

# Event Details

- **Event Name**: ORBAY LILLA QUINTET koncert a Nyakas Jazz Klubban
- **Event Start and End Date**: Sat, 13 Sep, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: A Zsámbéki Múzeumok Hétvégéje szeptemberben mindig nyárbúcsúztató koncert is egyben, hiszen immár hagyomány, hogy az év utolsó szabadtéri koncertjét, a Nyakas Jazz Klub őszi programját a Lámpamúzeum udvarán tartjuk meg (rossz idő esetén a művelődési házban).

Vendégünk ezúttal az ORBAY LILLA QUINTET

A zenekar műsorában meghatározó szerepet játszanak a mediterrán stíluselemek, illetve az eredeti módon újragondolt és átkomponált jazz-sztenderdek. A zenekar repertoárjának gerincét azonban egyre növekvő arányban saját szerzeményeik alkotják, amelyek könnyed, ugyanakkor izgalmas hangvételükkel ragadják meg a hallgatót. Noha a tagok valamennyien markáns zenei egyéniségek, mégis letisztult és összeforrott hangzású formációban képesek egyesíteni kreatív energiáikat. Nagy erősségük az improvizáció és a gazdag zenei eszköztár. Több alkalommal is játszottak már közösen, de az együttes csak 2020-ban nyerte el végleges formáját. 2021-ben a MÜPA Jazz Schowcase eseményén is kiemelkedően szerepeltek és számos hazai klub- és fesztiválmeghívás alkalmával arattak hangos sikert.

AZ EGYÜTTES TAGJAI

Orbay Lilla - ének, zongora 
Sebestyén Patrik - trombita, szárnykürt 
Uher-Győrfi Bálint - szaxofon 
Barakonyi Brúnó - nagybőgő 
Richter Ambrus – dob

Jegyárak: 2.800.-Ft/fő, 1.400.-Ft/fő

A rendezvény ideje alatt BÜFÉ is működik.

TÁMOGATÓK:

NKA Hangfoglaló Program
MOBILITOR HUNGARY Kft.
Sláger P. Kft.

A projekt megvalósulását az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma támogatja.
- **Event URL**: https://allevents.in/piliscsaba/orbay-lilla-quintet-koncert-a-nyakas-jazz-klubban/200028816666354
- **Event Categories**: music, entertainment, concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 45

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://facebook.com/200028816666354?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=piliscsaba-events

## Event venue details

- **city**: Piliscsaba
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Lámpamúzeum Zsámbék
- **lat**: 47.547469563512
- **long**: 18.721101698072
- **full address**: Lámpamúzeum Zsámbék, Magyar utca 12, Zsámbék 2072, Magyarország, Piliscsaba, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Zsámbéki Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény (https://allevents.in/org/zsámbéki-művelődési-ház-könyvtár-és-muzeális-gyűjtemény/22322604)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/21267558402bb3b22d68cfa61e05b33fa5a452fcf4fcd1252580e6f9e7a8ff92-rimg-w1200-h800-dc1a1613-gmir?v=1757247593
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/c1bd0dd419743d8c799a54f1e39eee7f2ab1f4baa6551b7021014171e3984727-rimg-w300-h300-dc1a1613-gmir?v=1757247594

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Sat, 13 Sep, 2025 at 07:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Lámpamúzeum Zsámbék, Magyar utca 12, Zsámbék 2072, Magyarország, Piliscsaba, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Zsámbéki Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény
- **Q**: What type of event is this?
  - **A:** music, entertainment, concerts
- **Q**: Where can I find ticket details about ORBAY LILLA QUINTET koncert a Nyakas Jazz Klubban ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "ORBAY LILLA QUINTET koncert a Nyakas Jazz Klubban",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/21267558402bb3b22d68cfa61e05b33fa5a452fcf4fcd1252580e6f9e7a8ff92-rimg-w1200-h800-dc1a1613-gmir?v=1757247593",
        "startDate": "2025-09-13",
        "url": "https://allevents.in/piliscsaba/orbay-lilla-quintet-koncert-a-nyakas-jazz-klubban/200028816666354",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Lámpamúzeum Zsámbék",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Magyar utca 12, Zsámbék 2072, Magyarország",
                "addressLocality": "Piliscsaba",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.547469563512",
                "longitude": "18.721101698072"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A Zsámbéki Múzeumok Hétvégéje szeptemberben mindig nyárbúcsúztató koncert is egyben, hiszen immár hagyomány, hogy az év utolsó szabadtéri koncertjét, a Nyakas Jazz Klub őszi programját a Lámpamúzeum udvarán tartjuk meg (rossz idő esetén a művelődési házban).\n\nVendégünk ezúttal az ORBAY LILLA QUINTET",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Zsmbki Mveldsi Hz Knyvtr s Muzelis Gyjtemny",
                "url": "https://allevents.in/org/zsámbéki-művelődési-ház-könyvtár-és-muzeális-gyűjtemény/22322604"
            }
        ]
    }
]
```