

# Event Details

- **Event Name**: Charles Bukowski: Ponyva ‒ színes, magyarul beszélő végjáték egy felvonásban
- **Event Start and End Date**: Wed, 05 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: Minél többször adjuk elő Ponyva című darabunkat, annál nagyobb örömmel hívunk meg mindenkit a következő Bukowski-estünkre, ezúttal a budapesti Dugattyús után Pécsre, a Szabadkikötőbe, ahol november 5-én este 7-től Nagy Katica és Porogi Ádám színművészek, valamint Pritz Péter, Bukowski fordítója egy roppant szórakoztató (és tanulságos) egyfelvonásos végjáték keretében mutatják be Charles Bukowski: Ponyva című regényét, ami több szempontból is különleges darab. Ez volt az író utolsó regénye, amiben egészen költői módon meg is írta saját halálát, és ez volt az első Bukowski kötet, ami 20 évvel ezelőtt Magyarországon először megjelent kedvenc Vén Kujonunktól.

A bemutató apropója az, hogy idén a Trubadúr Zsebkönyvek sorozatban újra megjelent ez a zseniális detektívregény-paródia, ami látszólag ki is lóg a Bukowski életműből. Hogy miért, mennyire, vagy mennyire nem, az is kiderül a Szabadkikötőben ‒ a darab előtt a fordító rövid felvezetőjéből.

Jegyek itt kaphatók:
https://ticat.hu/szabadkikoto/charles-bukowski-ponyva-szines-magyarul-beszelo-vegjatek-egy-felvonasban-1037

elővételben: 3500 Ft
a helyszínen: 4000 Ft

Részlet az előadásból: https://youtube.com/shorts/3JfdhTRJ8dc?si=fU2YdIbjFE7Acw7g

A kötet: https://gabo.hu/ujdonsag/3376-charles-bukowski-ponyva-trubadur-zsebkoenyvek-56-9786156490650.html
- **Event URL**: https://allevents.in/pecs/charles-bukowski-ponyva-‒-színes-magyarul-beszélő-végjáték-egy-felvonásban/200029099593307
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 68

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Pecs
- **state**: BA
- **country**: Hungary
- **location**: Szabadkikötő
- **lat**: 46.07743
- **long**: 18.23737
- **full address**: Szabadkikötő, Szabadkikötő, Király utca, Pécs 7626, Magyarország, Pecs, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Charles Bukowski: Ponyva ‒ színes, magyarul beszélő végjáték egy felvonásban
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events3/banners/645304f000a68a1b6f9ab038de15aeaa4c9ee6e80ba3a50da143a20e017b4a15-rimg-w1200-h675-dc171717-gmir?v=1761703026

## FAQs

- **Q**: When and where is Charles Bukowski: Ponyva ‒ szines, magyarul beszelő vegjatek egy felvonasban being held?
  - **A:** Charles Bukowski: Ponyva ‒ szines, magyarul beszelő vegjatek egy felvonasban takes place on Wed, 05 Nov, 2025 at 07:00 pm to Wed, 05 Nov, 2025 at 07:00 pm at Szabadkikotő, Szabadkikotő, Kiraly utca, Pecs 7626, Magyarorszag, Pecs, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Charles Bukowski: Ponyva ‒ szines, magyarul beszelő vegjatek egy felvonasban?
  - **A:** Charles Bukowski: Ponyva ‒ szines, magyarul beszelő vegjatek egy felvonasban is organized by Charles Bukowski forditva.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Charles Bukowski: Ponyva ‒ színes, magyarul beszélő végjáték egy felvonásban",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events3/banners/645304f000a68a1b6f9ab038de15aeaa4c9ee6e80ba3a50da143a20e017b4a15-rimg-w1200-h675-dc171717-gmir?v=1761703026",
        "startDate": "2025-11-05",
        "url": "https://allevents.in/pecs/charles-bukowski-ponyva-‒-színes-magyarul-beszélő-végjáték-egy-felvonásban/200029099593307",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Szabadkikötő",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Szabadkikotő, Kiraly utca, Pecs 7626, Magyarorszag",
                "addressLocality": "Pecs",
                "addressRegion": "BA",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.07743",
                "longitude": "18.23737"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Minél többször adjuk elő Ponyva című darabunkat, annál nagyobb örömmel hívunk meg mindenkit a következő Bukowski-estünkre, ezúttal a budapesti Dugattyús után Pécsre, a Szabadkikötőbe, ahol november 5-én este 7-től Nagy Katica és Porogi Ádám színművészek, valamint Pritz Péter, Bukowski fordítója egy",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Charles Bukowski fordtva",
                "url": "https://allevents.in/org/charles-bukowski-fordítva/24535877"
            }
        ]
    }
]
```