

# Event Details

- **Event Name**: Farkasházi Réka és a tintanyúl-koncert Bóbita bérlet
- **Event Start and End Date**: Mon, 05 May, 2025 at 10:00 am
- **Event Description**: A ma már kétszeres Fonogram-díjas zenekar 2006-ban kezdett bele nagy álma megvalósításába, hogy a kortárs gyermekvers irodalmat népszerűsítse országszerte, zenei köntösben. Az öttagú zenekar nagy igénnyel választja a szövegeket, írja a dalokat, nagy gondot fordít a hangszerelésre és a minden esetben élő előadásra és stúdiómunkára. Ízlést formáló szerepük tudatában, fontosnak tartják, hogy csak igényes produkciót hozzanak létre, hiszen a gyerekeknek szólnak, többek közt ők nevelik ki a jövő koncert- és színházlátogató közönségét. A produkció az egész családot szólítja meg, hogy a minőségi együtt töltött idő szülő és gyerek között valóban megvalósuljon a koncerteken vagy otthon, a zenekar albumainak meghallgatása közben. Az elmúlt 16 évben a legnagyobb hazai koncerthelyszíneken és fesztiválokon túl számos saját szervezésű koncerten és online produkciókon keresztül lehet találkozni a zenekarral.
A zenekar tagjai: Farkasházi Réka (ének), Kálmán Tamás (gitár, ének), Csiszár Ferenc (gitár, ének), Studniczky László (basszusgitár), Delov Jávor (dob)
Jegyek is válthatók a www.tothjozsefszinhaz.hu oldalon
- **Event URL**: https://allevents.in/h%C3%B3dmez%C3%B5v%C3%A1s%C3%A1rhely/farkasházi-réka-és-a-tintanyúl-koncert-bóbita-bérlet/200028128708629
- **Event Categories**: concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 8

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Hódmezõvásárhely
- **state**: CS
- **country**: Hungary
- **location**: Petőfi S. u. 2., Szentes
- **lat**: 46.65182
- **long**: 20.25734
- **full address**: Petőfi S. u. 2., Szentes, Petőfi utca 2, Szentes 6600, Magyarország,Szentes, Hódmezõvásárhely, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Farkasházi Réka és a tintanyúl-koncert Bóbita bérlet
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/4c305a1509590ad9fbb8444f7a3f62b4858a403c0e8dcb11c96d60f51030a535-rimg-w1200-h800-dc131417-gmir?v=1746237509

## FAQs

- **Q**: When and where is Farkasházi Réka és a tintanyúl-koncert Bóbita bérlet being held?
  - **A:** Farkasházi Réka és a tintanyúl-koncert Bóbita bérlet takes place on Mon, 05 May, 2025 at 10:00 am to Mon, 05 May, 2025 at 10:00 am at Petőfi S. u. 2., Szentes, Petőfi utca 2, Szentes 6600, Magyarország,Szentes, Hódmezõvásárhely, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Farkasházi Réka és a tintanyúl-koncert Bóbita bérlet?
  - **A:** Farkasházi Réka és a tintanyúl-koncert Bóbita bérlet is organized by Tóth József Színház és Vigadó.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Farkasházi Réka és a tintanyúl-koncert Bóbita bérlet is ideal for live music fans, concert-goers, and anyone who enjoys unforgettable performances from their favorite artists in an electric live atmosphere. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Hódmezõvásárhely, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If Farkasházi Réka és a tintanyúl-koncert Bóbita bérlet sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "Farkasházi Réka és a tintanyúl-koncert Bóbita bérlet",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/4c305a1509590ad9fbb8444f7a3f62b4858a403c0e8dcb11c96d60f51030a535-rimg-w1200-h800-dc131417-gmir?v=1746237509",
        "startDate": "2025-05-05",
        "url": "https://allevents.in/h%C3%B3dmez%C3%B5v%C3%A1s%C3%A1rhely/farkasházi-réka-és-a-tintanyúl-koncert-bóbita-bérlet/200028128708629",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Petőfi S. u. 2., Szentes",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Petőfi utca 2, Szentes 6600, Magyarország,Szentes",
                "addressLocality": "Hódmezõvásárhely",
                "addressRegion": "CS",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.65182",
                "longitude": "20.25734"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A ma már kétszeres Fonogram-díjas zenekar 2006-ban kezdett bele nagy álma megvalósításába, hogy a kortárs gyermekvers irodalmat népszerűsítse országszerte, zenei köntösben. Az öttagú zenekar nagy igénnyel választja a szövegeket, írja a dalokat, nagy gondot fordít a hangszerelésre és a minden esetben",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Tth Jzsef Sznhz s Vigad",
                "url": "https://allevents.in/org/tóth-józsef-színház-és-vigadó/24843085",
                "description": "Tóth József Színház és Vigadó, Szentes. 4,642 likes · 377 talking about this · 3,477 were here. Szentes csodálatosan felújított “ékszerdoboza” a gyönyörű..."
            }
        ]
    }
]
```