

# Event Details

- **Event Name**: Tiszaújvárosi Tavasz - Caramel akusztik koncert 
- **Event Start and End Date**: Fri, 22 May, 2026 at 07:00 pm
- **Event Description**: Tiszaújvárosi Tavasz
Caramel akusztik koncert
60 perc


Molnár Ferenc Caramelnek a zenélés mindig is a lételeme volt, saját szerzeményeivel, demóival végig járta a nevesebb kiadókat, ahol sorra elutasító választ kapott. A fordulat 2004-ben következett be a TV2 Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba, aminek azóta is töretlen népszerűségnek örvendő kiemelt szereplője.
A hazai könnyűzenei előadók, zeneszerzők szűk élmezőnyének tagja, Facebook rajongótábora több mint 400,000 főből áll, dalait 100 milliónál többször töltötték le YouTube-on és egyéb internetes felületeken.

Az elmúlt években több tehetségkutató műsorban mentorként, zsűritagként véleményezte az elhangzott dalokat. 2017-ben A Dal című Eurovíziós dalválasztó műsor zsűritagjaként vállalt szereplést.

2017-es Caramel 7 című album dupla platinalemez lett, 2018-ben pedig elsőként kapta meg az újonnan alapított Máté Péter-díjat a könnyűzene területén végzett kiemelkedő munkásságáért.

Az utóbbi időkben dalszerzőként és szövegíróként is egyre markánsabb eredményeket ér el, mint például a 2019-es Dal című műsor győztes és negyedik helyezett dalának esetében.

Időpont: 2026. május 22. (péntek) 19.00 óra
Helyszín: a művelődési központ színházterme

A jegyek ára egységesen: 7.000 Ft 

Jegyek kaphatók az InterTiket országos hálózatában és a Jegy.hu oldalon, valamint a művelődési központ jegypénztárában! 

Jegyárusítás: 2026. április 20-tól
- **Event URL**: https://allevents.in/miskolc/tiszaújvárosi-tavasz-caramel-akusztik-koncert/200029987595531
- **Event Categories**: Concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 722

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Miskolc
- **state**: BZ
- **country**: Hungary
- **location**: Széchenyi út 2., Tiszaújváros, Hungary, 3580
- **lat**: 47.92951
- **long**: 21.04001
- **full address**: Széchenyi út 2., Tiszaújváros, Hungary, 3580, Széchenyi út 2, Tiszaújváros 3580, Magyarország, Miskolc, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Tiszaújvárosi Tavasz - Caramel akusztik koncert
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/e42b6f8f13823e19fe40b923980860c03d2122093a0290098cd80aa1fb5cdf75-rimg-w1200-h1800-dcc5c0be-gmir?v=1779446768

## FAQs

- **Q**: When and where is Tiszaujvarosi Tavasz - Caramel akusztik koncert  being held?
  - **A:** Tiszaujvarosi Tavasz - Caramel akusztik koncert  takes place on Fri, 22 May, 2026 at 07:00 pm to Fri, 22 May, 2026 at 07:00 pm at Szechenyi ut 2., Tiszaujvaros, Hungary, 3580, Szechenyi ut 2, Tiszaujvaros 3580, Magyarorszag, Miskolc, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Tiszaujvarosi Tavasz - Caramel akusztik koncert ?
  - **A:** Tiszaujvarosi Tavasz - Caramel akusztik koncert  is organized by Derkovits Művelődesi Kozpont.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Tiszaujvarosi Tavasz - Caramel akusztik koncert  is ideal for music lovers, fans of all genres, and anyone who wants to celebrate the power of music - from intimate gigs and live sessions to festivals and cultural performances. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Miskolc, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 720+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "Tiszaújvárosi Tavasz - Caramel akusztik koncert",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/e42b6f8f13823e19fe40b923980860c03d2122093a0290098cd80aa1fb5cdf75-rimg-w1200-h1800-dcc5c0be-gmir?v=1779446768",
        "startDate": "2026-05-22",
        "url": "https://allevents.in/miskolc/tiszaújvárosi-tavasz-caramel-akusztik-koncert/200029987595531",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Széchenyi út 2., Tiszaújváros, Hungary, 3580",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Széchenyi út 2, Tiszaújváros 3580, Magyarország",
                "addressLocality": "Miskolc",
                "addressRegion": "BZ",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.92951",
                "longitude": "21.04001"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Tiszaújvárosi Tavasz\nCaramel akusztik koncert\n60 perc\n\n\nMolnár Ferenc Caramelnek a zenélés mindig is a lételeme volt, saját szerzeményeivel, demóival végig járta a nevesebb kiadókat, ahol sorra elutasító választ kapott. A fordulat 2004-ben következett be a TV2 Megasztár 2. szériájának győzteseként k",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Derkovits Mveldsi Kzpont",
                "url": "https://allevents.in/org/derkovits-művelődési-központ/21576226"
            }
        ]
    }
]
```