RAJZFILMÜNNEP SOLYMÁRON
A hagyományteremtő szándékkal 2012-ben útjára indított Országos Rajzfilmünnephez csatlakozva 2024-ben Magyarország és Erdély 200 településének 300 helyszínén 65 000 látgató vett részt. A program nem egy központi helyszínen zajlik, hanem művelődési házak, iskolák, óvodák, mozik, különféle közösségi terek adnak otthont a programoknak három nap alatt. A vetítések mellett gazdag kísérőprogramokon vehetnek részt a látogatók. Idén a művelődési ház is csatlakozott a programsorozathoz, és november 15-én, szombaton rendezi meg a solymári vetítéseket.
KIÁLLÍTÓTÉR 9.00–12.00
CSUTKA CSIGA KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ – gyékény napbaba és vízimadár készítés
SZÍNHÁZTEREM 9.00
Bogyó és babóca – Hónapok meséi (2023)
Rendezte: Fazekas Kinga | 63 perc
Az év hónapjait Bogyóval és Babócával 12 mesén keresztül kísérhetjük végig. (Bartos Erika könyve alapján)
SZÍNHÁZTEREM 10.00
Lengemesék 2. - Tél a Nádtengeren (2018)
Rendezte: Pálfi Zsolt | 73 perc
Ősszel a Nádtengeren a költöző madarakat búcsúztatják. Az Afrika felé tartó fecskeraj szállást kér éjszakára, ám a csapatból az egyik fiatal fecske megbetegszik. Vilkó meg akarja gyógyítani a fecskét, és ebben az sem tartja vissza, hogy a Nádtengeren nincs olyan gyógyszer, ami erőt tudna önteni a legyengült kismadárba. A Nádtenger lakóit a szomszédos tóban túlságosan elszaporodó patkányok is veszélyeztetik, s ehhez a lengéknek össze kell fogniuk a környék lakóival, mások mellett még ellenségeikkel, a harácsokkal is.
(Berg Judit könyve alapján)
SZÍNHÁZTEREM 11.30
A TE TÖRTÉNETED – a művelődési ház rajzpályázatának eredményhirdetése
SZÍNHÁZTEREM 11.45
A Napkirálynő (2007)
(francia-belga-magyar) | Rendezte: Phillippe Leclerc | 76 perc
Ekhnaton fáraó tizennégy éves lánya, az élénk és nyughatatlan Ankhesa hercegnő unottnak érzi magát távol anyjától, Nofertititől, így a szigorú szabályokat áthágva álruhában a piacra jár felfedezni a fáraói palotán kívüli világot. Kalandozásai során megtudja, hogy Karnakban a papok összeesküvést szőnek apja ellen, miközben a birodalom határát nomád harcosok fenyegetik. Ankhesa macskája, és a kezét megkérni érkezett Tut herceg társaságában szökni kényszerül, az irányt pedig anyjához veszi.
(Christian Jacq regénye nyomán)
SZÍNHÁZTEREM 16.00
A RAJZFILMKÉSZÍTÉS MŰHELYTITKAI
beszélgetés Máli Csabával, a Csongor és Tünde társrendezőjével
A Rajzfilmünnep kínálatát minden évben más tematika szerint állítja össze. Mivel az idei rendezvény irodalmi művek rajz- vagy animációsfilm adaptációit teszi elérhetővé, a művelődési ház a 2025-ben bemutatott Csongor és Tünde 2D-s animációs film kapcsán szervez kiállítást és beszélgetést a rajzfilmkészítés műhelytitkairól, valamint a mű születésének körülményeiről a legavatottabb személlyel, a film társrendezőjével, Máli Csabával. A témához kapcsolódó kiállításon legendás magyar rajzfilmek, mint a Szaffi vagy az Ember tragédiája és a Fehérlófia erdeti celljeit láthatjuk, melyekre a digitális korszak előtt a hagyományosan készített filmek mozgó fázisait rajzolták, olyan legendás alkotók, mint Jankovich Marcell és Dargay Attila.
SZÍNHÁZTEREM 17.00
Csongor és Tünde (2025)
Rendezte: Máli Csaba és Pálfi György | A film Dargay Attila eredeti karaktertervei alapján készült. | 82 perc
A Csongor és Tünde varázslatos története a boldogság kereséséről, a bátorságról, bajtársiasságról szól, tele izgalmas kalandokkal és próbatételekkel.
(Vörösmarty Mihály drámai költeménye nyomán)
PINCEKLUB 19.00
Macskafogó (1986)
Rendezte: Ternovszky Béla | (85 perc)
A magyar nézők körében kultikusnak számító Macskafogó egy animációs akcióvígjáték, amely számos fősodorbeli filmes műfajt megidéz, így a krimit, a sci-fit, a horrort és a katasztrófafilmeket, továbbá konkrét sikerfilmek, mindenekelőtt a James Bond-széria paródiájaként is értelmezhető. A film főbb szerepeit macskák, egerek és patkányok játsszák el, a főhőst egy antropomorf titkos egérügynök, Grabovsky alakítja, akit Pokyóba küldenek, hogy hozza el annak a szerkezetnek a titkos tervét, amely megmenthetné az egércivilizációt a gonosz macskáktól.
(Forgatókönyv: Nepp József)
Valamennyi program díjmentesen látogatható!
You may also like the following events from Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár:
Also check out other
Entertainment events in Piliscsaba,
Sports events in Piliscsaba.