

# Event Details

- **Event Name**: Tűzkerék XT // Partifecske
- **Event Start and End Date**: Sat, 01 Aug, 2026 at 08:00 pm
- **Event Description**: A Tűzkerék Revival Band az egykori Stáció együttes tagjaiból, 1990-ben alakult. Műsorukon eredetileg rhythm and blues klasszikusok, ezen belül Jimi Hendrix és Cream interpretációk szerepeltek, amelyeket később – közönségük unszolására – Radics Béla szerzeményeivel bővítettek.
A zenekar tagjai valóságos rock-régészeti ásatásokat végeztek, amelynek eredményeképpen tíz Radics-kompozíciót sikerült az utókornak megmenteni, rekonstruálni és megszólaltatni. Ebből született a Radics Béla szerzői vinyl-lemez, amely később digitalizált formában is napvilágot látott. Idővel megszülettek a saját számok, ezek közül egyre többet csempésztek be a repertoárba. Ennek okán, valamint a tagcserék következtében nevüket először Tűzkerék R.B.-re, majd Tűzkerék xT-re változtatták. Hiteles előadásmódjuk a 60-as 70-es évek hamisítatlan hangulatát idézi, egyfajta kultikus-karizmatikus életmódzenekarrá emelve a csapatot.
A zenekar tagjai:
Geletey "Fucken" György - dob, ének
Anda Bálint - gitár, ének
Tóth Tamás Béla - basszusgitár
Anda Richárd

Dunakanyar Közösségi tér - Koncert a parton sorozat 
A Partifecske Kulturális, Turisztikai és Sport Egyesület programja a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., és a Partifecske Kultúrbisztró támogatásával.
- **Event URL**: https://allevents.in/esztergom/tűzkerék-xt-partifecske/200030384719913
- **Event Categories**: Concerts, Sports, Music, Entertainment
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 87

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Esztergom
- **state**: KE
- **country**: Hungary
- **location**: Partifecske
- **lat**: 47.797830690863
- **long**: 18.899373772401
- **full address**: Partifecske, Dunapart,Pilismarót, Esztergom, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Tűzkerék XT // Partifecske
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/a4da87f1704d54ced2dfb66f4d4a2f57e3a528eb3315e25fdfd1fda6069aaba7-rimg-w1200-h630-dc1d1e1e-gmir?v=1785070312

## FAQs

- **Q**: When and where is Tűzkerek XT // Partifecske being held?
  - **A:** Tűzkerek XT // Partifecske takes place on Sat, 01 Aug, 2026 at 08:00 pm to Sat, 01 Aug, 2026 at 08:00 pm at Partifecske, Dunapart,Pilismarot, Esztergom, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Tűzkerek XT // Partifecske?
  - **A:** Tűzkerek XT // Partifecske is organized by Partifecske.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Tűzkerék XT // Partifecske",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/a4da87f1704d54ced2dfb66f4d4a2f57e3a528eb3315e25fdfd1fda6069aaba7-rimg-w1200-h630-dc1d1e1e-gmir?v=1785070312",
        "startDate": "2026-08-01",
        "url": "https://allevents.in/esztergom/tűzkerék-xt-partifecske/200030384719913",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Partifecske",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Dunapart,Pilismarót",
                "addressLocality": "Esztergom",
                "addressRegion": "KE",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.797830690863",
                "longitude": "18.899373772401"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A Tűzkerék Revival Band az egykori Stáció együttes tagjaiból, 1990-ben alakult. Műsorukon eredetileg rhythm and blues klasszikusok, ezen belül Jimi Hendrix és Cream interpretációk szerepeltek, amelyeket később – közönségük unszolására – Radics Béla szerzeményeivel bővítettek.\nA zenekar tagjai valósá",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Partifecske",
                "url": "https://allevents.in/org/partifecske/24495212"
            }
        ]
    }
]
```