

# Event Details

- **Event Name**: Grecsó Krisztián: VERA - Grisnik Petra előadása visszatér Kőszegre!
- **Event Start and End Date**: Sun, 20 Jul, 2025 at 08:30 pm
- **Event Description**: Grecsó Krisztián: VERA
A regényt színpadra átdolgozta: Grisnik Petra
A KÖZ-JÁTÉK FESZTIVÁL ELŐADÁSA
A Kőszegi Várszínház produkciója visszatér Kőszegre!

Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen is az. Tanulja a többi gyereket, hogy miben olyan, és miben más, mint azok. Tanulja a felnőtteket, akikkel (egyre inkább úgy érzi) nem stimmel valami. És ahogy elmerül a sok kis részletben, szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat. Nem úgy van semmi, sem a felnőttekkel, sem a fiúkkal, sem a tanárokkal, sem az apjával, az anyjával, a sosem látott nagyszüleivel, mint ahogy gondolta. És mialatt először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, először rúgja szét a biztonságot, amiben addig kisgyerek volt – azalatt arra is először döbben rá életében, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki. Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek? Mit kezd a hallgatással, az évtizedekkel korábbi tragédia nyomaival, a pállott évtized kellemetlen szagával, a félrefordított tekintetekkel, az egyre kevesebb meggyőződéssel beléfojtott szóval? De a kiskamaszkor nem csak a trauma, hanem a trauma ellenszere is egyben – pont felnőtt annyira, hogy megértsen mindent, és pont gyerek annyira még, hogy ellenszereket találjon. Lehet, hogy az, hogy ő egy gyerek, valójában nem hátrány ebben a nyomozásban, hanem olyan lehetőség, ami csak neki jutott. Csak ő tudja megemelni azt, ami már szinte agyonnyomja a felnőtteket. Úgyhogy nekilát, hogy mindennek a végére járjon…

Vera: Grisnik Petra

Díszlet: Trifusz Péter
Zene: Táborszky Bence
A rendező munkatársa: Skrabán Judit
RENDEZŐ: GÖTTINGER PÁL

Ötlet: Gelencsér Ildikó
Fény: Bakos Zoltán

A színpadi mű Grecsó Krisztián képviseletében a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével valósult meg. 

Szeretettel várunk Mindenkit. Köszönjük, hogy jönnek hozzánk!
Jegyrendelés lehetőségei:
- személyesen: a Kőszegi Várszínház irodájában
- telefonon: +36 94/360-113-as
- e-mailben: info@koszegivarszinhaz.hu

Esőnap: július 21.

TÁMOGATÓ: MOL - ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY

Fotó: Trifusz Péter
- **Event URL**: https://allevents.in/oberpullendorf/grecsó-krisztián-vera-grisnik-petra-előadása-visszatér-kőszegre/200028089853544
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 71

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Oberpullendorf
- **state**: BU
- **country**: Austria
- **location**: FESTETICS-PALOTA UDVARA, KŐSZEG (Chernel utca 10.)
- **lat**: 47.38851
- **long**: 16.5394
- **full address**: FESTETICS-PALOTA UDVARA, KŐSZEG (Chernel utca 10.), Chernel utca 10, Kőszeg 9730, Magyarország,Koszeg, Oberpullendorf, Austria

## Event gallery

- **Alt text**: Grecsó Krisztián: VERA - Grisnik Petra előadása visszatér Kőszegre!
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events9/banners/233355a933472423d0e3b5c744895bf813fe45de649f67b4f9bba8da0ecba68d-rimg-w1200-h800-dc030101-gmir?v=1750573827

## FAQs

- **Q**: When and where is Grecsó Krisztián: VERA - Grisnik Petra előadása visszatér Kőszegre! being held?
  - **A:** Grecsó Krisztián: VERA - Grisnik Petra előadása visszatér Kőszegre! takes place on Sun, 20 Jul, 2025 at 08:30 pm to Sun, 20 Jul, 2025 at 08:30 pm at FESTETICS-PALOTA UDVARA, KŐSZEG (Chernel utca 10.), Chernel utca 10, Kőszeg 9730, Magyarország,Koszeg, Oberpullendorf, Austria.
- **Q**: Who is organizing Grecsó Krisztián: VERA - Grisnik Petra előadása visszatér Kőszegre!?
  - **A:** Grecsó Krisztián: VERA - Grisnik Petra előadása visszatér Kőszegre! is organized by Kőszegi Várszínház.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Grecsó Krisztián: VERA - Grisnik Petra előadása visszatér Kőszegre!",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events9/banners/233355a933472423d0e3b5c744895bf813fe45de649f67b4f9bba8da0ecba68d-rimg-w1200-h800-dc030101-gmir?v=1750573827",
        "startDate": "2025-07-20",
        "url": "https://allevents.in/oberpullendorf/grecsó-krisztián-vera-grisnik-petra-előadása-visszatér-kőszegre/200028089853544",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "FESTETICS-PALOTA UDVARA, KŐSZEG (Chernel utca 10.)",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Chernel utca 10, Kőszeg 9730, Magyarország,Koszeg",
                "addressLocality": "Oberpullendorf",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "AT"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.38851",
                "longitude": "16.5394"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Grecsó Krisztián: VERA\nA regényt színpadra átdolgozta: Grisnik Petra\nA KÖZ-JÁTÉK FESZTIVÁL ELŐADÁSA\nA Kőszegi Várszínház produkciója visszatér Kőszegre!\n\nEgy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtize",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Kszegi Vrsznhz",
                "url": "https://allevents.in/org/kőszegi-várszínház/25018876"
            }
        ]
    }
]
```