

# Event Details

- **Event Name**: Stoboš tamburazenekar
- **Event Start and End Date**: Sat, 11 Jul, 2026 at 05:30 pm – Sat, 11 Jul, 2026 at 08:30 pm
- **Event Description**: A Stoboš (ejtsd: Sztobos) tamburazenekar 2007-ben alakult. A Muramentén felcseperedett együttes az évek során számos koncertteremben megfordult már, többek között a Zeneakadémián a Magyar Zene házában, illetve több külföldi színpadon, többek között Németországban, Horvátországban, Szlovéniában, valamint Erdélyben. Koncertjük egy izgalmas betekintést kínál a tambura muzsikán keresztül a délszláv zenei világ misztériumaiba. 2026 tavaszán jelent meg első nagylemezük Muramenti címmel, mely a zenekar szülőföldjének népzenéjét dolgozza fel. A zenekar több mint 10 éve látogatja a vidéken élő idősebb generáció tagjait gyűjtőútjaikon. Ezen alkalmakkal felgyűjtött dallamok adták a lemez kiindulási alapját. E népdalokat a magyar népzene régi stílusú dallami, illetve a kaj-horvát szövegek kettőssége jellemzi, mely jól példázza az itt élő népek békés együttélését. Ezt a harmonikus kapcsolatot szeretnék zenéjükben is megjeleníteni, csatlakozva Bartók Béla gondolataihoz, akinek egyik vezérelve: „a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válás minden háborúság és minden viszály ellenére.”

Fatemplom Fesztivál - 2026. július 10-12. Magyarföld
? Jegyinformáció: https://fatemplomfesztival.hu/jegyinformacio-2/
? Részletes program: https://fatemplomfesztival.hu/category/programok-2026/
➡️ Jegyek és bérletek:
https://kalakazenebolt.hu/termekkategoria/koncertjegyek/fatemplom-fesztival/

#nka #nemzetikulturalisalap #fesztivaltamogatas #kulturatamogatas #fatemplomfesztival
#MOLÚjEurópaAlapítvány #HatártalanNyár @MOLÚj Európa Alapítvány @HatártalanNyár
- **Event URL**: https://allevents.in/murska-sobota/stoboš-tamburazenekar/200029910638121
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 31

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Murska Sobota
- **state**: MS
- **country**: Slovenia
- **location**: Temető utca, Magyarföld, Hungary, 8973
- **lat**: 46.77489
- **long**: 16.41746
- **full address**: Temető utca, Magyarföld, Hungary, 8973, Magyarföldi temető, Magyarföld 8973, Magyarország, Murska Sobota, Slovenia

## Event gallery

- **Alt text**: Stoboš tamburazenekar
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/f2fd133f74c01174ebe43eb077823de9857b3f9cef511df63b6e2a09f8ac85a3-rimg-w1200-h628-dcb9cd16-gmir?v=1782122926

## FAQs

- **Q**: When and where is Stoboš tamburazenekar being held?
  - **A:** Stoboš tamburazenekar takes place on Sat, 11 Jul, 2026 at 05:30 pm to Sat, 11 Jul, 2026 at 08:30 pm at Temető utca, Magyarfold, Hungary, 8973, Magyarfoldi temető, Magyarfold 8973, Magyarorszag, Murska Sobota, Slovenia.
- **Q**: Who is organizing Stoboš tamburazenekar?
  - **A:** Stoboš tamburazenekar is organized by Fatemplom Fesztival - Magyarfold.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Stoboš tamburazenekar is ideal for live music fans, concert-goers, and anyone who enjoys unforgettable performances from their favorite artists in an electric live atmosphere. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Murska Sobota, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If Stoboš tamburazenekar sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "Stoboš tamburazenekar",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/f2fd133f74c01174ebe43eb077823de9857b3f9cef511df63b6e2a09f8ac85a3-rimg-w1200-h628-dcb9cd16-gmir?v=1782122926",
        "startDate": "2026-07-11",
        "endDate": "2026-07-11",
        "url": "https://allevents.in/murska-sobota/stoboš-tamburazenekar/200029910638121",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Temető utca, Magyarföld, Hungary, 8973",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Magyarföldi temető, Magyarföld 8973, Magyarország",
                "addressLocality": "Murska Sobota",
                "addressRegion": "MS",
                "addressCountry": "SI"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.77489",
                "longitude": "16.41746"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A Stoboš (ejtsd: Sztobos) tamburazenekar 2007-ben alakult. A Muramentén felcseperedett együttes az évek során számos koncertteremben megfordult már, többek között a Zeneakadémián a Magyar Zene házában, illetve több külföldi színpadon, többek között Németországban, Horvátországban, Szlovéniában, vala",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Fatemplom Fesztivl - Magyarfld",
                "url": "https://allevents.in/org/fatemplom-fesztivál-magyarföld/15434474",
                "description": "Egy kis falu nagyot álmodik ökumenikus templomot épít.\nMagyarföldön a hihetetlen nagy összefogás, és segítő szándék eredményeképpen, a faluban templom épül."
            }
        ]
    }
]
```