

# Event Details

- **Event Name**: Dr. Gyugyi László Emléknapok // Pécs
- **Event Start and End Date**: Fri, 28 Nov, 2025 at 10:00 am – Sat, 29 Nov, 2025 at 05:00 pm
- **Event Description**: 2024. július 27-én hunyt el dr. Gyugyi László világhírű Zsolnay gyűjtő, akiknek a Zsolnay Kulturális Negyed egyik legfontosabb látványosságát, a „Zsolnay Aranykora – Gyugyi László gyűjteménye” című kiállítást köszönhetjük. Tavaly, november utolsó hétvégéjén rendeztünk először Gyugyi László emléknapokat, amelynek kedvező fogadtatása arra sarkallt bennünket, hogy a rendezvényt az idei évben is megismételjük, sőt azt is célul tűztük ki, hogy a jövőben ez évről évre újra megtörténjen. 

Az esemény első napján Gyugyi László emlékkonferenciát szervezünk. A konferencia koncepcionális kiindulópontja Gyugyi Lászlótól származik. Mindig is szeretett volna létrehozni egy klubszerű közösséget, amelyben a Zsolnay márka iránt elkötelezett szakemberek széles köre venne részt, biztosítva egy sokszempontú megközelítést, színes beszélgetéseket, az egymástól való tanulás lehetőségét. Ez a terve, talán főként a földrajzi távolság miatt, életében nem tudott valóra válni. Ugyanakkor a szervezők ezt a koncepciót a magukévá tették, és remélik, hogy Gyugyi László nem halványuló tekintélye kellő katalizátor lesz a szervezőmunka sikeréhez. A meghívottak köre egyértelműen Gyugyi László eredeti szándékát tükrözi. A névsorban szerepelnek a legtekintélyesebb hazai műgyűjtők és műkereskedők, a legjelentősebb Zsolnay-kutató művészettörténészek, a legnagyobb állami gyűjtemények kezelői, a működő Zsolnay Manufaktúra képviselői és aktív művészek is.

A második napon, amely a gyűjtemény hazahozataláról szóló szerződés aláírásának évfordulójához (2009. november 30.) legközelebb eső hétvége, a szervezők a pécsieket várják a Zsolnay Kulturális Negyedbe. November 29-én 10.00-17.00 óra között, a több mint 700 Zsolnay műremeket bemutató „Zsolnay Aranykora – Gyugyi László gyűjteménye” című kiállítás ingyenesen látogatható. Regisztrációs jegyet, lakcímkártya felmutatásával a Látogatóközpontban vehetik át az érdeklődők.
 
November 29. szombat

Nyílt nap

Gyugyi László határozott szándéka volt, hogy gyűjteménye ne csak egy privát kollekció maradjon, hanem hozzáférhető legyen mindenki számára. Ez a cél, a kiállítás megrendezésével megvalósult. A kiállítást az elmúlt évek során közel félmillióan látták. Hogy ez a szám mindannyiunk örömére tovább bővüljön, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ezen a napon a pécsiek számára lehetővé teszi, hogy a kiállítást ingyenesen tekinthessék meg, és, hogy a kiállítási élmény még teljesebb legyen, Komor István, a kiállítás kurátora szintén ingyenes tárlatvezetéseket tart.

A kurátori tárlatvezetések időpontjai: 11.00 és 15.00. 
 
Indulás: a kiállítás bejáratától 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
- **Event URL**: https://allevents.in/pecs/dr-gyugyi-lászló-emléknapok-pécs/200029116385505
- **Event Categories**: business, conferences
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 60

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://facebook.com/200029116385505?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=pecs-events

## Event venue details

- **city**: Pecs
- **state**: BA
- **country**: Hungary
- **location**: Zsolnay Negyed
- **lat**: 46.078244537154
- **long**: 18.248013104963
- **full address**: Zsolnay Negyed, Zsolnay Negyed,Pécs, Pecs, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Zsolnay Negyed (https://allevents.in/org/zsolnay-negyed/26097685)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/afdb476f23d133507981eed11c769532fc8ef5c3f69bc727590a6b3474cb0041-rimg-w1200-h800-dca5a5a5-gmir?v=1763617755
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/a2e6afeb2ab0b19c11b81a68a6e2c8a03e06c6de6ae14a0f6d26f0a89d92fc65-rimg-w300-h300-dcd4d4d4-gmir?v=1763617755

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Fri, 28 Nov, 2025 at 10:00 am
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Zsolnay Negyed, Zsolnay Negyed,Pécs, Pecs, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Zsolnay Negyed
- **Q**: What type of event is this?
  - **A:** business, conferences
- **Q**: Where can I find ticket details about Dr. Gyugyi László Emléknapok // Pécs ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Dr. Gyugyi László Emléknapok // Pécs",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/afdb476f23d133507981eed11c769532fc8ef5c3f69bc727590a6b3474cb0041-rimg-w1200-h800-dca5a5a5-gmir?v=1763617755",
        "startDate": "2025-11-28",
        "endDate": "2025-11-29",
        "url": "https://allevents.in/pecs/dr-gyugyi-lászló-emléknapok-pécs/200029116385505",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Zsolnay Negyed",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Zsolnay Negyed,Pécs",
                "addressLocality": "Pecs",
                "addressRegion": "BA",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.078244537154",
                "longitude": "18.248013104963"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "2024. július 27-én hunyt el dr. Gyugyi László világhírű Zsolnay gyűjtő, akiknek a Zsolnay Kulturális Negyed egyik legfontosabb látványosságát, a „Zsolnay Aranykora – Gyugyi László gyűjteménye” című kiállítást köszönhetjük. Tavaly, november utolsó hétvégéjén rendeztünk először Gyugyi László emléknapo",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Zsolnay Negyed",
                "url": "https://allevents.in/org/zsolnay-negyed/26097685"
            }
        ]
    }
]
```