

# Event Details

- **Event Name**: Filmslágerek - zenés időutazás a magyar filmzene hőskorában
- **Event Start and End Date**: Mon, 24 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: FILMSLÁGEREK

A 2021-ben létrejött előadás a magyar filmslágerek aranykorát eleveníti fel.
A koncert célja a magyar filmzene hőskorának népszerűsítése, amelynek során ismert és méltatlanul elfeledett dalok egyaránt megszólalnak. 
Az előadás egy 70 perces időutazás, amelynek során a közönség a ’30-as, ’40-es és ’50-es évek ikonikus filmzenéit élvezheti. Az est folyamán a zenéket anekdoták, történetek és korabeli érdekességek kísérik, így a koncert valódi kulturális élményt kínál. A zeneművek mellett a látvány és s tánc is fontos szerepet kap, korhű jelmezekkel, látványos koreográfiákkal.
A dalok sorrendje kronologikus ívet követ, a filmbejátszások pedig segítenek a hangulat megidézésében, miközben a színpadi jelenetek színházi eszközökkel kelnek életre.
 Közreműködik: Gencsev Gábor baritonista, operettszínész, Pethő-Tóth Brigitta koloratúr szoprán, a József Attila Színház tagja, Hegedűs Szabolcs zongoraművész, Németh László dobos, énekes, Lovas Tamás bőgős, Seres Tamás prímás, a József Attila Színház tagja.
Az előadáson többek között Ábrahám Pál, Bágya András, Eisemann Mihály, Nádas Gábor, Zerkovitz Béla művei lesznek hallhatók.
Az est folyamán megszólaló dalok között olyan híres slágerek szerepelnek, mint a Meseautó, a Lila akácok, valamint számos, ritkábban hallható gyöngyszem is.

A belépőjegy ára 800 dinár.
Jegyek elővételben 2025. november 17-től, hétfőn 9 órától vásárolhatók a Cnesa OMI oktatási részlegének 15-ös számú irodájában.
- **Event URL**: https://allevents.in/senta/filmslágerek-zenés-időutazás-a-magyar-filmzene-hőskorában/200029094913104
- **Event Categories**: concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 95

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Senta
- **state**: VO
- **country**: Yugoslavia
- **location**: Glavni trg 9., 24420
- **lat**: 46.06511
- **long**: 20.06012
- **full address**: Glavni trg 9., 24420, Главни трг 9, 24420 Кањижа, Србија, Senta, Yugoslavia

## Event gallery

- **Alt text**: Filmslágerek - zenés időutazás a magyar filmzene hőskorában
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/989838ca9289aa63a54bbc0a40173f45f4a6c75cccc69cde494354e1bdf142ce-rimg-w1200-h674-dc1f6763-gmir?v=1761591190

## FAQs

- **Q**: When and where is Filmslágerek - zenés időutazás a magyar filmzene hőskorában being held?
  - **A:** Filmslágerek - zenés időutazás a magyar filmzene hőskorában takes place on Mon, 24 Nov, 2025 at 07:00 pm to Mon, 24 Nov, 2025 at 07:00 pm at Glavni trg 9., 24420, Главни трг 9, 24420 Кањижа, Србија, Senta, Yugoslavia.
- **Q**: Who is organizing Filmslágerek - zenés időutazás a magyar filmzene hőskorában?
  - **A:** Filmslágerek - zenés időutazás a magyar filmzene hőskorában is organized by CNESA Obrazovno-kulturna ustanova / Oktatási és Művelődési Intézmény.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Filmslágerek - zenés időutazás a magyar filmzene hőskorában is ideal for live music fans, concert-goers, and anyone who enjoys unforgettable performances from their favorite artists in an electric live atmosphere. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Senta, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 90+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "Filmslágerek - zenés időutazás a magyar filmzene hőskorában",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/989838ca9289aa63a54bbc0a40173f45f4a6c75cccc69cde494354e1bdf142ce-rimg-w1200-h674-dc1f6763-gmir?v=1761591190",
        "startDate": "2025-11-24",
        "url": "https://allevents.in/senta/filmslágerek-zenés-időutazás-a-magyar-filmzene-hőskorában/200029094913104",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Glavni trg 9., 24420",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Главни трг 9, 24420 Кањижа, Србија",
                "addressLocality": "Senta",
                "addressRegion": "VO",
                "addressCountry": "YU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.06511",
                "longitude": "20.06012"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "FILMSLÁGEREK\n\nA 2021-ben létrejött előadás a magyar filmslágerek aranykorát eleveníti fel.\nA koncert célja a magyar filmzene hőskorának népszerűsítése, amelynek során ismert és méltatlanul elfeledett dalok egyaránt megszólalnak. \nAz előadás egy 70 perces időutazás, amelynek során a közönség a ’30-as",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "CNESA Obrazovno-kulturna ustanova  Oktatsi s Mveldsi Intzmny",
                "url": "https://allevents.in/org/cnesa-obrazovno-kulturna-ustanova-oktatási-és-művelődési-intézmény/24460839"
            }
        ]
    }
]
```