Event

Az államalapítás ünnepe Nagyatádon

Advertisement

Az államalapítás ünnepe alkalmából idén is színes és változatos programokkal várunk mindenkit augusztus 20-án délután és este Nagyatádon. 17 órakor a Mintagyerek zenekar interaktív gyermek koncertjével kezdődik a program. Ezt követően 17:45-kor a Pacsirták duó lép színpadra, akik mulatós és operett dallamokkal szórakoztatják a közönséget. Az élő zenét kedvelőknek az Acoustic Classroom koncertje kínál kellemes perceket 18:30-tól, majd 19 órától Jáger Kinga, Janga ad elő ismert slágereket.

A színpadi műsorokat 19:30-tól egy energikus gymstick bemutató követi, amely után a Nagyatádi Kötélugró Klub tagjai veszik át a terepet – látványos és lendületes produkciójuk biztosan elnyeri a közönség tetszését.

Az est fénypontjaként 20:30-kor kezdődik a Zanzibár koncert – a népszerű zenekar ezúttal is fergeteges hangulatot ígér a nagyatádi közönségnek. A nap zárásaként 21:45-kor egy látványos lézer show koronázza meg az ünnepet, amely méltó befejezése lesz az egész napos programnak.

Mindeközben a rendezvény egész ideje alatt vásárosok, vendéglátósok kínálják portékáikat, finom falatokat és hűsítő italokat, a gyerekeket pedig egy igazi játszóváros várja ugrálóvárral és játékos élményekkel.

Szórakoztató programok az államalapítás ünnepén
Helyszín: Nagyatád, Szent István park
Időpont: 2025. augusztus 20., 17:00-tól

17:00 – Mintagyerek zenekar: vidám, interaktív gyerek koncert a legkisebbeknek
17:45 – Pacsirták: mulatós és operett slágerek
18:30 – Acoustic Classroom: élőzene könnyed nyáresti hangulatban
19:00 – Jáger Kinga – Janga: kedvelt slágerek varázslatos előadásban
19:30 – Gymstick bemutató: mozgás és egészség stílusosan
19:45 – Nagyatádi Kötélugró Klub: lendületes és látványos bemutató
20:30 – ZANZIBÁR koncert – a népszerű zenekar élő koncertje, felejthetetlen hangulat garantált!
21:45 – Lézer show – a nap zárásaként látványos fényjáték az égbolton!

A program ingyenes, sok szeretettel várja Önöket Nagyatád Város Önkormányzata és a Nagyatádi Kulturális Központ.

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.



Advertisement
Share with someone you care for!

Best of Eger-SO Events in Your Inbox