak érzelmi és művészi hatását.
A „Hagyaték” a háborúba indulók és az otthon maradók sorsát követi végig: a búcsú fájdalmától és a kimondatlan félelmektől a bizonytalanságon át egészen az összetartozás, a remény és a hagyomány megtartó erejét megidéző képekig. A darab megrendítő módon állít emléket a háború árváinak és özvegyeinek, miközben azt üzeni, hogy az örökség, a közösség és a hazához való ragaszkodás olyan értékek, amelyek a legnehezebb időkben is képesek megtartani az embert.
Az előadás a jelen kor nézőjét is megszólítja: a múlt képein keresztül figyelmeztet, elgondolkodtat és érzékennyé tesz, hogy a történelem fájdalmas tapasztalatai soha többé ne ismétlődhessenek meg.
A „Katonai hagyaték” című táncos-dramatikus műsor első nyilvános bemutatójára Kishegyesen került sor, az óbecsei Fokos Zenekar élő zenei kíséretével. Az előadás „Kiválóan minősült” szakmai elismerésben részesült a Magyarországról delegált szakmai zsűri döntése alapján, és mérföldkővé vált az együttes életében: jelentősen hozzájárult ismertségük növekedéséhez, valamint közösségi és szakmai kapcsolataik elmélyítéséhez.

? ONLINE jegyvásárlás: www.kosztolanyi.org/hu/jegyek
Jegyfoglalás: ? 065/54-33-203, ? jegy@kosztolanyi.org
- **Event URL**: https://allevents.in/senta/hagyatÉk-r-mészáros-gábor-a-magyarkanizsai-levendula-népi-kézműves-műhely-Ördögcsáklya-táncegy/200029737591103
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 9

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Senta
- **state**: VO
- **country**: Yugoslavia
- **location**: Kosztolányi Dezső Színház
- **lat**: 46.097917035118
- **long**: 19.659941947475
- **full address**: Kosztolányi Dezső Színház, Subotica, Senta, Yugoslavia

## Event gallery

- **Alt text**: HAGYATÉK (r.: Mészáros Gábor) – A magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya Táncegy
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/c1c0dafefd5ea589cf883bbc1ad6396abf270cff7d60e2f6aeb6a71bcebfd35f-rimg-w1200-h691-dc030517-gmir?v=1773614472

## FAQs

- **Q**: When and where is HAGYATÉK (r.: Mészáros Gábor) – A magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya Táncegy being held?
  - **A:** HAGYATÉK (r.: Mészáros Gábor) – A magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya Táncegy takes place on Sun, 22 Mar, 2026 at 07:30 pm to Sun, 22 Mar, 2026 at 07:30 pm at Kosztolányi Dezső Színház, Subotica, Senta, Yugoslavia.
- **Q**: Who is organizing HAGYATÉK (r.: Mészáros Gábor) – A magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya Táncegy?
  - **A:** HAGYATÉK (r.: Mészáros Gábor) – A magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya Táncegy is organized by Kosztolányi Dezső Színház.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "HAGYATÉK (r.: Mészáros Gábor) – A magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya Táncegy",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/c1c0dafefd5ea589cf883bbc1ad6396abf270cff7d60e2f6aeb6a71bcebfd35f-rimg-w1200-h691-dc030517-gmir?v=1773614472",
        "startDate": "2026-03-22",
        "url": "https://allevents.in/senta/hagyatÉk-r-mészáros-gábor-a-magyarkanizsai-levendula-népi-kézműves-műhely-Ördögcsáklya-táncegy/200029737591103",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Kosztolányi Dezső Színház",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Subotica",
                "addressLocality": "Senta",
                "addressRegion": "VO",
                "addressCountry": "YU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.097917035118",
                "longitude": "19.659941947475"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya Táncegyüttese „Hagyaték” című, táncos-dramatikus, élőzenével kísért színpadi alkotása nem csupán egy egész estés előadás, hanem közös emlékezés, tisztelgés és lelki utazás múltunk mélyrétegeibe. A produkciót hét táncospár kelti életre, aki",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Kosztolnyi Dezs Sznhz",
                "url": "https://allevents.in/org/kosztolányi-dezső-színház/2251542",
                "description": "www.kosztolanyi.org"
            }
        ]
    }
]
```