

# Event Details

- **Event Name**: Iskoláknak: „Vasútállomás” – pódiumműsor az útkereső és Istenkereső József Attiláról
- **Event Start and End Date**: Thu, 09 Apr, 2026 at 10:00 am (+02:00)
- **Event Description**: Iskolák jelentkezését várjuk!

Az árvaságból, a mélyszegénységből kitörni vágyó fiatalember küzdelmes élete elevenedik meg az előadásban. Bepillantás a fiatalkori költő első szárnypróbálgatásaiba, középiskolás, és (rövid ideig tartó) egyetemi éveibe. A pódiumműsor az elmúlt tizenöt évben nyolc országban több ezer diákhoz jutott el, erőt adva a minden napok kihívásaihoz. „Az isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem érte a világot.”: egy szeretetre és szeretni vágyó fiatalember története, aki a tanulással, szorgalommal, kitartó munkával, hittel a szívében akarta megváltoztatni az életét. Tiszta szíve és versei tanítások a XXI. század minden korosztályának.

Az előadóról:

Tóth Péter Lóránt egykori testnevelés-történelem szakos tanár, drámapedagógus, Pro Cultura Hungarica-díjas versvándor évtizede járja különböző tematikájú előadásaival a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar közösségeit. Népszerű előadásaiban az élménypedagógia eszközével, a hallgatóság érzelmi intelligenciájának erősítésével hozza le a Parnasszusról költőinket, íróinkat: így teszi emberarcúvá a szobrokat. Eddig huszonkét országban, több mint nyolcszáz településen lépett fel. A versvándort 2024-ben az Államalapítás ünnepén a magyar kultúrát Kárpát-medence-szerte formabontó módon népszerűsítő tevékenységéért Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. 2024 novemberében szülőhelyén, a Bács-Kiskun vármegyei Prima-díjjal ismerték el munkásságát.

Jegyek a szervezési osztályon. Jegyár: 5 €
- **Event URL**: https://allevents.in/senec/iskoláknak-„vasútállomás-pódiumműsor-az-útkereső-és-istenkereső-józsef-attiláról/200029692805420
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 13

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://facebook.com/200029692805420?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=senec-events

## Event venue details

- **city**: Senec
- **state**: BL
- **country**: Slovakia
- **location**: Bartók Béla sétány 788/1, 929 01 Dunajská Streda, Slovakia
- **lat**: 47.99493
- **long**: 17.61598
- **full address**: Bartók Béla sétány 788/1, 929 01 Dunajská Streda, Slovakia, Korzo Bélu Bartóka 788/1, 929 01 Dunajská Streda, Slovensko, Senec, Slovakia

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Csaplárkult (https://allevents.in/org/csaplárkult/23918967)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/116e0a57c35ad57f1b251d38270d89fa849e843f29b747014cc513d00889986b-rimg-w1200-h628-dcf6ecd9-gmir?v=1775070128
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/211c22e1559331c8e6b80d7add92d9e2590bc9beabff0cfbdcef5a476f08462f-rimg-w300-h300-dcf6ecda-gmir?v=1775070128

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Thu, 09 Apr, 2026 at 10:00 am (+02:00)
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Bartók Béla sétány 788/1, 929 01 Dunajská Streda, Slovakia, Korzo Bélu Bartóka 788/1, 929 01 Dunajská Streda, Slovensko, Senec, Slovakia
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Csaplárkult
- **Q**: Where can I find ticket details about Iskoláknak: „Vasútállomás” – pódiumműsor az útkereső és Istenkereső József Attiláról ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Iskoláknak: „Vasútállomás” – pódiumműsor az útkereső és Istenkereső József Attiláról",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/116e0a57c35ad57f1b251d38270d89fa849e843f29b747014cc513d00889986b-rimg-w1200-h628-dcf6ecd9-gmir?v=1775070128",
        "startDate": "2026-04-09T10:00:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/senec/iskoláknak-„vasútállomás-pódiumműsor-az-útkereső-és-istenkereső-józsef-attiláról/200029692805420",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Bartók Béla sétány 788/1, 929 01 Dunajská Streda, Slovakia",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Korzo Bélu Bartóka 788/1, 929 01 Dunajská Streda, Slovensko",
                "addressLocality": "Senec",
                "addressRegion": "BL",
                "addressCountry": "SK"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.99493",
                "longitude": "17.61598"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Iskolák jelentkezését várjuk!\n\nAz árvaságból, a mélyszegénységből kitörni vágyó fiatalember küzdelmes élete elevenedik meg az előadásban. Bepillantás a fiatalkori költő első szárnypróbálgatásaiba, középiskolás, és (rövid ideig tartó) egyetemi éveibe. A pódiumműsor az elmúlt tizenöt évben nyolc orszá",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Csaplrkult",
                "url": "https://allevents.in/org/csaplárkult/23918967"
            }
        ]
    }
]
```