

# Event Details

- **Event Name**: XIII. Musical és Miskolc Symphonic
- **Event Start and End Date**: Sat, 26 Sep, 2026 at 07:00 pm (+02:00)
- **Event Description**: Miskolci Szimfonikus Zenekar

Közreműködik: Borbély Richárd, Cselepák Balázs, Csiszár István, Fandl Ferenc, Handa Eszter, Jancsó Dóra, Kamarás Máté, Pető Zsófia, Tunyogi Bernadett, Vágó Zsuzsi

és a Zenita Alapítvány tehetségei:

Kovács Anna Sára, Juhász Dóra Zsófia, Magar Gréta, Márton Zoé, Bagány Zsófia Ágota, Zolnai András Noel
 

Vezényel: Medveczky Szabolcs

2018-ban kezdődött együttműködésünk a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvánnyal, az Advent Miskolc rendezvénysorozat kapcsán. 2019-ben a Zenita művészei - Jancsó Dóra, Varga Andrea és Cselepák Balázs – működtek közre MeseFilmfónia koncertünkön, majd októberben már közösen álltunk színpadra a Musical és Miskolc Symphonic Gálaesten. 2023-ban döntöttünk úgy, hogy közösen ünnepeljük a Zene világnapját, s ezt azóta is töretlen népszerűséggel fogadja a közönség. Zenekarunkhoz közel állnak a műfaji kitekintések, cross-over koncertek (Filmfónia, FeelHarmonic Love, Bon-Bon Symphonic…). Emellett nagy hangsúlyt fektetünk az ifjúságnevelésre is. E kettő találkozása a ZENITA Alapítvánnyal való együttműködésünk. A partnerség csúcspontja a Musical és Miskolc gálaest, ahol kiváló színészek és rendkívül tehetséges diákjaik mutathatják meg magukat zenekarunk élén.
- **Event URL**: https://allevents.in/miskolc/xiii-musical-és-miskolc-symphonic/200030418669736
- **Event Categories**: live-music, concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 85

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Miskolc
- **state**: BZ
- **country**: Hungary
- **location**: MÜHA Művészetek Háza Miskolc
- **lat**: 48.10184
- **long**: 20.78179
- **full address**: MÜHA Művészetek Háza Miskolc, Rákóczi u. 5.,Miskolc, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: XIII. Musical és Miskolc Symphonic
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events3/banners/b4f86aa3480d8cdf626a39bb208ff1051f916e94e89d0f91ebb851f7b502e0e0-rimg-w1200-h800-dc080808-gmir?v=1787021143

## FAQs

- **Q**: When and where is XIII. Musical es Miskolc Symphonic being held?
  - **A:** XIII. Musical es Miskolc Symphonic takes place on Sat, 26 Sep, 2026 at 07:00 pm to Sat, 26 Sep, 2026 at 07:00 pm at MUHA Műveszetek Haza Miskolc, Rakoczi u. 5.,Miskolc, Hungary.
- **Q**: Who is organizing XIII. Musical es Miskolc Symphonic?
  - **A:** XIII. Musical es Miskolc Symphonic is organized by Miskolci Szimfonikus Zenekar / Hungarian Symphony Orchestra, Miskolc.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** XIII. Musical es Miskolc Symphonic is ideal for music lovers, fans of all genres, and anyone who wants to celebrate the power of music - from intimate gigs and live sessions to festivals and cultural performances. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Miskolc, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 80+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "XIII. Musical és Miskolc Symphonic",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events3/banners/b4f86aa3480d8cdf626a39bb208ff1051f916e94e89d0f91ebb851f7b502e0e0-rimg-w1200-h800-dc080808-gmir?v=1787021143",
        "startDate": "2026-09-26T19:00:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/miskolc/xiii-musical-és-miskolc-symphonic/200030418669736",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "MÜHA Művészetek Háza Miskolc",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Rákóczi u. 5.,Miskolc, Hungary",
                "addressLocality": "Miskolc",
                "addressRegion": "BZ",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "48.10184",
                "longitude": "20.78179"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Miskolci Szimfonikus Zenekar\n\nKözreműködik: Borbély Richárd, Cselepák Balázs, Csiszár István, Fandl Ferenc, Handa Eszter, Jancsó Dóra, Kamarás Máté, Pető Zsófia, Tunyogi Bernadett, Vágó Zsuzsi\n\nés a Zenita Alapítvány tehetségei:\n\nKovács Anna Sára, Juhász Dóra Zsófia, Magar Gréta, Márton Zoé, Bagány",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Miskolci Szimfonikus Zenekar  Hungarian Symphony Orchestra Miskolc",
                "url": "https://allevents.in/org/miskolci-szimfonikus-zenekar-hungarian-symphony-orchestra-miskolc/10638884",
                "description": "A Miskolci Szimfonikus Zenekar Miskolc város 1963. november 1-én létrehozott, hivatásos szimfonikus zenekara."
            }
        ]
    }
]
```