

# Event Details

- **Event Name**: XV. Dunán innen, Tiszán túl - Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elődöntő
- **Event Start and End Date**: Sat, 25 Apr, 2026 at 10:00 am (+02:00)
- **Event Description**: XV. Dunán innen, Tiszán túl címmel Kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági seregszemlét hirdet a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége MENTE Egyesület, melynek célja a tehetségek felkarolása mellett az is, hogy a művészet és a magyarság értékeit népszerűsítse a fiatalok körében.

A verseny középpontjában a népi műfajok állnak, 4 kategóriában:

– népmese
– népzene
– népdal
– néptánc

2 korcsoportban lehet jelentkezni:

I. korcsoport: 6–12 év
II. korcsoport: 13–18 év

A vegyes korosztályú csoportok a létszám aránya szerint lesznek besorolva az I. vagy II. korcsoportba.

A szervezők célja, hogy a vetélkedő révén a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népköltészet, népzene és néptánc csodálatos világát, és egy életre kötelezzék el magukat a magyarság értékei mellett.

A verseny több helyszínen zajló fordulóit áprilistól májusig szervezi meg a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége MENTE Egyesület. Ezekről kategóriánként 1-1 versenyző juthat tovább a döntőbe.

BORSODI ELŐDÖNTŐ
2026. április 25. (szombat) 10:00
Miskolc, Művészetek Háza
Rákóczi u. 5.

Versenykiírás:
https://magyarkozossegek.org/tehetsegkutato/versenykiiras-2026

Jelentkezési űrlap:
https://forms.gle/LbLRiEKatficwzpW7

Jelentkezési határidő:
2026. április 20. hétfő

Kárpát-medencei döntő:
2026. június 27., Miskolc

A tehetségkutató fővédnöke:
Sebestyén Márta, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész

Üzenet a jubileumi évre

A Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Seregszemle nem csupán rendezvénysorozat, hanem híd a Kárpát-medence magyar közösségei között. A jubileumi évben különösen fontosnak tartjuk, hogy a Kallós 100 emlékév szellemiségében – Kallós Zoltán örökségét folytatva – a fiatal generáció a népművészeten keresztül fedezze fel tehetségét, közösségét és magyarságát.

„15 év hagyomány – 15 év összetartozás. Kallós Zoltán öröksége és a tehetség tovább él.”

Támogatók:

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kulturális és Innovációs Minisztérium
Nemzeti Kulturális Alap
Bethlen Gábor Alap

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

📸 Az eseményen fotó- és filmfelvétel készülhet. Az eseményen való részvétellel a résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy az itt készült felvételeken szerepeljen, és azokat a szervezők programjaik népszerűsítésére felhasználhassák.
- **Event URL**: https://allevents.in/miskolc/xv-dunán-innen-tiszán-túl-borsod-abaúj-zemplén-vármegyei-elődöntő/200029885352249
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 11

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://facebook.com/200029885352249?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=miskolc-events

## Event venue details

- **city**: Miskolc
- **state**: BZ
- **country**: Hungary
- **location**: MÜHA Művészetek Háza Miskolc
- **lat**: 48.10184
- **long**: 20.78179
- **full address**: MÜHA Művészetek Háza Miskolc, Rákóczi Ferenc utca 5, Miskolc 3530, Magyarország, Miskolc, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Magyar Közösségek Szövetsége (https://allevents.in/org/magyar-közösségek-szövetsége/1639558)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/aa74fce10495c63f0f74c4e384e086cda33503770445ef56e02872d609f897d5-rimg-w1200-h627-dcc89462-gmir?v=1775101129
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://dyn-image.allevents.in/generate-image?v=4&title=XV.+Dun%C3%A1n+innen%2C+Tisz%C3%A1n+t%C3%BAl+-+Borsod-Aba%C3%BAj-Zempl%C3%A9n+v%C3%A1rmegyei+el%C5%91d%C3%B6nt%C5%91&date=25+Apr

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Sat, 25 Apr, 2026 at 10:00 am (+02:00)
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** MÜHA Művészetek Háza Miskolc, Rákóczi Ferenc utca 5, Miskolc 3530, Magyarország, Miskolc, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Magyar Közösségek Szövetsége
- **Q**: What type of event is this?
- **Q**: Where can I find ticket details about XV. Dunán innen, Tiszán túl - Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elődöntő ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "XV. Dunán innen, Tiszán túl - Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elődöntő",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/aa74fce10495c63f0f74c4e384e086cda33503770445ef56e02872d609f897d5-rimg-w1200-h627-dcc89462-gmir?v=1775101129",
        "startDate": "2026-04-25T10:00:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/miskolc/xv-dunán-innen-tiszán-túl-borsod-abaúj-zemplén-vármegyei-elődöntő/200029885352249",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "MÜHA Művészetek Háza Miskolc",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Rákóczi Ferenc utca 5, Miskolc 3530, Magyarország",
                "addressLocality": "Miskolc",
                "addressRegion": "BZ",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "48.10184",
                "longitude": "20.78179"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "XV. Dunán innen, Tiszán túl címmel Kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági seregszemlét hirdet a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége MENTE Egyesület, melynek célja a tehetségek felkarolása mellett az is, hogy a művészet és a magyarság értékeit népszerűsítse a fiatalok körében.\n\nA verseny középpontjába",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Magyar Kzssgek Szvetsge",
                "url": "https://allevents.in/org/magyar-közösségek-szövetsége/1639558",
                "description": "A teremtő emberek közössége"
            }
        ]
    }
]
```