

# Event Details

- **Event Name**: Barátomhoz koncertszínház - Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján
- **Event Start and End Date**: Fri, 12 Dec, 2025 at 07:00 pm – Fri, 12 Dec, 2025 at 09:30 pm
- **Event Description**: A nagy sikerű Barátomhoz - koncertszínház Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján.

???

Arany János és Petőfi Sándor levelezése bensőséges baráti párbeszéd, amibe minden belefér. Magánélet, politika, pénz, közélet és persze a költészet megreformálásának nagyratörő víziói.

Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Tükrös Zenekar és két tehetséges fiatal színművész, Krasznai Vilmos és Liber Ágoston elevenítik meg a két fiatal költő életének talán legfontosabb két évét, a kettejük levelezéséből áradó, átütő humorral.

Mintha itt ülnének mellettünk és velünk társalognának. Petőfi és Arany - tűz és víz, de ahogy a jól ismert közmondásból régóta tudható: az ellentétek vonzzák egymást.

A költők egymáshoz írt verseire Ferenczi György készített zenét, míg a népdalokban fellelhető Petőfi-versek a Tükrös Zenekar muzsikájára szólalnak meg.
Az előadást Liber Endre koncepciója alapján Hégli Dusan koreográfus, rendező és Enyedi Éva színésznő, dramaturg viszi színpadra.

Szereplők
Arany János: Krasznai Vilmos - próza, ének
Petőfi Sándor: Liber Ágoston - próza, ének
Ferenczi György: harmonika, ének
Apáti Ádám: melodika, vokál
Bizják Gábor: kürt, vokál
Jankó Miklós: cajon, vokál
Pintér Zsolt: mandolin, vokál
Árendás Péter: brácsa
Halmos Attila: hegedű, ének
Koncz Gergely: hegedű
Lelkes András: nagybőgő
Liber Endre: cimbalom, brácsa, ének

Alkotók
Liber Endre: producer, zenei szerkesztő, szövegkönyv
Enyedi Éva: szövegkönyv, dramaturg
Ferenczi György: zene
Hégli Dusan: rendező
- **Event URL**: https://allevents.in/piliscsaba/barátomhoz-koncertszínház-arany-jános-és-petőfi-sándor-levelezése-alapján/200029027153058
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 25

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Piliscsaba
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Vörösmarty utca, Bicske 2060, Magyarország
- **lat**: 47.48512984253
- **long**: 18.632904677593
- **full address**: Vörösmarty utca, Bicske 2060, Magyarország, Vörösmarty utca 64, Bicske 2060, Magyarország, Piliscsaba, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Barátomhoz koncertszínház - Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events1/banners/2cff18469d227542cb6d960ae8c78ccc12010b679c4e1129a68d11cc945c1b5b-rimg-w1200-h444-dcd6b895-gmir?v=1759879915

## FAQs

- **Q**: When and where is Barátomhoz koncertszínház - Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján being held?
  - **A:** Barátomhoz koncertszínház - Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján takes place on Fri, 12 Dec, 2025 at 07:00 pm to Fri, 12 Dec, 2025 at 09:30 pm at Vörösmarty utca, Bicske 2060, Magyarország, Vörösmarty utca 64, Bicske 2060, Magyarország, Piliscsaba, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Barátomhoz koncertszínház - Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján?
  - **A:** Barátomhoz koncertszínház - Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján is organized by Lajtha Ház Kulturális Központ.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Barátomhoz koncertszínház - Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events1/banners/2cff18469d227542cb6d960ae8c78ccc12010b679c4e1129a68d11cc945c1b5b-rimg-w1200-h444-dcd6b895-gmir?v=1759879915",
        "startDate": "2025-12-12",
        "endDate": "2025-12-12",
        "url": "https://allevents.in/piliscsaba/barátomhoz-koncertszínház-arany-jános-és-petőfi-sándor-levelezése-alapján/200029027153058",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Vörösmarty utca, Bicske 2060, Magyarország",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Vörösmarty utca 64, Bicske 2060, Magyarország",
                "addressLocality": "Piliscsaba",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.48512984253",
                "longitude": "18.632904677593"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A nagy sikerű Barátomhoz - koncertszínház Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján.\n\n???\n\nArany János és Petőfi Sándor levelezése bensőséges baráti párbeszéd, amibe minden belefér. Magánélet, politika, pénz, közélet és persze a költészet megreformálásának nagyratörő víziói.\n\nFerenczi György é",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Lajtha Hz Kulturlis Kzpont",
                "url": "https://allevents.in/org/lajtha-ház-kulturális-központ/24469091"
            }
        ]
    }
]
```